Murray meghosszabbította a pályafutását, a sírból hozták vissza a mérkőzésüket

A kétszeres ötkarikás aranyérmes brit teniszező, Andy Murray közel volt ahhoz, hogy vasárnap véget érjen a pályafutása, azonban Dan Evans oldalán öt meccslabdát hárítva végül győzött férfi párosban a párizsi olimpián.

A tenisz istene nem akarja elengedni Murray-t, valami elképesztő módon jutottak tovább Párizsban

Videó forrása: Eurosport

A 37 éves ex-világelső, aki az ötkarikás játékokon szerepel utoljára, játékostársával simán elvesztette az első játszmát a japán duó ellen, majd a másodikban kétszer is brékhátrányba került, végül rövidítésben sikerült egyenlítenie.
A döntő rövidítésben úgy tűnt, az ázsiaiak lezárják Murray pályafutását, mert 9-4-re vezettek, azaz öt meccslabdájuk volt, de Murrayék innen sorozatban hét labdamenetet nyertek, azaz a meccset a sírból visszahozva továbbjutottak.
Murray 2012-ben Londonban és 2016-ban Rio de Janeiróban nyert olimpiai bajnoki címet egyesben, emellett háromszor győzött Grand Slam-tornán, 2013-ban Wimbledonban 77 év után diadalmaskodott hazai férfi indulóként.
A 2019 óta kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdő Murray 2012-ben Laura Robson partnereként vegyes párosban ezüstérmes lett a nyári játékokon.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés