Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Több, mint egy éves nyeretlenségét szakította meg az osztrák Grand Slam-győztes

Minich Réka

Frissítve 17/07/2022 - 09:44 GMT+2

Dominic Thiem kemény hónapokon van túl. Ősszel a csuklójával volt problémája, az orvosi csapata sokáig nem tudta eldönteni, hogy a műtét vagy konzervatív kezelés lenne a jó megoldás a sérülésére. Végül a gyógyulása emiatt hónapokig elhúzódott, a visszatérése után pedig meccset sem igazán sikerült nyernie. A héten végre összejött a győzelem és Thiem ütései elkezdtek régi önmagára emlékeztetni.

Dominic Thiem

Fotó: AFP

Dominic Thiem idei éve finoman szólva sem egy sikersztori. A visszatérését sokáig halogatta, lemondta a részvételt az Ausztrál Openen is. Az első 7 mérkőzéséből egyet sem sikerült megnyernie, ráadásul játéka egyáltalán nem emlékeztetett korábbi önmagára.
A Roland Garroson is az első körben esett ki, ami után le is mondta a wimbledoni részvételt, hiszen ő is látta, hogy sok értelme nem lenne ott is rögtön kiesni. Helyette inkább hazautazott és intenzíven edzett, ami még a szomszédoknak is feltűnt. Végül persze kiderült, hogy csak teniszezik, nem pedig pornót forgat, úgyhogy a rendőrség sem zargatta tovább.
Most úgy tűnik, hogy a kemény munkának a pályán is látható eredménye van. Hazai pályán Salzburgan végre megtört a hosszú nyeretlenségi sorozata, majd Bastadban végre komoly ellenfél ellen is sikerült nyerni.
426 nap után ez volt az első győzelme ATP szinten, ezelőtt még 2021-ben Rómában Fucsovics Marci ellen tudott nyerni. Érthető volt az osztrák boldogsága a finn Emil Ruusuvuori elleni győzemet követően:
„Nem kezdtem jól, de végig küzdöttem. Megszereztem a vezetést, de mivel már nagyon rég nyertem meccset, ezért kicsit megremegtem a végén, de azért csak sikerült lezárnom. A második és harmadik szettben elég jól játszottam, de muszáj lesz az idegességemet jobban kezelnem a jövőben. Olyan érzésem van, mintha az utolsó győzelmem óta az egész világ megváltozott volna. Sok minden történt velem azóta, nehéz időszakon vagyok túl, de ebből is tudtam építkezni. Nem csak a pályán, de a magánéletemben is változtam, nagyon boldog vagyok, hogy végre nyerni tudtam.”
picture

Thiem - Bautista Agut összefoglaló

A legjobb 16 között a negyedik kiemelt Roberto Bautista Agut volt az ellenfél, sokan nem fogadtak volna Thiem győzelmére. Végül azonban sikerült a meglepetés és három szettben összejött a győzelem az osztrák számára, ezzel pedig a 2021-es madridi torna óta most sikerült egymás után több meccset is megnyernie:
„Nagyon boldog vagyok, hogy végre egy komoly ellenfelet is sikerült legyőznöm. Végre az ütéseimbe bele tudom tenni az erőt, de tudom, hogy ez még nem elég és sokat kell fejlődnöm. Ennek ellenére látom, hogy haladok előre, holnap is mindent bele fogok adni. Köszönöm mindenkinek a biztatást.”
A negyeddöntőben Sebastian Baez volt az ellenfele, aki már túl sok volt Thiemnek. A nyolcadik kiemelt ellen sem volt alárendelt szerepe az osztráknak, aki a második szettet csak rövidítésben bukta el, de végül a harmadik játszmában az elvesztett adogatását nem tudta visszabrékelni, hiába volt rá esélye. Végül ez elég is volt Baeznek, hogy lezárja a meccset.
Dominic Thiem számára ez így is egy nagyon pozitív hét volt, hiszen 3 meccs alatt sikerült 9 játszmát lehoznia, kétszer győzött és végre meg tudott valamit mutatni abból, hogy néhány éve miért tudott a nagy hármas mellett is Grand Slamet nyerni. A világranglistán nemrég kicsúszott a legjobb 300-ból, most a visszakapaszkodást is elkezdte. A következő hétre 67 hellyel magasabban fogják rangsorolni, így a 272. lesz a ranglistán.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés