Jannik Sinner elmondta, mi volt a kulcs a Carlos Alcaraz elleni ATP Finals-döntőben: „A legkockázatosabb megoldást választottam”
Frissítve 17/11/2025 - 12:25 GMT+1
Jannik Sinner a lehető legjobban zárta a 2025-ös szezont: szettveszteség nélkül nyerte meg az ATP Finals-t, melynek döntőjében nagy riválisát, Carlos Alcarazt győzte le, amivel megvédte a címét. Az olasz tizenkét tornán vett részt a szezonban, tízszer döntőbe jutott és hatszor ő emelhette a trófeát a magasba.
Sinner legyőzte Alcarazt is, szettveszteség nélkül védte meg a világbajnoki címét Torinóban
Videó forrása: SNTV
Az év végi világelsőség Carlos Alcarazé lett, de a világbajnoki címet veretlenül, sőt, szettveszteség nélkül Jannik Sinner szerezte meg.
Az olasz két kulcsfontosságú pillanatot emelt ki a világelső ellen megnyert ATP Finals-döntő utáni sajtótájékoztatón. Az egyik az volt, amikor az első játszmában sikerült szettlabdát hárítania, a második pedig az, amikor visszajött brékhátrányból a második játszma közepén.
Sinner úgy látja, az volt a döntő az Alcaraz elleni fináléban, hogy hajlandó volt jól kiszámított kockázatot vállalni. Így tudott ugyanis apró részsikereket elérni, amik együtt végül a győzelmet is meghozták a számára.
Az olasz 7:6(5), 7:5 arányban győzött a vb-döntőben, amely szerinte nagyszerű reklám volt a tenisz számára.
Sinner ezzel megvédte címét hazai pályán. A négyszeres Grand Slam-bajnok a meccs után két olyan momentumot idézett fel, amikor extrém nyomás alatt is bátor tudott maradni. Szerinte ezen a hozzáálláson, illetve taktikán múlott, hogy bár szorosan, de a maga javára tudta fordítani a meccset.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/15/image-cdab5719-bd2c-4913-866a-33e2939dd249-85-2560-1440.png)
Szettet sem veszítve robogott be a vb-döntőbe a hazai kedvenc Jannik Sinner
Videó forrása: SNTV
Az olasz számára az első drámai pillanat Alcaraz 6:5-ös vezetésnél jött el, amikor Sinner adogatott és a spanyolnak bréklabdája volt. Fokozódott rajta a nyomás, amikor nem tudta beütni az első adogatását. Nem ijedt azonban meg, bevállalt egy rizikós másodikat 187 km/h-val kifelé, ellenfele fonákjára. Övé lett a pont és aztán később rövidítésben a szett is.
Ezek a cikkek is érdkelhetnek:
- Az ATP-élmezőny legnagyobb ugrása: három hónapja még csak 27. volt, top5-ben zárja az évet
- A világelsőséget elvesztette, de a világbajnoki címet megvédte Sinner az Alcaraz elleni álomdöntőben
Sinner a merész húzását a meccs után azzal magyarázta, hogy ki akart lépni a megszokott sémából.
"Abban a játékban már volt két vagy három második szervám. Mindannyiszor ugyanúgy adogattam, és a pontokat mindig elbuktam. Így aztán úgy voltam vele, hogy most valamit másképp kell csinálnom."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/15/image-11a8f1c1-d677-4d0d-a71e-a3173c83ee8f-85-2560-1440.jpeg)
ATP-vb - Alcaraz legyőzte Auger-Aliassime-ot, a világelső lesz Sinner ellenfele a döntőben
Videó forrása: SNTV
"Ilyenkor van választási lehetőséged…, kettő vagy három. Én a kockázatosabbat választottam, ahelyett, hogy hagytam volna, hogy az övé legyen a pont és a játszma."
Az volt a fejemben, hogy inkább veszítsem el úgy a pontot, hogy megpróbálok valamit, és esetleg nem sikerül.
A másik fontos pillanat az volt, amikor Sinner vissza tudta venni az elvesztett szervagémjét a második szett közepén. Ekkor úgy tűnt, Alcaraz szép lassan elkezdi dominálni a meccset.
"Nagyon kicsi különbségek döntöttek. Szerencsém volt, amikor visszabrékeltem azzal a nyeles ritörnnel. De minkettőnknek határozottan ott volt a taktika a fejében."
Sinner úgy véli, az, ahogy a nyomást kezelte, fontos tényező volt a győzelmében.
"Úgy gondolom, minden győzelem különleges. De mivel ő az első számú riválisom, ez a siker még inkább az."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/14/image-709d5941-70e5-4fc0-b3b5-5bfc36f19821-85-2560-1440.png)
Sinner a világelsőséget ugyan elbukta, de három győzelemmel készülhet a vb-elődöntőre
Videó forrása: SNTV
Az olasz egyszerre beszélt "nagyszerű" és "brutális" szezonról. Nyert két GS-t, Wimbledonban ráadásul életében először győzött.
"Erre a két szezonra, a 2024-esre és a 2025-ösre még nagyon sokáig emlékezni akarok. De most jön a munka, mert jövőre olyan jól akarok játszani, amennyire csak lehet."
via Tennis Majors
Hirdetés
Hirdetés