Jannik Sinner megvédte a címét, két szoros szettben legyőzte az év végi világelső Carlos Alcarazt az ATP-világbajnokság döntőjében

A címvédő Jannik Sinner két játszmában győzött a világelső Carlos Alcaraz ellen a férfi teniszezők torinói ATP-világbajnokságának döntőjében.

Sinner legyőzte Alcarazt is, szettveszteség nélkül védte meg a világbajnoki címét Torinóban

Videó forrása: SNTV

A jelenkor két legnagyobb sztárjának a vasárnapi volt a 16. egymás elleni ütközete, előzőleg 10-5-re a spanyol vezetett. Idén hatodik alkalommal és egyben a hatodik döntőben találkoztak - az eddigi ötből háromszor Grand Slam-torna, kettőször pedig ezres besorolású viadal fináléjában -, s az állás 4-1 volt Alcaraz javára. Az idei Grand Slameken testvériesen megosztoztak: az Australian Openen és Wimbledonban Sinner, a Roland Garroson és a US Openen pedig a 22 éves Alcaraz ünnepelhetett.
A 24 esztendős olasz mellett szólt, hogy fedett pályán 30 mérkőzés óta veretlen volt, sorozatban harmadik vb-döntőjére készülhetett, a 2023-as finálé óta még szettet sem veszített, és az elmúlt hetekben Bécsben és Párizsban sem talált legyőzőre. A murciai játékos harmadik világbajnokságán szerepelt, de 2022-ben sérülés miatt visszalépett, tavaly pedig nem jutott túl a csoportkörön.
A vasárnapi csata első szettje kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, egészen a tizenkettedik játékig nem volt bréklabda, ekkor Alcaraz előtt nyílt lehetőség, hogy lezárja az első szakaszt, de Sinner hárította a játszmalabdát. Következett a rövidítés, amit a hazai közönség előtt játszó volt világelső megnyert, ezzel hetvenhárom perc elteltével játszmaelőnybe került.
A következő felvonásban az első adogatását rögtön elvesztette a dél-tiroli teniszező, de a hatodik játékban visszavette a spanyol előnyét, brékhátrányból megfordította a szettet és az első mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte a találkozót, ezzel megvédte a világbajnoki címét.
Az összecsapás 2 óra 4 percig tartott.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
"Egyéni sportolók vagyunk, de a csapatom nélkül ez nem lehetséges. Nincs is jobb befejezés, mint megünnepelni ezt a trófeát az év végén, egy ilyen intenzív utolsó pár hónap után" – mondta Sinner, aki a győzelem után átölelte csapatát a pálya szélén. "Nagyon-nagyon szoros meccs volt. Az első játszmában szettlabdát hárítottam, és rendkívül elégedett vagyok azzal, ahogyan kezeltem a helyzetet, és ez a világot jelenti nekem."
Carlos ellen mindig a legjobb játékra van szükség.
"Időnként nagyon jól szerváltam, de ő az egyik legjobb fogadó a mezőnyben - nyilvánvalóan Novak mellett. De nagyon boldog vagyok. Kemény meccs volt, de sokat jelent nekem, hogy így zártuk a szezont. Csodálatos érzés" - fogalmazott a friss világbajnok.
Eredmények:
egyes, döntő:
Jannik Sinner (olasz, 2.)-Carlos Alcaraz (spanyol, 1.) 7:6 (7-4), 7:5
korábban:
páros, döntő:
Harri Heliövaara, Henry Patten (finn, brit, 2.)- Joe Salisbury, Neal Skupski (brit, 5.) 7:5, 6:3
Az már korábban eldőlt, hogy Sinner győzelme ellenére, Alcaraz zárja világelsőként az évet.
Forrás: részben MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés