Nadal összesen ötször nyerte már meg az ATP 1000-es besorolású Canadian Opent, utoljára 2019-ben, ezúttal viszont biztosan nélküle rendezik a versenyt.
„A nyaralásom és az edzésmunka elkezdése óta minden jól ment az elmúlt hetekben. Négy nappal ezelőtt kezdtem el a szervákat gyakorolni, és tegnap edzés után kellemetlen érzéseim voltak. Ez mára sem múlt el” – írta Nadal a Twitteren.
„Éppen ezért úgy döntöttünk, nem utazom el Montréalba, és inkább folytatjuk az edzéseket anélkül, hogy megerőltetném magam.”
Tenisz
Abszolút hazai pályán, a DK-csapat tagjaként térhet vissza a pályára Alexander Zverev
TEGNAP 12:17
„Szeretnék köszönetet mondani Eugéne-nek, a verseny igazgatójának és a teljes stábjának, hogy megértőek voltak, és most is úgy támogattak, ahogy mindig is szoktak. Remélem, fogok még játszani Montréalban, mert nagyon szeretem ezt a tornát, és ötször nyertem már itt korábban.”
Most nincs más választásom, alaposnak kell lennem, és gondolnom kell az egészségemre.

A montréali Masters-torna mérkőzéseit élőben közvetítjük jövő héten az Eurosport 2-n és az Eurosport online felületein (eurosport.hu és Eurosport applikáció), akárcsak a teljes US Opent, amely augusztus 29-én rajtol.
Western & Southern Open
Nadal újra világelső lehet Cincinnatiben
11/08/2022 10:28
Tenisz
Nadal visszatér, csütörtökön száll repülőre
10/08/2022 20:22