Murray a Djokovic-meccs elé: „Én fémcsípővel játszom, elvileg esélyem sem kellene, hogy legyen”

Andy Murray eredetileg azt tervezte, hogy kihagyja a teljes salakszezont, mivel azonban töröltek néhány neki szimpatikus challenger-versenyt, végül elfogadta a szabadkártyát Madridba. És milyen jól tette! Szerzett két győzelmet, a harmadik körben pedig megmérkőzhet a világelső Novak Djokoviccsal, akivel legutóbb több, mint öt éve játszott.

Novak Djokovic és Andy Murray

Fotó: Getty Images

Murray következő ellenfele Djokovic lesz, aki ellen a skót akkor lépett legutóbb pályára, amikor ő volt a világelső.

Csütörtökön a Madrid Open harmadik fordulójában több, mint öt év után meccsel egymással Novak Djokovic és Andy Murray. Legutóbb 2017-ben, Dohában találkoztak hivatalos mérkőzésen, akkor három szettben a szerb legyőzte az akkor világelső skótot.
Murray az első fordulóban Dominic Thiemet verte két szettben, majd a másodikban három játszmában múlta fölül Denis Shapovalovot egy bő kétórás meccsen.
Amikor a Djokovic elleni meccs esélyeiről kérdezték, a skót a rá jellemző fanyar humorral reagált.
picture

Andy Murray

Fotó: Getty Images

Elméletben esélyem sem kellene, hogy legyen” – mondta Murray. „Ő ugye a világelső, én pedig fémcsípővel játszom. Az, hogy ellene teniszezem, komoly lehetőséget ad a számomra, hogy megnézzem, hol tart most a játékom. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy lesz még esélyem ilyen meccseket játszani.”
De kőkeményen dolgoztam az elmúlt időszakban, nagyszerű helyzetbe hoztam magam, és fantasztikus dolog, hogy pályára léphetek ellene egy nagy stadionban, egy nagy tornán.”
A Thiem elleni meccse után írtunk arról, hogy bár még csak egy hónapja kezdődött a harmadik együttműködés közte és Ivan Lendl között, máris látszanak a pozitív jelek. Shapovalov ellen szintén nagyon jól mozgott, és kifejezetten taktikusan teniszezett.
Nagyon keményen edzettem az elmúlt négy-öt hétben, így aztán a játékom sokat javult. Sokkal jobban mozgok, mint az év elején, ami rendkívül jó hatással van a teniszemre, például jobb döntéseket tudok hozni a pályán.”
A mozgásom nyerte meg nekem a Shapovalov elleni meccset is, rengeteg pontot ki tudtam védekezni. Nagyon nagy erővel játszik, de nekem mégis sikerült kibekkelnem elég sok labdát. Így tudtam nyerni, aminek nagyon örülök.”
Murray eredetileg ki akarta hagyni az egész salakszezont, hisz Lendlt kifejezetten egy jó wimbledoni szereplés reményében szerződtette, de most már aligha bánja, hogy elfogadta a szabadkártyát Madridba.
Következő ellenfele Djokovic lesz, aki a megelőző körben karrierje során már 18. alkalommal győzte le Gael Monfilst. Mindezt ráadásul úgy, hogy a sorozat közben egyszer sem kapott ki tőle. A francia egy 2004-es Future-tornán ugyan még legyőzte a szerbet, de azt követően zsinórban 18-szor kikapott tőle.
Andy nagyon jól mozog. Egyre jobban és jobban” – mondta Djokovic. „Ez azért jó hír, mert ő nagyon fontos a tenisznek.”
Bekerült a sportág történelemkönyvébe azzal, hogy többszörös Grand Slam-bajnok, kétszeres olimpiai aranyérmes, és volt világelső is. Ő az egyik legfontosabb név közöttünk.”
picture

Andy Murray és Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

„Nagyon jó dolog, hogy még mindig teniszezik, az pedig különösen, hogy ilyen szinten. Ez azért is lenyűgöző, mert az elmúlt években nagyon komoly műtéteken esett át. A kitartása, és a küzdőszelleme példaértékű lehet mindenki számára.”
via
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés