Újabb történelmi győzelmet aratott a 19 éves spanyol Carlos Alcaraz, miután a madridi salakpályás tenisztornán a világelső Novak Djokovicot búcsúztatva jutott a döntőbe.

A spanyol ifjonc szombaton, egy nappal születésnapja után a 21-szeres Grand Slam-győztes honfitárs, Rafael Nadal ellen nyert - ezzel első tinédzserként tudta legyőzni a salakkirályt kedvenc borításán -, most pedig a világelső, Madridban háromszor, 2011-ben, 2016-ban és 2019-ben győztes szerb felett is diadalmaskodott, karrierjük első egymás elleni összecsapásán.
Az elképesztően látványos és szoros összecsapáson a spanyol maratoni, 3 óra 35 perces csatában nyert, az ATP hivatalos Twitter-oldala szerint ezzel az első lett a tenisztörténelemben, aki Nadalt és Djokovicot két egymást követő meccsen legyőzte salakon.
Tenisz
Tsitsipas megelőzte Nadalt, Fucsovics rontott
16/05/2022 08:51
Alcaraz - aki a madridi 1000-es torna történetének legfiatalabb döntőse lett - egy évvel ezelőtt még csak a 120. volt a világranglistán, ahol jelenleg már a kilencedik, hétfőtől viszont már hatodikként jegyzik majd a rangsorban, köszönhetően annak, hogy idén immáron 27-3-as mérleggel rendelkezik.
Eredmények:
férfiak, 6,74 millió euró (2,5 milliárd forint) összdíjazás:
elődöntő:
Alcaraz (spanyol, 7.)-Djokovic (szerb, 1.) 6:7 (5-7), 7:5, 7:6 (7-5)
később:
Zverev (német, 2.)-Cicipasz (görög, 4.)
Forrás: MTI
Internazionali BNL d'Italia
Nadal és Djokovic is sziporkázott Rómában, íme a legjobb pontok
16/05/2022 08:49
Internazionali BNL d'Italia
“Rendelésre se tudtam volna jobb hetet elképzelni magamnak” – Novak Djokovic diadalmas visszatérése
16/05/2022 07:17