Másfél éve még felmentették, most mégis négyéves eltiltást kapott Tara Moore brit teniszező

Tara Moore doppingügye lezárult, de nem azzal az eredménnyel, amit a brit teniszező várt volna. 2022-ben kétféle anabolikus szteroidot is találtak az általa leadott mintában egy kolumbiai versenyen. Akkor arra hivatkozott, hogy szennyezett húst vett, amit el is fogadtak, de az ITIA fellebbezett. Most a CAS nekik adott igazat.

Öt csodás labdamenet: nézd vissza a bajnok Iga Świątek legszebb wimbledoni pontjait!

Videó forrása: Eurosport

Tara Moore hiába tudta korábban bizonyítani, hogy akaratán kívül került doppingszer a szervezetébe, most a CAS elé került az ügye és négy évre eltiltották.
A brit párosspecialista játékos 2022 májusában bukott meg egy doppingellenőrzésen. A bogotai torna során levett mintáiban két anabolikus szteroidot, nandrolont és boldenont is kimutattak. Akkor azonnal felfüggesztették a játékjogát.
2023 decemberében viszont úgy ítéltek az ügyében, hogy bizonyítható a vétlensége, mivel a szervezetébe szennyezett hússal kerültek a tiltott anyagok. 2024 áprilisában vissza is térhetett, először az ITF Touron, majd tavaly ott lehetett Wimbledonban és a US Openen, majd idén januárban az Australian Openen is.
A mostani eltiltás ugyan 4 évre szól, de ebből már korábban letöltött 19 hónapot, így 2028 januárjában térhetne vissza a mezőnybe.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) így magyarázta a döntését.
"A tudományos adatokat újra átvizsgálva arra jutottunk, hogy nem áll arányban a játékos szervezetében kimutatott nandrolon szintje és az általa elfogyasztott hús mennyisége.
Miss Moore nem tudta kellő bizonyítékkal alátámasztani, hogy nem szándékosan vétett a doppingszabályok ellen, így a felmentő ítéletet hatályon kívül helyeztük.
Az elsőfokú határozat megfellebbezésének mércéje magas, és a döntést nem vesszük félvállról.
Ebben az esetben a független tudományos szakértőink úgy gondolták, hogy a játékos nem adott megfelelő magyarázatot a mintájában található magas nandrolon-szintre. A mai döntés összhangban van ezzel az állásponttal.
Megértjük, hogy a játékosoknak és a támogatói csapatoknak kérdéseik lehetnek ezzel a döntéssel kapcsolatban, és ezekre teljes körű választ fogunk adni, amint áttekintettük a döntés részleteit."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Moore legjobb világranglista-helyezése egyéniben a 145., párosban pedig a 77. volt. Egyéniben 9 ITF-tornagyőzelem áll a neve mellett, párosban pedig 18.
Forrás: TNT Sports
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés