Van, amiben csak Nadal és Djokovic előzi meg Marozsán Fábiánt

Mindenki más és más úton jut el a csúcsra. Rafael Nadal már tinédzserként legyőzhetetlen volt salakon, Roger Federer a húszas évei elején kezdte maga alá gyűrni a mezőnyt, Stan Wawrinka pedig elmúlt 28, mire topjátékossá vált. Volt időszak, amikor egy 25 éves játékos öregnek számított, ma már a szemünk sem rebben, ha valaki 30 fölött játssza élete teniszét. Sok mindent láttunk már ebben a sportban, de Marozsán Fábián karrierje még teniszmércével nézve is tele van furcsaságokkal.

Juniorként nem voltak kiemelkedő eredményei, és eleinte a felnőttek között sem sok minden utalt arra, hogy egyszer top 50-es teniszező lesz belőle. Míg a legtöbb játékos lassan, lépésről lépésre haladva jut el az ATP Tour versenyeire, és akár éveket tölt a Challenger Touron, mire megveti a lábát a legmagasabb szinten, Marozsán esetében az ITF-szintről való továbblépés vitte el a legtöbb időt (2017-2021), azóta viszont megállíthatatlanul, egyre gyorsuló ütemben tör előre.

Sokszor még a Challenger Tour legdominánsabb játékosainak is szükségük van pár hónapra, hogy hozzászokjanak az ATP-versenyek színvonalához. 2021-ben Tallon Griekspoor 42-7-es mérleggel zárta a szezont a Challenger Touron, és 8 versenyt nyert meg, melynek köszönhetően a szezon végére a 72. helyre jött előre. A ragyogó formája és a kirobbanó önbizalma ellenére a következő idény elején 14-ből 10 meccset elveszített az ATP Touron.

Griekspoor azóta sikeresen alkalmazkodott az ATP-versenyekhez, tavaly már pozitív mérleggel zárt, megnyert két tornát, a most is zajló miami tenisztornán pedig majdnem csodát tett Jannik Sinner ellen.

Marozsán egészen más élményeket szerzett karrierje első ATP-tornáján, amely ráadásul rögtön egy 1000-es verseny volt, Rómában. Hogy egyáltalán ott lehetett az olasz fővárosban, az annak köszönhető, hogy több Mastersnél – köztük a rómainál is – bővítették a mezőnyt, és 56 fő helyett 96 került a főtáblára. A ranglistán 135. helyen jegyzett magyar játékos így elindulhatott a selejtezőben, ahol mindkét meccsét megnyerte, majd nagytakarításba kezdett a főtáblán is.

Legyőzte a 67. helyen jegyzett Corentin Moutet-t, a 39. Jiří Lehečkát, majd a világranglista-2., de már matematikailag is újra világelső Carlos Alcarazt. Azt a találkozót az ATP a szezon meglepetésének is megválasztotta, Marozsán pedig az év második felében igazolta, hogy nem egyszeri esetről volt szó. Októberben Sanghajban kezdett hasonló menetelésbe, megverte Alex De Minaurt és Casper Ruudöt, majd a későbbi győztes Hubert Hurkaczot is három szettre kényszerítette a negyeddöntőben.

Pár hónappal később Indian Wellsben játszott nyolcaddöntőt, Miamiban pedig begyűjtötte karrierje második legnagyobb skalpját (szigorúan a ranglistát figyelembe véve), és legyőzte – sőt, igazából ledózerolta – Holger Runét. Marozsán karrierje egyik legkomplettebb teljesítményét tette le az asztalra: folyamatosan nyomás alatt tartotta a dánt, agresszíven, pontosan, nagyon kevés hibával teniszezett, és 59 perc alatt kialakult a 6:1, 6:1-es végeredmény.

- nyilatkozta a Tennis Majorsnek a magyar teniszező.

Marozsán karrierjében van még egy dolog, ami elsőre szemet szúr: kiemelkedően jól teljesít az 1000-es versenyeken. A Miamiban begyűjtött skalpokkal 13-3-ra módosította a mérlegét a Masters-tornákon, ami azt jelenti, hogy ezen a szinten a meccseinek 81%-át megnyerte. Hogy ez mekkora dolog? 1990 óta csak két játékos nyerte meg ennél nagyobb arányban a párharcait azok közül, akik legalább tíz meccset játszottak 1000-es versenyeken: Rafael Nadal (82.2%) és Novak Djokovic (82.1%).

Ez a statisztika nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy egy lapon kell emlegetni Marozsánt minden idők két legnagyobb teniszezőjével. Az azonban nyilvánvaló, hogy valamilyen oknál fogva a magyar játékos ezen a szinten mozog a legkomfortosabban: a Grand Slameken a meccseinek 50%-át nyerte meg, az 500-as tornákon mindkét mérkőzését elveszítette, 250-es szinten pedig 5-6-ra áll, és csak egy olyan verseny volt, ahol egynél több kört ment.

A nyers statisztikák összehasonlítását valamelyest nehezíti az a tény, hogy az előző szezonban Madridban, Rómában és Sanghajban is 96-ra növelték az indulók számát, és a versenyek elején – amint arra Marozsán is utalt – szellősebb a program, több a pihenő két találkozó között. Azt azonban ez sem feltétlenül magyarázza, miért épp az 1000-es tornák lettek a magyar teniszező fő vadászterületei, hiszen ezeken a tornákon nehezebb ellenfelei vannak, mint 250-es szinten.

Az 1000-es tornákon Marozsánnak valamennyi ellenfele top 100-as volt, a 16-ból 10 a top 50-ben volt, és négyszer állt a túloldalon top 10-es ellenfél, akikkel szemben impresszív, 3-1-es mérleggel rendelkezik. A legnagyobb skalpjait (Alcaraz, Rune, Ruud) egytől egyig Masters-versenyeken szerezte meg, ráadásul nagyon különböző helyszíneken: Rómában salakon játszottak, Sanghajban kemény pályán, Miamiban pedig szintén kemény pályán, de meleg és párás éghajlaton.

Minden játékos életében eljön az a pont, amikor az ellenfelek már konkrét taktikával készülnek ellenük. Indian Wellsben – bár az elején egészen jól tartotta magát Marozsán – Alcaraz végig kézben tartotta az eseményeket, és visszavágott a római vereségért. Előbb vagy utóbb mások is elkezdenek Marozsán-specifikusabb taktikával pályára lépni, ami megnehezítheti a magyar játékos dolgát, hiszen onnantól neki is gyakrabban ki kell majd mozdulnia a komfortzónájából.

Szóval az ismeretlenség most még nyilvánvalóan előny a magyar játékos számára, de azért ez sem ad mindenre válasz. Egy: az elit játékosok egyik legfontosabb képessége, hogy a meccs közben is képesek változtatni, ha váratlan helyzetbe kerülnek. Kettő: viszonylag sok új arc megfordul az ATP versenyein, de közülük nagyon kevesen képesek hasonló teljesítményre, mint amit Marozsántól látunk, főleg nem az 1000-es sorozatban.

Nehéz elképzelni, hogy ez trend fenntartható hosszabb távon is (Roger Federer 78%-os a Masters-tornákon, a műtét előtti Andy Murray 73%-kal rendelkezett, Stan Wawrinka pedig a meccseinek 58%-át nyerte meg), viszont az sem valószínű, hogy a kisebb versenyeken megreked a mostani szinten. Az pedig a szezon csúcspillanatait elnézve teljesen egyértelmű, hogy az év elején célként kitűzött top 30-cal egyáltalán nem lőtt túl magasra a magyar teniszező.