Marozsán Fábián: "Remélem, hogy nem sok pihenőt tudok tartani a következő 8-10 évben"

Nagyon-nagyon sok jó játékos van, nem lehet már ezen a szinten azt mondani, hogy valaki védekező játékos, vagy támadó, vagy olyan, aki csak úgy játszani akar. Ezt szerintem a többi szinten jobban el lehet különíteni, itt már azt gondolom, hogy mindenki jól játszik, mindenki tud támadni, mindenki tud védekezni, ritmust váltani.

Persze, vannak olyan játékosok, akikre azt mondanám, hogy nem annyira játszanék ellenük, ilyen mondjuk egy Medvedev, akiről tudjuk, hogy nagyon-nagyon hátra szokott szorulni. Kontrajátékos, mindent visszaad nagyon hosszan, és nehéz ellene pontot nyerni.

De lehet olyan játékost is mondani, aki viszont meg nagyon agresszív, támadó stílusú. Egy Sinner is valamilyen szinten kontrajátékos, és közel áll az alapvonalhoz, hogy ha éppen azt a játékot veszi fel, és akkor elkezd tüzelni, és nagyon gyorsan játszani, akkor viszont meg én érzem úgy magam, hogy hú, egy kicsit bajban vagyok, kevesebb időm van, reagálnom kell, valamilyen szinten védekeznem.

Tehát különböző típusú játékosok vannak, Medvedevvel nem biztos, hogy játszanék, azt gondolom, hogy tőle egy picit tartanék is, és jelenleg nincs olyan taktika a fejemben, amire azt mondanám, hogy ellene tudnék esélyes lenni.

Sinner ellen azért láttuk azt, hogy tudtam egy olyan játékot csinálni, amivel én is gyorsan játszottam, őt is egy picit megleptem, el tudtam bizonytalanítani, persze, sok hiba is volt benne, ugyanakkor ha egy jó napom van, és jól jönnek ki a lépések, akkor viszont nagyon hatékony tudok lenni egy ilyen játékos ellen is.

Most láttam őt először élőben edzeni, legelőször Barcelonában. A mellettem lévő pályán játszott, és engem megdöbbentett, hogy mekkora intenzitás van nála. Nekem ez a tv-ből mindig úgy jött le, hogy Nadal egy picit ilyen védekező játékos, aki próbálja visszarakni a labdákat, magasan játszik, nagyon sok pörgetéssel, és próbálja hátra szorítani az ellenfelet, de élőben ez teljesen más.

Óriási nagy intenzitás, és ezeknek a labdáknak, ezeknek a pörgetéseknek akkora nyomása van… Ugye itt is el lehet különíteni, hogy valaki teli lappal játszik, és akkor gyors a labda, ami egy picikét megcsúszik, és van olyan, aki viszont túl pörgeti, és inkább kiugrik, amikor lepattan a labda, és ezt nagyon nehéz kezelni. Ő igazából ezt csinálja folyamatosan, hogy nagyon durván megpörgeti a labdát, és még gyorsan is jön előre, tehát nagyon nehéz kezelni, ezért is a világ egyik legjobb játékosa, és ért el ilyen eredményeket, úgyhogy az ő játéka inkább támadó, mint védekező – így ennyi év után kiderült.

Nagyon-nagyon sok dolgot lehet tanulni ezektől a játékosoktól, ugye mindenkinek más a mentalitása, másképpen melegít be, valakinek több idő kell, valakinek kevesebb, valaki nagyon sok kondiedzést csinál, gondolok itt az erősítésre például. Valaki inkább csak tornázik, és mobilizál, van, aki nagyon lazán szokott például beütni a meccs előtt, és tényleg csak az érzésre figyel, hogy jól érezze magát, hogy meglegyen a jó találati pont és egy jó érzéssel hagyja el a pályát.

Valaki viszont olyan, hogy odaáll, és ugyanúgy játszik, mintha a mérkőzésen lenne, és a legelső ponttól kezdve nagyon gyorsan játszik. Pont Indian Wellsben, amikor Murray-vel tudtam egyszer beütni a mérkőzése előtt, akkor én nagyon-nagyon meglepődtem azon, hogy ő milyen olyan mentális állapotban jött fel arra a félórás beütésre. Nem az volt, hogy érzésből egy picit kezdjük el felépíteni a beütést, hanem bumm, nekem esett, és minden labdát tiszta erőből ütött, én pedig csak próbáltam kapaszkodni, hogy valahogy visszaadjam a labdákat, mert én nem erre voltam felkészülve.

Ő is a világ egyik legjobb játékosa, nagyon sokat lehet tőle is meg a többi játékostól is tanulni. Valaki rengeteget lábmunkázik meccs előtt, valaki sokat erősít, valaki csak súlyokat használ, valaki csak gumiszalagokat, mindenkinek más a rutinja.

De rengeteget el lehet tanulni abból is, hogy ki, hogyan áll oda a szervához, mennyi időt hagy magának, hogy válogatja ki a labdákat, melyik szituációban milyen labdameneteket szokott lejátszani, melyek azok a helyzetek, amiket elengednek esetleg egy brékelőnynél, melyik az a pont, amiért még küzdenek vagy már nem…

Ez lehet, hogy tv-n keresztül nem annyira jön át, de amikor én ezt látom közelről a pályán, belülről, vagy akár a pályán kívülről, amikor ott vagyok mellettük, akkor ez látszódik rajtuk.

Akkor látom, hogy lejátssza a labdamenetet, de nem igazán akarja egyébként úgy megnyerni, ahogy azt valójában kellene, és akkor azt mondjuk, hogy „hát jó, ezt csak elbukta, és nem volt esélye”, pedig akkor ő valójában csak spórol az energiájával, a figyelmével, mert azt tudja, hogy a következő négy pont neki a lehető legfontosabb.

Van, amikor én is el tudom engedni, nem mondom, hogy mindig tudatosan sikerül, nálam még azért vannak nagyobb hullámvölgyek, amiken azért próbálok dolgozni. Ezek néha jobban, néha rosszabbul sikerülnek, de én is egy olyan játékos voltam, aki keveset pihent, és nagyon gyorsan odaállt mindig a következő pontnál szerválni, és ebben is próbálunk picit lassulni és fejlődni, mert ha több időt adok magamnak, akkor vissza tudom vinni a pulzusomat, jobban tudok koncentrálni, nem kell mindig úgy rohanni… Itt azért tudok játszani az idővel értelemszerűen, lehet, hogy ki tudom zökkenteni az ellenfelemet, magamnak több időt adok, átgondolom a dolgokat.

Ugyanakkor tudok gyorsítani is, ha pont egy jó periódusban vagyok, akkor azt mondom, hogy „na, most kell kicsit ütni a vasat, ameddig meleg”, akkor megpróbálok három-négy pontot gyorsan lejátszani, és megtartani az előnyt. Úgyhogy ez is például egy ilyen dolog, amin elkezdtünk már dolgozni régebb óta.

Minél többet vagyok ott, annál több játékos lát, ismer, ha pedig jönnek az eredmények, akkor még jobban elismerik az adott játékost. Vannak, akikkel sokszor szoktam edzeni, jó a kapcsolatunk, ilyen Ben Shelton, de vannak a spanyoloknál is, Carballes Baena például. De a Györe Lacival is jó kapcsolatot ápolok, vele is szoktam néha-néha edzeni. Karatsevvel is, aki azért tudjuk, hogy 14. volt talán a világranglistán, vele például Madridban volt vele egy nagyon jó meccsem, azóta is megvan köztünk egy nagyon jó tisztelet egymás irányába. De itt van a portugál Borges is, akivel nagyon sokat szoktam edzeni, ő is egy feltörekvő játékos.

A topjátékosok közül Tsitsipasszal tudtam párszor edzeni kint Amerikában, azért ez nagyon nagy dolog volt és nagyon örültem neki. Persze, nincs olyan, akivel úgy rosszban lennék, minél többet látjuk egymást, annál több az információ, annál többet tudunk esetleg beszélgetni, több edzést tudunk összeszervezni, ezek a dolgok így szépen, lassan alakulnak, de még kell idő azért.

A tv-képernyőről persze, ismerem. :)

Tavaly láttam őt először Wimbledonban, egymás mellett melegítettünk, azóta, ha jól emlékszem, talán Ausztráliában találkoztam vele, de nem edzettem még vele, nem pacsiztunk, nem volt semmilyen közös kapcsolatunk. Bízom benne, hogy lesznek olyan eredményeim, amire ő is azt mondja, hogy "hoppá, hoppá, lehet, hogy ezzel a sráccal egyszer edzenék", és bízom benne, hogy ez össze is fog jönni.

Szerintem vannak itthon azért játékosok, persze, kis ország vagyunk, viszonylag kicsi a tenisz itthon, Magyarországon, ezért néha vannak nehéz dolgok, amiket meg kell oldani, de vannak itthon jó junior játékosok is, vannak felnőtt játékosok is, gondolok itt a Piros Zsombira, Valkusz Mátéra, Fajta Petire, Makk Petire, akik most itthon vannak nyáron, ők egyébként Amerikában járnak egyetemre, ilyenkor tudok velük edzeni, amikor én is itthon vagyok két verseny között.

Akkor vagyok inkább bajban, amikor mindenki versenyen van, és én itthon töltök pár napot, akkor ezt elég nehéz megoldani, de akkor is el lehet menni külföldre két-három napra, vagy be lehet húzni egy vagy kettő junior játékost, akik nagyon szívesen jönnek, és edzenek velem, velünk. Szerintem ez jó nekem is, mert ők is segítenek nekem, én is tudok nekik segítséget nyújtani, remélem, hogy ettől tudnak ők is fejlődni. Valamilyen megoldást mindig találunk, ott van az edzőm is, akivel tudunk ütni, hogy ha kell.

Igen, nagyon hosszú a szezon, általában november elején vagy közepén van az utolsó versenyünk, és utána lehet elmenni egy hétre vagy pár napra pihenni, attól függően, hogy kinek milyen a programja. Decembertől indul egy alapozás, ami már a felkészülés a következő szezonra.

Ez az első évem, úgyhogy egy picit még én is tapasztalom, hogy mikor lehet pihenőt beiktatni, melyek azok a versenyek, amikre mindig el kell menni, mi az, ahol nem muszáj elindulni, és esetleg ki lehet hagyni.

Általában a Grand Slamek után azért lehet egy pár napot pihenni, ugye ez attól is függ, hogy milyen eredményt ér el a játékos. Wimbledon nagyjából a szezonnak a közepe, van egy borításváltás, fűről vissza salakra vagy kemény pályára, ez egy viszonylag nehéz időszak, most ráadásul kicsit speciális is az olimpia miatt, de nekem is belefért egy három-négy napos pihenő. Ilyenkor meg tudom egy picit törni a ritmust, és ezzel próbálom kihúzni utána az év végéig, majd utána csinálni egy nagyobb pihenőt, ha belefér.

Nehéz kérdés. A teniszezőknél az olimpia mindig egy kicsit különálló esemény, de ugyanakkor fontos is. Én lehet, hogy egy Grand Slamet választanék, az azt gondolom, hogy a mi köreinkben, a teniszezők között nagyobb elismerés. Viszont a világban mindenkinek egy olimpiai érem, egy olimpiai arany egy felfoghatatlan dolog, arra pedig az ember világ életében büszke lesz, meg talán az ország is.

Amikor nálunk van egy ezres verseny, és azt valaki megnyeri, azt mi nem világbajnokságnak hívjuk, pedig hívhatnánk annak is, és ha valaki megnyert nyolc darab Masters ezres versenyt, akkor mondhatná azt, hogy nyolcszoros világbajnok, ami talán úgy az embereknek a világban ez sokkal jobban átjön - akkor azt mondják, hogy "hűha, nyolcszoros világbajnok, biztos valamit tud."

Ha meg azt mondom, hogy nyertem nyolc darab Masterst, arra meg azt mondják, hogy „hát, oké”. Aki nincs benne a teniszben, nem annyira tudja talán felfogni ezt, kicsit más a rendszer, és ezért lehet, hogy a Grand Slamre is azt mondják, hogy oké, lehet, hogy az a legnagyobb versenyetek, de azért egy olimpia mégis csak mindenek felett áll. Nem feltétlenül gondolnám így.

Szerintem az olimpia nagyjából a tábla méretét és a játékosokat tekintve olyan, mintha lejátszanám a Cincinnati ezres tornát például, mert nagyjából ugyanazok a játékosok fognak indulni, ugyanakkora a tábla, és ugyanúgy egy győztes lesz a végén.

Abból a szempontból jobb helyzetben vagyunk, mint a többi sportoló vagy sportág, hogy itt mi hétről hétre tudunk próbálkozni, teljesíteni, és nem az van, hogy várni kell egy évet, vagy két évet, vagy akár négyet a következő versenyig, és csak egyetlenegy lehetősége van az embernek, hanem itt minden egyes héten, amikor verseny van és elindulunk, akkor kapunk egy lehetőséget, hogy jobban teljesítsünk, mint az előző héten.

Azt viszont nehéz elfogadni, amikor van két-három olyan verseny, amikor az első vagy a második körben kikapunk, és akkor mi legyen, maradjak ott edzeni, és onnan menjek a következő versenyre, vagy menjek haza előtte, de akkor plusz utazások vannak, meg kell szervezni az edzést… és persze, el kell fogadni mentálisan, hogy megint nem sikerült, megint menni kell, edzeni kell ettől függetlenül, csinálni kell, bízni kell a sorsolásban. Nem könnyű ez.

Volt olyan nekem is, amikor azt mondtam, hogy kimegyünk, felkészültem, jó formában vagyok, de kaptam egy rossz sorsolást, kikaptam az első körben, és úgy voltam vele, hogy miért van ez? Elvégeztem a munkát, megcsináltam mindent úgy, ahogy kellett, jól játszottam, de mégse jött össze, és el voltam keseredve. De akkor aludtam egyet, felkelt a nap, és menni kellett tovább az edzésre.

Aztán mentünk a következő versenyre, és valahogy kijött a lépés, játszottam egy elődöntőt, egy döntőt, vagy sikerült megnyerni a versenyt, és akkor már az ember azt mondja, hogy elfelejtettem a múlt hetet, volt egy verseny, amit tök jól lejátszottam, és mehetünk tovább.

Kevés olyan alkalom van, amikor teljesen a pihenésre tudok koncentrálni. Azt szokták kérdezni, hogy mikor vagyok itthon, mikor pihenek. Akkor én azt szoktam mondani, hogy itthon vagyok, de edzek, délelőtt is, délután is, az egész napomat kitölti, és akkor sem pihenek igazából.

Pihenő nagyon kevés fér bele egy adott szezonba, nagyjából kétszer, vagy jó esetben háromszor lehet elmenni ilyen 2-3 napokra, de ez függ attól is, hogy milyen az állapotom, milyen az egészségem, milyen a formám, milyenek az eredmények.

Ha minden jól megy, utána szeretnék majd pihenni, és addig a lehető legtöbbet kihasználni.

Ez egy olyan kérdés, amire kicsit nehezebben tudok válaszolni, sosem gondolkoztam ezen, hogy mit csinálnék. Tanulni nem igazán szerettem, tehát ebbe az irányba nem mennék el, lehet, hogy a tenisz környékén maradnék. Más sportág az soha nem jött szóba, gyerekként kezdtem teniszezni, nem is próbáltam más sportágakat, nem is vonzott semmi más sport, kitartottam a tenisz mellett, és azóta is ezt csinálom.

Próbálok ebben is realista maradni. Azt látom, hogy világelső nem tudok lenni, ahhoz nagyon sok mindennek össze kellene jönni, és már évekkel ezelőtt oda kellett volna kerülni, ahol most vagyok, vagy előrébb kellene tartani.

Talán reális dolognak azt tartom, hogy harmincon belül tudok lenni, rövidebb-hosszabb ideig.

Az interjút Fonyódi Tamás készítette, aki a végén még egy érdekes játékot is kitalált Fábiánnak, sőt, meghívta a Kommentátor vs Sportoló sorozatunk következő részébe, amit hamarosan bemutatunk az Eurosport Youtube-csatornáján.