Ivan Ljubicic, Roger Federer egykori edzője szerint teniszben sok a hasonlóság a svájci és Carlos Alcaraz között, a személyiségük azonban eltérő
Publikálva 23/11/2025 - 07:24 GMT+1
Ivan Ljubicic úgy gondolja, Carlos Alcaraz és Jannik Sinner dominálni fogja a teniszt a következő két-három évben is. A spanyol és az olasz megnyerte mind a nyolc Grand Slamet az elmúlt két szezonban, olyan szinten uralkodnak, hogy a két klasszis gyakorlatilag érinthetetlen a többiek számára. Ljubicic talált párhuzamot egyikük és Roger Federer között.
Sinner legyőzte Alcarazt is, szettveszteség nélkül védte meg a világbajnoki címét Torinóban
Videó forrása: SNTV
Alcaraz és Sinner dominanciájára jellemző, hogy több mint kétszer annyi pontjuk van, mint a világranglistán harmadik Alexander Zverevnek.
Ljubicic úgy gondolja, hogy lenyűgöző az a rivalizálás, amit ők ketten művelnek, ugyanakkor valószínűtlennek tartja, hogy lesz olyan, aki a közeljövőben fel fog tudni nőni melléjük.
A többiek nincsenek ott, ahol ők, nem értek még fel hozzájuk
– mondta Ljubicic. "Így aztán én nem is számítok változásra a következő években."
"Lehet majd persze, hogy valaki egyszer-egyszer megszorongatja őket, de valódi kihívással sem Janniknak, sem Carlosnak nem kell majd szembenéznie."
"Érdekes ez a párharc. Két különböző játékos, két különböző személyiség. Érdekes látni ezt a kontrasztot minden egyes alkalommal, amikor egymás ellen lépnek pályára."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/15/image-11a8f1c1-d677-4d0d-a71e-a3173c83ee8f-85-2560-1440.jpeg)
ATP-vb - Alcaraz legyőzte Auger-Aliassime-ot, a világelső lesz Sinner ellenfele a döntőben
Videó forrása: SNTV
"A számok azt mutatják, hogy Carlos egy kicsit előrébb tart, fiatalabb is egy kicsit nála. Ugyanakkor fantasztikus dolog a tenisz számára, hogy van egy ilyen párharc nem sokkal a Nagy Hármas után."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- „Úgy harcoltam, mint aki vért ivott. A végén meg én próbáltam meg Hulk lenni”
- "Megcéloztam a top 30-at a világranglistán" - Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést 2026-ra
Legutóbb az ATP Finals döntőjében meccseltek, akkor Sinner győzött. Az év végi világelsőséget Alcaraz szerezte meg. Az idei mérleg 4-2 lett a spanyol javára.
Ahogy az lenni szokott, az új sztárokat mindig elkezdik összemérni a régiekkel, nincs ez másképp az ő esetükben sem. Alcarazt gyakran hasonlítják Roger Federerhez a kreativitása és a pályán mutatott agresszív tenisze miatt.
Ljubicic, aki 2015-től a karrierje végéig edzette a svájcit, többé-kevésbé egyetért az összevetéssel, ugyanakkor felhívta a figyelmet a kettejük személyisége közti különbségekre.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/13/image-4dbbc1b9-7ac9-4219-b2b9-214e31b68b02-85-2560-1440.png)
Videón a győzelem, amivel Carlos Alcaraz bebiztosította az év végi világelsőséget
Videó forrása: SNTV
"Igen, teniszt tekintve van hasonlóság. De a két személyiség, a két karakter teljesen más. Igen, Carlos most az, aki a legkreatívabb a pályán, ő teremti a legtöbb izgalmat, de összességében korai még ilyesmiről beszélni."
Nagyon fontos, hogy érzelmeket generál a rajongókban. Valami mást, valami újat hoz a játékba.
"Pedig öt-tíz évvel ezelőtt aggódtunk, hogy minden játékos ugyanolyan lesz. De Carlos új szöget nyitott a teniszben, ami fantasztikus dolog."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/11/11/image-78b81ba3-f734-4b7f-bac1-f9cd282f35a9-85-2560-1440.jpeg)
Alcaraz döntő szettes maratont nyert meg a vb-n, két győzelemmel áll a csoportjában
Videó forrása: SNTV
via tennis365.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés