Federer-Nadal kapitánypárosról álmodozik a Laver-kupa egyik alapítója
Publikálva 27/09/2024 - 20:19 GMT+2
Tony Godsick a Marcának adott interjúban elismerte: azt szeretné, ha a jövőben Roger Federer és Rafael Nadal irányítaná az európai válogatottat. Federer ügynöke és üzlettársa arra is lát esélyt, hogy a két klasszis egy-egy bemutatómeccs erejéig pályára lépjen egymás ellen, megcélozva a Dél-Afrikában felállított nézőcsúcsukat.
Alcarazék varázsoltak párosban, egy pontra felzárkózott Európa a Laver-kupában!
Videó forrása: Eurosport
Nyolc évvel ezelőtt Federerrel beszélgettetek Sanghajban, amikor felmerült a Laver-kupa ötlete. Mennyire frissek az emlékek?
Az alapötlet az volt, hogy csináljunk valamit Rod Laver tiszteletére, mert elmondta Rogernek, hogy egyetlen bemutatómeccsel több pénzt keresett, mint a teljes pályafutása során. Roger szerette volna elismerni a teljesítményét, hogy két alkalommal, 1962-ben és 1969-ben is megcsinálta a naptári Grand Slamet.
Amikor kiléptem az IMG-től, és megalapítottuk a Team8-et, akkor villant be az ötlet, hogy a teniszben is lehetne egy olyan verseny, mint amilyen a golfban a Ryder-kupa. Roger javasolta a Laver-kupa elnevezést.
Hogyan dolgoztátok ki a részleteket?
Azt akartuk, hogy a riválisok – jelen esetben Federer és Nadal – csapattársak legyenek egy hétvége erejéig. Nem számítottunk rá, hogy ennyire rövid idő alatt ennyire sikeresek leszünk. A Ryder-kupa mögött 97 év történelme áll, míg a Laver-kupának ez a hetedik szezonja. Még mindig hosszú út áll előttünk. Azt gondoltuk, hogy a tenisznek jól fog jönni az újítás, mert ezen a piacon hatalmas a küzdelem a focival, a Forma-1-gyel.
Kívülről nézve úgy tűnik, hogy Európában többen követik, mint Észak-Amerikában.
Talán így tűnik, de Chicago teljes siker volt, és Boston is. Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államokban rengeteg sport van, és mindenekelőtt hatalmas a verseny az NBA-vel és az NFL-lel. A négy legnagyobb torna közül kettő európai, van rengeteg 1000-es verseny, és a hagyományai is megvannak a tenisznek. Talán azzal, hogy a világcsapat kettőt is nyert, másképp látják majd.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/21/4042726-81992168-2560-1440.jpg)
Roger Federer és Carlos Alcaraz
Fotó: Getty Images
Mindenki emlékszik az ikonikus képre arról, hogy Rafa rávetette magát Rogerre Prágában, az első Laver-kupa megnyerése után.
Épp ezt szeretem ebben a versenyben, lehetővé teszi, hogy ilyen képek készüljenek, amiket egyébként máshol nem látnál. Az a kép, ahogyan Nadal Federer karjaiba ugrik, ikonikus lett, csakúgy mint a londoni, amikor izgatottan kezet ráztak, vagy amikor Zverevet motiválták az O2-ben. Berlinben láthattuk Alcarazt Björn Borg és Rod Laver mellett. Az is a célunk, hogy a különböző generációk találkozzanak és kapcsolatba kerüljenek, tanuljanak a másiktól, és megismerjék egymás történeteit.
El tudod képzelni Nadalt az európai csapat kapitányaként?
Bízom benne. Az az álmom, hogy Roger lesz a kapitány, Rafa pedig a helyettese, utána pedig helyet cserélnek. Így még tovább velünk lehetnek. Nagyon különleges rivalizálás zajlott kettejük között a pályán, amit még különlegesebbé tett a barátságuk. Bizonyították, hogy még a riválisok is lehetnek jóban.
Mióta átadták az új Santiago Bernabeut, azóta rengeteg pletykát lehetett hallani arról, hogy Nadal és Federer bemutatót játszhatnak a stadionban. Valós lehetőségről van szó?
Roger a visszavonulása után úgy volt vele, hogy egészen addig nem akar játszani, amíg nem érzi jól magát fizikálisan. Most bevillan a nézőcsúcs, amit Dél-Afrikában megdöntöttek. Szeretnénk még nagy dolgokat csinálni. Ha lesz rá lehetőségünk, hogy újra megdöntsük a rekordot, biztos vagyok benne, hogy Roger fontolóra fogja venni. Mindketten szeretnek ilyesmiben részt venni, én pedig szeretek Carlos Costával dolgozni. Szép emlékeink vannak. Vele csináltuk a félig füves, félig salakos bemutatót Mallorcán. Bármi lehetséges a jövőben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/22/4043808-82013808-2560-1440.png)
Alcaraz legyűrte Fritzet a 12. meccsen, Európa ötödik alkalommal Laver-kupa-győztes
Videó forrása: Eurosport
Azt mondják, Barcelona az egyik lehetséges helyszín 2026-ra.
Dolgozunk rajta, van pár lehetőségünk. Egyfelől már így is sok tenisztorna van Spanyolországban, viszont az is igaz, hogy megvan a szurkolói kultúra és a drukkerek értik is a játékot. Rengeteg szuperhőse volt az országnak ebben a sportban.
A következő öt évre megvan a megállapodás az ATP-vel. Az lehet a következő lépés, hogy pont is járjon a versenyért?
Mostanra sikerült megszilárdítanunk a helyünket a versenynaptárban. Viccből megjegyeztem Andrea Gaudenzinek, hogy nekik kellett volna létrehozni a Laver-kupát, figyelembe véve, mekkora figyelmet irányított a teniszre. Az elején nem tartottuk fontosnak a pontokat, viszont a United-kupán osztanak, ezért nem mondom azt, hogy nálunk nem lesz. Remélhetőleg ezzel is foglalkozunk a jövőben.
Forrás: Marca
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/14/3929172-79816208-2560-1440.png)
Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!
Fotó: Eurosport
Hirdetés
Hirdetés