Roger Federer a New York Timesnak adott interjúban beszélt a Laver-kupa legérzelmesebb pillanatairól, a jövőbeli terveiről, de azt is elárulta, miért érezte fontosnak, hogy ő vonuljon vissza először a nagyok közül.

Egy érzelmes búcsú, egy sor jelenet, ami örökre bevésődött az emlékeinkbe: Roger Federer méltó módon búcsúzott el a tenisztől. A svájci a New York Timesnak adott interjúban elmondta, mit érzett az elveszített párost követően, miért ragadta meg Rafael Nadal kezét, miközben egymás mellett sírtak, és arra is kitért, játszik-e még bemutatókat később.
Australian Open
Osaka mentálisan megerősödve térne vissza a pályára
11 ÓRÁJA
Az interjút készítő Christopher Clarey, aki korábban könyvet is írt Federerről, arra is rákérdezett, mi adta meg a végső lökést, ami után a svájci úgy gondolta, nincs már értelme folytatni a pályafutását. Végül Federer elárulta, miért érezte fontosnak, hogy a Nagy Négyesből ő legyen az első, aki felhagy a profi tenisszel.
Hogy érzed magad, most, hogy tényleg vége?
Teljesnek. Elveszítettem az utolsó egyéni meccsemet. Elveszítettem az utolsó páros meccsemet. Elveszítettem a hangom az üvöltözéstől és a szurkolástól. Elveszítettem az utolsót csapatként. Elveszítettem a munkám is, mégis boldog vagyok. Jól vagyok. Tényleg jól. Kicsit ironikus, hogy mindenki mesébe illő lezárást képzel el. Az én esetemben pont így ért véget, de olyan formában, amire sosem gondoltam volna.
A felesége terhességét figyelembe véve Rafael Nadal elég sokat tett azért, hogy ott legyen a versenyen. Mit jelentett neked, hogy ott volt melletted a páros alatt?
A US Open után hívtam fel – azt mindenképpen meg akartam várni, hogy befejezze a versenyt –, és akkor beszéltem neki a visszavonulásomról.
El akartam mondani neki, még mielőtt teljesen kihagyja a Laver-kupát a terveiből. Mondtam, hogy 50-50 vagy 60-40 az esélye annak, hogy tudok egyet párosozni. „Majd tájékoztatlak. És majd mondd, mi a helyzet otthon. Aztán újra dumálunk.”

Roger Federer és Rafael Nadal

Fotó: AFP

De elég gyorsan megbeszéltük telefonon keresztül, Rafa pedig azt felelte: „Mindent megteszek, amit csak tudok, hogy ott legyek melletted.” Nyilvánvalóan hihetetlen érzés volt. Ismét megmutatta, mi mindent jelentünk egymásnak, és mennyire tiszteljük a másikat. Azt gondoltam, hogy csodálatos, gyönyörű történet ez kettőnknek, a sportnak, a tenisznek, és talán még azon túl is. Egyszerre vagyunk kemény riválisai egymásnak, de közben ezen felülemelkedve megmutatjuk, hogy ez végtére is csak tenisz. Nehéz és brutális időnként, de mindig igazságos. Legyen bármi is a vége, mindig ott van ez a nagyszerű, barátságos rivalizálás. Jobb lezárást kaptam, mint ahogyan azt valaha gondoltam volna. Hihetetlen erőfeszítés volt Rafától, hogy eljött Londonba, sosem fogom elfelejteni, amit értem tett.
A meccs utáni, nyers érzelmek rendkívül erőteljesek voltak, különösen a Rafával közös képek. Gondolod, hogy ez megváltoztatta a férfi sportolókról kialakult elképzeléseket?
Nekem mindig nehezemre esett elrejteni az érzelmeimet, legyen szó győzelemről vagy vereségről. Eleinte ez inkább a düh, a szomorúság és a sírás formájában jelentkezett. Később már inkább a boldogságtól sírtam, a győzelmeket követően. A pénteki egészen más volt, mert úgy gondolom, hogy a többiek – Andy, Novak és Rafa – látták lepörögni a szemük előtt a pályafutásukat, mert bizonyos tekintetben mindannyiunkat régóta fenyeget az idő múlása. Amint idősebb leszel, belépsz a harmincas éveidbe, már jobban tudod, mi az, amit igazán értékelsz az életedben és a sportban.
Láttad a fotókat arról, amikor Rafával sírtok a padon, és közben egymás kezét fogjátok?
Láttam.
És milyen volt visszanézni?
Igazából egy rövid pillanat volt. Annyira erősen zokogtam, rengeteg minden járt a fejemben azzal kapcsolatban, hogy mennyire boldog vagyok, hogy mindenkivel együtt élhetem át ezt a pillanatot. Annyira gyönyörű volt, ahogyan csak ültünk ott, magunkba szívva ezt az egész élményt, miközben a háttérben ment a zene, és talán inkább rá (Ellie Goulding) került a figyelem. Már-már megfeledkeztünk arról, hogy fotók is készülnek. Azt hiszem, hogy egy ponton, talán mert nem tudtam beszélni és ment a zene, megragadtam a kezét, amolyan titkos köszönetnyilvánítás gyanánt. Én sem tudom pontosan, de így éreztem, és egy csomó kép készült erről. Teljesen eltérőek. Őrület, mennyi szögből elkapták a pillanatot, és reményeim szerint sikerül megszereznem azokat, mert sokat jelentenek.

Roger Federer és Rafael Nadal

Fotó: Getty Images

Volt az a pillanat, amikor a gyerekeidhez beszéltél, és azt mondtad nekik, nem a szomorúságtól sírsz, hanem a boldogságtól. Azt hiszem, ezzel akármelyik szülő azonosulni tudna.
Nem tudtam, hogy ezt hallhatják mások is. Annyira szomorúnak tűntek, és amikor elmondtam nekik, hogy visszavonulok, a négyből hárman sírtak, mert azt gondolták, szomorú leszek emiatt, pedig tényleg nem. Egy ilyen pillanat viszont annyira erőteljes egy arénában. Nehéz volt nem sírni, és nem csak nekik.
Dehidratáltad a világot.
Újra kell töltenünk azokat a csatornákat.
Azt mondtad: „Itt az idő, hogy befejezzem. Érzem.” Ez leginkább annak köszönhető, hogy már nem tudsz úgy mozogni, ahogyan azt a touron kellene?
Ez is benne van. Meg a kor is, hogy őszinte legyek. A legvégén már nem láttam értelmét. Hosszú éveken át próbálkoztam, ami rendben van. És aztán eljutsz arra a pontra, amikor… A tavalyi műtét után tisztában voltam azzal, hogy hosszú út vezet a visszatéréshez. Legalább egy év.
Az álmaimban természetesen újra teniszeztem, de nagyon reális voltam a visszatéréssel kapcsolatban. Először is a magánéletem miatt csináltam. Tudtam, hogy ez a helyes lépés: hozzuk helyre a lábamat, és ennyi. Ehhez egy teljes rehabilitációra volt szükségem. Ha csak úgy visszavonulok, ezt aligha csinálom meg. Aktív, profi teniszezőként viszont tudtam, hogy mindent 100%-ban jól kell csinálnom. Nyitva hagytam a lehetőséget, hogy bemutatókat játsszak, remélhetőleg 250-es, 500-as versenyeket, ha minden nagyon jól megy, akkor 1000-eseket. És varázslat esetén Grand Slameket.
Az idő előrehaladtával egyre és egyre kevesebb esélyt láttam rá, mert a térdemmel gondok voltak nagyobb erőkifejtésnél. Ez volt az a végső pont, amikor azt mondtam: oké, el kell fogadnom. Semmi sem maradt. Nincs már mit bizonyítanom.
Ritkán mutattad ezt meg, de a meccseidnek hány százalékát játszottad le valamilyen fájdalommal küzdve?
Mindannyian játszunk betegen és sérülten. Mindig is az volt a benyomásom, hogy fájdalom, akár sok fájdalom mellett is tudok játszani, mint ahogyan ezt mindannyian megtesszük. Mégis azt éreztem, hogy a testem rendben van. Tudtam, mikor tudok több erőt beleadni, és mikor kell óvatosnak lennem. Úgy álltam hozzá, hogy egy bizonyos ponton kipihenem, majd adok magamnak egy extra hetet, napot, órát, hónapot, teljesen mindegy mennyit, amikor egy kicsit lazábban veszem, aztán visszamegyek edzeni, és erősebben térek vissza. Ezért próbáltam elkerülni mindenféle injekciót és műtétet, egészen a 2016-os operációig.

Roger Federer

Fotó: Getty Images

Londonban sokat viccelődtél a társaiddal arról, hogy limitált a mozgásod, de mit gondolsz a lejátszott páros ismeretében: lehetővé teszi az állapotod, hogy bemutatókon játssz?
Először is vissza kell térnem a tervezőasztalhoz, hogy ezután a csodálatos hétvége után kitaláljam, mi legyen a következő lépés.
Csodálatos lenne, ha összejönne egy bemutatómeccs búcsú gyanánt, köszönetet mondva a szurkolóknak, mert a Laver-kupára már a visszavonulásomat megelőzően elkapkodták a jegyeket. Sokan szerettek volna több jegyet venni, de már nem tudtak, és már csak ezért érdemes lenne összehozni egy vagy akár több bemutatót. Azt azonban nem tudom, hogy menne-e, vagy, hogy most kell-e. Természetesen szeretnék, akár új helyekre eljuttatva a teniszt, vagy visszatérni oda, ahol jól éreztem magam.
Látsz most olyan játékost, aki hozzád hasonlóan teniszezik?
Most épp nem. Nyilván csak olyan srác jöhet szóba, aki egy kézzel üti a fonákot. De igazából senki sem teniszezik úgy, mint én. Az emberek eleinte azt gondolták rólam, hogy Pete Samprashoz hasonlít a játékom, pedig nem. Mindenkinek saját magát kell adnia. Nem egy másolatot, még akkor sem, ha a másolat a legnagyobb elismerés jele. Azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg a saját stílusát, és akkor a tenisz is nagyszerű lesz. Abban biztos vagyok, hogy a legnagyobb rajongója maradok ennek a sportnak. Követni fogom, időnként a lelátóról, máskor a tévén keresztül, és persze bízom abban, hogy lesz pár egykezes fonák, támadó felfogású játékos, illetve lendület. Mostantól más szögből nézem a teniszt.
Közben a riválisaid még ott vannak. Azt mondtad, fontos volt neked, hogy te vonulj vissza elsőként, mivel te vagy a legidősebb. Aggódtál Rafa miatt tavasszal, amikor a lábproblémái miatt a visszavonulást fontolgatta?
Murray kapcsán is megijedtem. Élénken emlékszem arra, amikor a 2019-es Australian Openen láttam az öltözőben a Bautista elleni meccset követően. Azt mondta: „Lehet, hogy ez nekem ennyi volt.” Megkértek minket, hogy csináljunk búcsúvideókat. Odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy valóban ennyi volt-e. Azt felelte: „Nos, ezzel a csípővel nem játszhatok többet.” Tudtam, hogy fontos kereszteződéshez ért az életében. De örülök annak, hogy én fejeztem be elsőként, mert ennek így kellett történnie. Ezért is annyira jó érzés. Remélem, hogy olyan sokáig tudnak még játszani, amennyire csak lehetséges, mindent kipréselnek magukból. Tényleg a legjobbakat kívánom nekik.
Forrás: New York Times

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Tenisz
Hazatoloncolják Boris Beckert, aki így szabadulhat az angliai börtönből
12 ÓRÁJA
Adelaide International
Megvan, mikor tér vissza Ausztráliába a korábban három évre kiutasított Djokovic
TEGNAP - 10:11