Jack Draper még nem áll készen a visszatérésre, lemondta az Ultimate Tennis Showdown londoni versenyét

Jack Draper rajongóinak még várniuk kell a brit teniszező visszatérésre, ugyanis a karsérülése miatt visszalépett az Ultimate Tennis Showdown londoni nagydöntőjétől. A 23 éves teniszező a wimbledoni második körös veresége óta csak egy meccsen játszott, és pénteken tért volna vissza, de még szüksége van egy kis időre a teljes felépüléshez.

Ilyen kezdést vártak a britek: Draper kicsivel több mint egy óra alatt lerendezte az első meccsét

Videó forrása: Eurosport

"Keményen dolgoztam, hogy felkészüljek a UTS-re, de egyelőre még nem tartok ott. Nehéz döntés volt, mivel semmit sem szeretnék jobban annál, minthogy versenyezhessek, de azt tanácsolták, várjak még egy kicsit. Sajnálom, hogy cserben hagytam a szurkolókat és ki kell hagynom az eseményt" – írta közleményében a brit.
Draper szabadkártyával vett volna részt a UTS londoni állomásán, és ideális alkalom lett volna, hogy tesztelje a karját, ami még a salakpályás szezon közben sérült meg. A brit egy darabig a fájdalom ellenére játszott, a wimbledoni 2. fordulós vereségét követően azonban csontzúzódást állapítottak meg nála a vizsgálat során.
A US Openre visszatért, játszott az átalakított vegyes páros versenyen, egyéniben pedig sikerrel vette az első kört, a második meccsétől azonban visszalépett.
"Sajnos olyan sérülésem van, amit pihentetni kell, ami azt jelenti, hogy a 2025-ös szezon hátralévő részét kihagyom" – mondta a US Open után. "Nehéz elfogadni, mivel elképesztő lendületet építettem fel, és nagyszerű dolgokat csináltam a pályán. Voltam azonban már hasonló helyzetben, és mindig erősebben tértem vissza."
Egy sérülésekkel foglalkozó szakértő nemrég azt mondta, hogy Draper problémáját komolyan kell venni, és hasonlóan kell kezelni, mintha eltörött volna a karja. Azt is hozzátette, hogy mivel a sérülés mögött a túlterhelés áll, ezért el kell gondolkoznia azon, hogy a technikáján is változtasson.
A UTS-nél Draper visszalépésével sem áll meg az élet, a brit helyére Ugo Umbert került be. A nyolcfős mezőnyben ott lesz a tavalyi győztes Alex de Minaur, Casper Ruud és Andrey Rublev is.
A brit sztár pedig várhatóan a United-kupán játszik legközelebb, vagyis 2026 első napjain kezdheti meg az új szezont.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés