Érettség, kemény munka, önállósodás – Jack Draper remek szezonja nem a semmiből jött

Jack Draper a Guardiannek adott interjúban elismerte: az első éveiben nem vette elég komolyan a sportot, és időbe telt megértenie, többet kell beletennie, hogy sikeres legyen. A fordulópontot a tavalyi nyár hozta el, amely során ki kellett hagynia a füves versenyeket, 2024-ben pedig szintet lépett az új mentalitásnak köszönhetően.

Draper nem ment feltett kézzel a csatába, de Sinner még egy szettet sem engedett át a fiatal britnek

Videó forrása: Eurosport

Jack Drapernek magasan a 2024-es év volt a legjobb a pályafutásában, és nem is véletlenül.
A brit teniszező már 2021-ben megvillantotta a tehetségét, amikor a füves pályás szezonban begyűjtött néhány skalpot – többek között Jannik Sinnert is legyőzte. A tehetsége végül a top 50-ig juttatta, időről időre láttunk tőle néhány bravúrt, a kiegyensúlyozottság terén azonban nagyon messze volt a legjobbaktól.
Drapernek kezdetben több mérkőzésen – leginkább a szélsőséges körülmények között lejátszott találkozókon – erőnléti problémái voltak, ráadásul a kisebb-nagyobb sérülések is hátráltatták a fejlődésben.
"Amikor fiatalabb voltam, nem volt megfelelő a mentalitásom a munka terén. Amikor fiatalon belekerülsz a tenisz világába, nem jössz rá azonnal, hogy miről szól."
"Brutális változás, mert idővel belátod, hogy ha igazán jó akarsz lenni, akkor érettnek és felnőttnek kell lenned, mindezt már 20 évesen. Nem álltam készen erre, nem akartam beletenni a kemény melót. Nem akartam az áldozatokat. Nem akartam profiként dolgozni. Nem akartam beletenni mindazt, amit ehhez kell."
Draper életében a fordulópontot a 2023-as nyár hozta el, amikor a teljes füves szezont kénytelen volt kihagyni egy vállsérülés miatt. A brit teniszező rájött: ezek a fizikai problémák javarészt a rossz hozzáállásából származnak.
"Ekkor esett le, hogy valóban változtatnom kell. Nagyon büszke vagyok arra az elhatározásra, hogy meg fogok változni, és meg is kaptam a jutalmat ezekért a döntésekért. Azt akartam, hogy fejlődjek, jobb emberré váljak, függetlenebb legyek, és férfivá érjek – nagyon sok jó dolog sült ki ezekből."
picture

Jack Draper három szettben nyert az ausztrál Alex De Minaur ellen

Videó forrása: Eurosport

Egészen pontosan Draper pályafutásának legjobb szezonja. 2024-ben 59 meccsen lépett pályára, amiből 38-at megnyert, a stuttgarti és a bécsi sikerével bezsebelte az első trófeáit, a US Openen pedig az elődöntőig menetelt, amelyben két szettig jól tartotta magát Sinner ellen. A 22 éves teniszező a karrierje során először betört a top 20-ba, jelenleg a 15. helyen jegyzik, amivel jelenleg ő az első számú brit játékos.
Draper szerint a sikerekben az is nagy szerepet játszott, hogy jobban kezelte a kudarcait: a szívszorító vereségek után is bízott abban, hogy jó úton jár, és hosszabb távon kifizetődik a befektetett munka.
"Gyakran hallom azt az emberektől, hogy nem az eredmény okoz jó érzést, hanem az odáig vezető út. Végigmenni az egészen: a kemény munkán, a kétségeken, az aggodalmakon. Igazából a befektetett meló az élvezetes része. Ha visszatekintek az évre, vannak olyan pillanatai, amelyek jó érzésekkel töltenek el, de közben megtanultam azt is, hogyan élvezzem a kemény munkát és mindazt, ami azzal jár."
A brit azt is elmondta, hogy az önállósodás részeként megpróbált beletanulni a főzésbe, és a világelső Sinnertől kért segítséget.
"Semmit sem tudtam a főzésről. Ő meg olasz, és azt gondoltam, hogy akkor biztosan tudja, hogyan kell tésztát készíteni. Anyámat is megkérdezhettem volna, de nem tettem. Egyébként jó kis tésztát főzött, és megtanított rá engem is."
A pályán kívüli érettség – amit az egyedül megfőzött tészta mellett a saját lakás szimbolizál – pozitív hatással volt a játékára is.
"Sokkal nyugodtabb lettem. Jobban hiszek a teniszemben és a pályán kívüli életemben. Fiatal játékosként ez nehéz. Annyira elfoglal a játék, hogy a magánéleted a háttérbe szorul. Mostanra értettem meg, hogy egyensúlyra kell törekedni. Eddig is tudtam Londonban edzeni, de most már van egy saját lakásom is. Sok mindenben elégedettséget érzek, sokkal inkább önmagam vagyok."
picture

Draper nem ment feltett kézzel a csatába, de Sinner még egy szettet sem engedett át a fiatal britnek

Videó forrása: Eurosport

Draper a szezon során abba is belekóstolhatott, milyen az, amikor egy botrány közepébe csöppen. Cincinnatiben történt, hogy a játékvezető nem szúrt ki egy dupla pattanást a Felix Auger-Aliassime elleni meccsén, így a labdamenetet a brit nyerte – mindezt meccslabdánál. Draper utólag elismerte, hogy el kellett volna veszítenie a labdamenetet, viszont azóta is állítja: nem volt teljesen biztos benne, kétszer pattant-e a labda.
A brit közösségi oldalait elárasztották a negatív kommentek, ezeket azonban megtanulta, hogyan kell kezelni. Más választása nem volt, manapság ugyanis teljesen megszokott a sportolók életében, hogy egy-egy meccs után hideget-meleget kapnak a kommentelőktől.
"2018-ban játszottam le az első profi meccsemet, amit azt hiszem, 6:0, 6:0-ra nyertem meg. Utána borzasztó ember voltam, és azt írták, meg fogják találni az anyámat. Minden meccs után, nem számít, hogy nyertél vagy veszítettél, üzenetek százait kapod emberektől, és nem tudsz mit tenni ellene."
"Nézzétek csak meg az Instagram-oldalamat, mi jön egy vereség után – valószínűleg vagy 100 üzenetet látnátok bohócos emojikkal és kígyókkal, csupa ilyesmivel. Ezt nem tudod irányítani. Mindenki megkapja, a lányok különösen. A lányok sokkal durvábbakat kapnak, mint a srácok."
Forrás: Guardian
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés