Tenisz: visszatért eltiltásából a világelső Jannik Sinner, kétszettes győzelemmel kezdett a római 1000-es tornán
Internazionali BNL d'Italia - Győzelemmel tért vissza három hónapos doppingeltiltásából a világelső Jannik Sinner a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében.
Sinner újra a pályán: videón a világelső római visszatérő győzelmének legjobb pillanatai!
Videó forrása: Eurosport
A 23 éves hazai sztár - mivel első kiemelt - a nyitó fordulóban nem lépett pályára, a másodikban pedig, a 32 közé jutásért 6:3, 6:4-re verte az argentin Mariano Navonét.
Sinner ezt megelőzően legutóbb az Australian Open döntőjében szerepelt, amelyet megnyert. Róma után Hamburgban (május 17-24.) indul, míg az idény második Grand Slam-tornája, a párizsi Roland Garros május 25-én kezdődik, és ott már szeretne csúcsformába kerülni.
Az olasz teniszező a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) kötött egyezség alapján fogadta el az eltiltást, amely február 9-én lépett életbe. Tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki - igaz, kis mennyiségben. Akkor azzal védekezett, hogy a tiltott szer a tudtán kívül jutott be a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája közreműködésével. Őket azóta már menesztette a stábjából.
A sportág nemzetközi szövetsége nem tiltotta el - emiatt sokan felháborodtak -, a felmentő ítélet után pedig szeptemberben a WADA a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult. Közben azonban a háromszoros Grand Slam-bajnok Sinner - aki legrosszabb esetben akár kétéves eltiltást is kaphatott volna - három hónapos eltiltásban megegyezett a WADA-val, a doppingellenes ügynökség pedig visszavonta a CAS-hoz beadott keresetét.
Cikkajánló:
- Sinner: "Még attól is eltiltottak, hogy elmenjek egy stadionba focimeccset nézni"
- Sinner az eltiltásáról: „Nem fair, amin keresztülmegyek, de ez tűnt a kisebbik rossznak”
- Sokan félreértették Sinner és Świątek doppingügyét, fontos változás jöhet
(MTI)
Kapcsolódó témák