Jannik Sinner az eltiltásáról: „Nem fair, amin keresztülmegyek, de ez tűnt a kisebbik rossznak”

Az eltiltását töltő világelső Jannik Sinner hosszú idő után először szólalt meg. Elmondta, hogy rendkívül nehéz időszakon ment keresztül, és azzal, hogy belement a három hónapos eltiltásba, szerinte a kisebbik rosszat választotta. Hozzátette, hogy belül sokkal törékenyebb volt, mint ahogy azt kifelé mutatta.

Így írt történelmet Jannik Sinner: ezzel a ponttal nyerte a 2025-ös Australian Opent

Videó forrása: Eurosport

A három hónapos eltiltásra vonatkozó döntést gyorsan kellett meghoznom. És annak ellenére mentem bele, hogy nem értettem vele egyet.
Jannik Sinner eltiltása egy hónap múlva lejár, várhatóan a római 1000-es tornán tér majd vissza. A világelső olasz őszintén beszélt arról, hogyan élte meg az elmúlt hónapok viszontagságait.
"Végül a kisebbik rosszat kellett választanom, és az szerintem ez volt" – mondta Sinner. "Néha úgy érzem, nem fair, amin keresztülmegyek, ugyanakkor az is igaz, hogy ez az egész alakulhatott volna sokkal rosszabbul is."
"Nagyon törékeny voltam belül, mert valami olyasmi történt, amire nem számítottam. Ezért aztán mindez bennem is nem várt reakciókat okozott. Hazudnék, ha mást mondanék. Ha ezt nem vallanám be, úgy tűnne, hogy olyan ember vagyok, akinek nincsenek érzései."
"De az élet a tanulásról szól. Évről-évre egyre jobban ismerem magam. Sokkal inkább tudatában vagyok annak, aki vagyok, és annak is, hogy mennyit érek."
picture

Jannik Sinner

Fotó: AFP

"Az elmúlt időszak nem volt könnyű, sőt, igazából rettenetesen nehéz volt, de a mellettem álló emberek felemeltek engem és erőt adtak nekem. Plusz segítettek megérteni mindazt, ami történt."
Sinner arról is beszélt, hogy most hogy van fizikálisan és mentálisan. Kitért arra, hogyan hatottak rá az eltiltás hónapjai, és hogy miként kellett megváltoztatnia a napi rutinját.
Nagyon jól érzem magam. Kipihent vagyok és boldog.
"Nagyon sok időt töltöttem a családommal, főleg apuval, jó volt kikapcsolódni. Monte-Carlóbana barátiammal lazultunk, voltunk gokartozni és bringázni. Régen versenyző akartam lenni, de nem volt elég pénzünk, így bele sem kezdtem. Jó volt, hogy nem éreztem magamon azt a feszültséget, ami a teljesítménykényszerrel jár."
"Még az edzések is mások voltak, hiszen tudtam, hogy nincs az, hogy a jövő héten játszanom kell egy tornán. Persze, ha lehetne, a teniszt választanám, így viszont el tudok menni néha vacsorázni a barátaimmal, és este játszhatok Play Stationnel."
Megtanultam, hogy bár fontos a tenisz, nem az a legfontosabb dolog a világon.
"Alig várom, hogy Rómában visszatérjek, ami persze nem lesz könnyű, hisz nagyon nagy figyelem kíséri majd minden lépésem. Nem tudom, a többiek hogyan fogadnak majd, de én tudom, hogy ártatlan vagyok, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy mi az igazság."
picture

Sinner v Zverev - Australian Open highlights

Videó forrása: Eurosport

"Ami a lényeg, hogy teniszezni akarok, és nyugodt akarok maradni. Tudom, hogy minden rendben lesz, még ha esetleg bele is telik egy kis időbe, hogy újra felvegyem a ritmust."
"Most lehetőségem van, hogy előrelépjek olyan dolgokban, ahol eddig gondjaim voltak. A lényeg, hogy nincs már sok hátra, úgyhogy azt mondom mindenkinek: Rómában találkozunk."

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés