Nadal-Alcaraz: Ha trónfosztás nem is lesz, egy új rivalizálás kezdete még lehet

A sportrajongók nagy része imádja a generációs csatákat. Amellett, hogy két óriási (nem ritkán korszakos) tehetség feszül egymásnak, még számtalan egyéb réteg is rárakódik ezekre a párharcokra. Benne lehet a változatosságra való igény (különösképp egy domináns korszak után), az eltérő erők küzdelmének ígérete (rutin – nyers erő), vagy pusztán az a tény, hogy adott esetben szemtanúi lehetünk a sporttörténelem alakulásának.

Teniszben lassacskán évtizedes viszonylatban meghatározó kérdés, mikor jön el a generációváltás, kik taszítják le végleg a trónról Federert, Nadalt és Djokovicot. Ha minden így megy tovább, a biológia fogja elvégezni ezt a feladatot, hiszen bármennyire is nagy lépéseket tett a sporttudomány a felkészülés terén, a végtelenségig még ők sem nyújthatják el a pályafutásukat. Sportszempontból azonban ez a verzió kevésbé lenne ideális – és legkevésbé sem a legendák visszavonulása miatt.

Ha valamit megtanulhattunk a sport történetéből, az az, hogy a legnagyobb ikonok búcsúját követően is megy tovább az élet, legfeljebb ideig-óráig valamivel kevesebben követik az adott sportágat. De még ez sem törvényszerű, mert vannak olyan legendái az egyetemes sporttörténelemnek, akik szinte egy személyben magasabb szintre emelték a sportágukat, és egy nagyobb üzletet hagynak maguk után, mint amibe belecsöppentek.

Az őrségváltás azonban akkor az igazi, ha az a nézők szeme előtt zajlik, ha kézzelfogható bizonyítéka van annak, hogy az új sztár megelőzte a legendát. Ez egy komplex folyamat, amelyhez nem elegendő néhány győzelem, különösképp, ha az nem a legnagyobb szinten zajlik. Hiába nyerte tehát az ATP világbajnokságot 2017 óta minden évben a Nagy Négyesen kívülről valaki, amíg a három nyert szettre menő meccseket többségében a nagyok nyerik, nincs miről beszélni.

A generációs csaták mégis a természetükből fakadóan izgalmasak. Az egyik oldalon ott van a végigversenyzett 10-20 év minden rutinja, a győzni tudás, illetve az a tény, hogy nincs olyan szituáció, amit ne látott és oldott volna meg már ezerszer. A másik oldalon pedig a fiatalokra jellemző nyers erő, a belülről emésztő bizonyítási vágy, és még az sem kizárt, hogy technikailag olyan tudás birtokában van, amely már magasabb szintet képvisel.

Ha csak a mutatott játékot nézzük, Rafael Nadal már réges-rég kieshetett volna Indian Wellsben. Rögtön az első mérkőzésén dupla brékhátrányba került Sebastian Kordával szemben a döntő szettben, az amerikai kétszer szerválhatott és fogadhatott a győzelemért, a siker kapujában – hogy a példaképét verheti meg hazai pályán – viszont elbizonytalanodott. Nadal megérezte a lehetőséget, és a legnagyobbakra jellemző jéghideg profizmussal és céltudatossággal megfordította a meccset.

Daniel Evansnek brékelőnye volt az első szettben, és egy kisebb megingás elegendő volt Nadalnak, hogy a maga oldalára billentse a mérleg nyelvét. Reilly Opelkának a második szettben volt brékelőnye a spanyollal szemben, amit a mezőny 99%-a ellen végigvitt volna – ehhez képest bukta az adogatását, és két elveszített tie-breakkel kiesett. Nick Kyrgiosnak pedig az első és a harmadik szettben is megvolt a momentuma – Nadalnak azonban a legnehezebb helyzetekre is volt válasza.

Túlzás lenne azt mondani, hogy ez az Indian Wells-i torna sétagalopp volt Nadal számára, de már az Australian Opent is az oddsok ellenére nyerte meg. Mindkettő azt jelzi: ezen játékosok ellen nem elég csak jobban teniszezni, mert még az sem garancia arra, hogy a meccs végén győztesként pacsizhatnak a hálónál. Nadal úgy jutott el 19-0-ig ebben az évben, hogy legalább négy-öt olyan találkozója akadt, amit egészen simán elveszíthetett volna, ami persze csak tovább növeli a sorozat értékét.

Kyrgios a sajtótájékoztatón elismerte, ő azt hitte, neki kell majd megszakítania Nadal veretlenségét, de sokkal inkább sorsszerű lenne, ha ezt Carlos Alcaraz hajtaná végre. A 18 éves spanyolt már évekkel ezelőtt kikiáltották Nadal utódjának, ezt a keresztet cipelve rágta át magát a Challenger Touron, és vált szép lassan top 15-ös teniszezővé. Új Rafael Nadal nem lesz belőle, viszont azt bátran kijelenthetjük, hogy ő fogja betölteni a 21-szeres GS-bajnok utáni űrt a spanyol teniszben.

„Egyik játékos stílusát sem próbálom másolni, a saját játékomra törekszem. De ha mondanom kell valakit, akire hasonlít a teniszem, szerintem Federer lenne az. Mindketten mindig agresszíven próbálunk játszani, szóval ez egy jó párhuzam. Legyen szó tenyeresről vagy fonákról, agresszív próbálok lenni. A szervák terén javulnom kell még egy kicsit” – mondta a tavalyi US Open alatt a fiatal spanyol.

Nem csak a stílusuk más, de az Indian Wells-i menetelésük is kontrasztos. Amíg Nadal küzdött az elemekkel, a fájós lábával, a saját játékával, és kiszenvedte a győzelmeit, Alcaraz (amolyan fiatal nadalosan) átgázolt az ellenfelein. A kemény pályán egyébként kiváló Roberto Bautista-Agutot már-már megalázóan simán győzte le, Gael Monfils-nak a 200 km/h-s nyerő ellenére sem volt esélye, a címvédő Cameron Norrie pedig mindent jól csinált, mégis kikapott két szettben.

Ha játékban nincs is sok párhuzam a két teniszező között, a pályán tanúsított jelenlétben már annál több. Az, ahogyan pontról pontra küzdenek, ahogyan megoldják a nehéz szituációkat, ahogyan fokozatosan belemásznak az ellenfelek fejébe, már-már kísértetiesen hasonló. „Sokban hasonlít arra, amilyen én voltam 17-18 éves srácként. Megvan benne a szenvedély, a tehetség, és a fizikális elköteleződés, ami nagyszerű” - nyilatkozta ellenfeléről Nadal.

Legutóbb Madridban találkoztak, Alcaraz pedig – születésnapi ajándék gyanánt – kapott egy tanulságos 6:1, 6:2-t a példaképétől. Azóta persze sok minden változott. Nadal valószínűleg jobb formában van, Alcaraz pedig testben és fejben egyaránt rengeteget lépett előre, öles léptekkel halad a top 10 felé. Meglátjuk, mire lesz képes a salakpályás szezonban, de nem kizárt, hogy mire elkezdődik a Roland Garros, már ő lesz Nadal első számú kihívója.

Kemény pályán valamivel nagyobb esélye lehet Alcaraznak, elvégre az ő stílusához jobban passzol ez a borítás, ám egyáltalán nem biztos, hogy itt jön el az a pont, amikor már le is tudja győzni a példaképét. „Csodálatos lesz Rafával játszani. Gyerekkorom óta ő a példaképem, így nem lesz egyszerű vele teniszezni, de nagy meccsre számítok. Minden egyes másodpercét élvezni fogom a találkozónak. Nagyon különleges élmény lesz” – mondta Alcaraz.

Remélhetőleg nem csak neki, de mindenki másnak is.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.