Marozsán nem bírt Arnaldival, a nyolcaddöntőben ért véget számára a genfi tenisztorna
Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben búcsúzott az 596 ezer euró összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztornán.
Marozsán Fábián
Fotó: AFP
A világranglistán 56. magyar játékosra a brazil Karue Sell elleni 47 perces villámgyőzelmet követően jóval nehezebb ellenfél várt a 16 között a nyolcadik kiemelt Matteo Arnaldi személyében. A 39. helyen álló ellenfél vívott már nyolcaddöntőt a Roland Garroson és a US Openen is, emellett tagja volt a 2023-ban Davis Kupa-győztes olasz válogatottnak.
Ami az egymás elleni mérleget illeti, az eddigi két találkozójukat a 24 éves rivális nyerte 2021-ben Antalyában és 2022-ben San Marinóban.
A harmadik csata első játszmáját egyetlen brék döntötte el, Arnaldi vette el ellenfele adogatását 4:3-nál, majd kiszerválta a szettet. A második felvonás elején esőszünet miatt közel két órát állt a játék, majd a folytatás után kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, és végül rövidítés döntött. Ebben 3-3 után az olasz sorozatban négy pontot szerzett, ezzel lezárta az 1 óra 44 perces összecsapást.
Eredmény, nyolcaddöntő: Matteo Arnaldi (olasz 8.)-Marozsán Fábián 6:3, 7:6 (7-3)
később: Fucsovics Márton-Novak Djokovic (szerb, 2.) 18.20
MTI
MTI
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2210.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)