Dominic Thiemnek a nagy hármas is üzent a közelgő visszavonulása előtt
Publikálva 06/10/2024 - 13:54 GMT+2
Az osztrák Dominic Thiem korábban bejelentette, hogy a csuklósérülése miatt az idei lesz az utolsó éve profiként. Thiem hazai pályán, október végén lép utoljára pályára. Most a pályafutását elismerve kapott egy életműdíjat, aminek kapcsán nagy vetélytársai, a nagy hármas tagjai is üzentek neki.
Dominic Thiem lejátszotta utolsó Grand Slam-mérkőzését - íme a mérkőzéslabda
Videó forrása: Eurosport
Dominic Thiem fénykorában felvette a kesztyűt a nagy hármassal is, Nadalt hatszor, Djokovicot és Federert ötször verte meg.
Az osztrák Dominic Thiem még csak 31 éves, de a csuklósérülése miatt nem tudta visszanyerni korábbi formáját, így a visszavonulás mellett döntött. Október végén, hazai pályán, a bécsi Erste Bank Openen lép utoljára pályára.
Most Lotterien Sporthlife Galan életműdíjat adtak Thiemnek, akit nagy vetélytársai is köszöntöttek. Nem csoda, hogy a nagy hármas is ennyire tiszteli, hiszen a pályafutása csúcsán az osztrák teniszező folyamatosan képes volt megverni őket. Rafael Nadal ellen hatszor, Novak Djokovic és Roger Federer ellen ötször-ötször tudott nyerni.
„Szia Domi! Csak szerettem volna gratulálni a díjadhoz, nagyon is megérdemled. Boldog vagyok, hogy más is értékeli, amit elértél, tudod, hogy mennyire tisztellek. Minden jót kívánok mára is.”
Rafael Nadal ezekkel a szavakkal üdvözölte korábbi vetélytársát, akit sokan esélyesnek tartottak arra is, hogy ő legyen Nadal után a következő domináns versenyző salakon. 2019-ben egymás ellen döntőzhettek a Roland Garroson, ahol Thiem egy szettet el is tudott lopni a spanyol salakkirálytól, de végül a trófeára nem volt esélye.
Thiem 17 tornát tudott megnyerni, az egyetlen ATP 1000-es sikerét 2019-ben, Indian Wellsben aratta, ahol a döntőben Roger Federert győzte le. Most a svájci sem feledkezett el nagy vetélytársáról.
„Kedves Dominic! Gratulálok a díjadhoz és az egész pályafutásodhoz, nagyon élveztem, amikor ellened játszhattam. Az egész tenisznek nagyon fogsz hiányozni. A pályán és azon kívül is nagyon jó srác vagy, mindig sportszerű. A barátságod mindig sokat jelentett számomra.
Riválisok voltunk, mégis nagyon jól kijöttünk, ez pedig mindig remek érzés volt. Még egyszer gratulálok az elképesztő karrieredhez és sok sikert kívánok a jövőben is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra találkozunk.”
2020-ban Novak Djokovic ellen zseniális, 5 szettes döntőben maradt alul Thiem. Most a szerb legenda is tiszteletét fejezte ki Thiemnek.
„Mindent köszönünk, amit értünk és a teniszért tettél. Nagyon örülök, hogy lehetőséged lesz hazai pályán búcsúzni, Bécsben. Sok sikert kívánok, a családod előtt léphetsz pályára, megérdemled, Barátom.”
Thiem utolsó Grand Slam-tornáját idén a US Openen játszotta, ahol 2020-ban élete egyetlen GS-győzelmét aratta. A rendezők szabadkártyával tisztelegtek előtte, végül az első fordulóban Ben Shelton ellen esett ki. Utána a sajtó előtt beszélt arról, hogy nem hiányzik számára semmi és büszke a pályafutására.
„Büszke vagyok mindenre, amit a csuklósérülésem előtt elértem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire sikeres leszek, egyáltalán nem sajnálom, hogy végül így alakult.
A US Open-győzelmem után nehezen találtam meg a motivációmat és mire mentálisan újra készen álltam, addigra megsérültem. Hiába dolgoztam keményen a visszatérésemen, utána már teljesen más érzés volt, főleg a tenyeresem gyengült nagyot.
Nem csak fizikálisan szenvedtem, de mentálisan is, nehéz volt elfogadni, hogy ez a vége. Most viszont már megbékéltem vele, hogy ilyen fiatalon a csuklóm miatt kell visszavonulnom.
Boldog vagyok, szenvedtem már eleget, főleg az utolsó évemben. Nem tudtam visszanyerni a formámat, de márciusban végre meghoztam a döntést a befejezésről és nincsenek azóta sem kétségeim emiatt.
Nyilván így volt már időm felkészülni arra, hogy mit fogok csinálni a tenisz után. Mindig élveztem az utazást a Tour versenyeire, mindig nagyon türelmes voltam, de közben otthon lenni is nagyon szeretek, mindig próbáltam normális életet élni.
Emiatt is nagyon vártam mindig, hogy letegyem az ütőt, egyáltalán nem lesz számomra nehéz a váltás, elégedett vagyok a döntésemmel.
Mindig is érdekelt a fenntarthatóság, már van is egy közösségem, ami a napenergiával foglalkozik. Ez egy nagyon fontos téma manapság.”
Thiem búcsútornájának első meccsét október 20-án tartják, ahol egy ünnepség keretében búcsúztatják el.
Forrás: Tennis Majors
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés