Három óra - ennyi kellett összesen (!) a világelsőnek, hogy megnyerje a dohai tornát
Iga Świątek visszatért csúcsformájához, és dominánsan játszott a Qatar Openen, ahol három mérkőzésen mindössze öt játékot veszített. A világelső tovább növelte előnyét a ranglista élén a 2023-as szezon első WTA 1000-es tornája előtt. A mezőny Dubajban egyébként kimondottan erős, az indulók között ott van Aryna Sabalenka és Elena Rybakina is például, de vajon ki tudja megállítani Świąteket?
US Open : Top 5 Iga Swiatek
Videó forrása: Eurosport
Ha egy pillanatig úgy tűnt, Iga Świątek az év elején Ausztráliában egy kicsit visszavett az űrtempóból, és pont olyan lett, mint a női mezőny bármelyik játékosa, az elmúlt öt nap Dohában mást sugallhat.
Azon a tornán, ahol tavaly a 37 meccses győzelmi szériája kezdődött, Świątek mindössze öt játszmát veszítve nyerte meg a Qatar Opent.
A tornán három szettet nyert 6-0-ra, köztük egyet a döntőben a világranglista 3. helyén álló Jessica Pegula ellen is, de ami ennél is ijesztőbb mutató, hogy a három mérkőzésén mindössze három órát töltött a pályán.
Csak a viszonyítás kedvéért, ez a három óra
Świątek részéről ez akár üzenetértékű is lehet, a Pegula és az Elena Rybakina (Australian Open) elleni ausztráliai vereségei után egy héttel fogta magát, és tiszta lappal újraindította a szezonját. Az üzenet pedig nem más, mint hogy készen áll, hogy a következő hónapokban bezsebeljen egy sor győzelmet, és megvédje a tavaly szerzett címeit.
Alig egy hónappal ezelőtt Świątek sírva fakadt, miután két sima szettben kikapott Pegulától a United Cupon, múlt héten Dohában azonban visszatért az az Iga, aki tavaly mindenkit ámulatba ejtett. A lábmunkája lenyűgöző volt, ahogy a tiszta ütései, az adogatásai és a ritörnjei is. Már a torna elejétől fogva úgy tűnt, hogy felvette a tempót, és rendkívül koncentrált volt, mindössze négy pontot(!) veszített a Danielle Collins elleni első mérkőzésének első szettjében.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/02/17/3559955.jpg)
Iga Swiatek Dohában
Fotó: Getty Images
Świątek a 2022-es év eleje óta már 26 bagelt hozott össze, azaz 26 alkalommal fejezett be egy szettet 6-0-val, legutóbb épp a dohai döntőben, ahol a 6:3, 6:0 tényleg borzasztóan meggyőző eredmény volt.
„Nagyon örülök, hogy valahogy jobban megtaláltam az egyensúlyt, ahhoz képest, ahogy a szezon elején éreztem magam" - mondta Swiatek a győzelme után.
„Úgy gondolom, hogy ez a verseny sok önbizalmat ad nekem, de még mindig lépésről lépésre akarok haladni. Nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtam nyerni ezt a meccset.
Minden meccsen nagyon koncentrált voltam, és ennek örülök a legjobban, mert a szezon elején néha kicsit úgy éreztem, hogy elszállt az agyam."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/02/10/3549669.jpg)
Iga Świątek
Fotó: Eurosport
Ha az Australian Open után úgy tűnhetett, hogy Świątek helye a női tenisz csúcsán akár még veszélybe is kerülhet, akkor ez a mostani tarolás még épp időben emlékeztetett minket arra, hogy a lengyel lány teljesen más dimenzióban teniszezik.
Hogy most ez megint egy újabb hosszú győzelmi sorozat kezdete lenne-e, az talán a szezon első WTA 1000-es versenyét követően válik egyértelműbbé.
Dubajban a világranglista második helyén álló Aryna Sabalenka is visszatér, miután az Australian Openen megszerezte első Grand Slam-címét, ahol olyan higgadtan versenyzett, mint addig talán soha sehol. De a tornán ott lesz a döntős ellenfele, Rybakina is, aki Melbourne-ben a nyolcaddöntőben ütötte ki Świąteket.
Ha bármelyikük akár itt, Dubajban győzni tudna Świątek ellen, az talán egy potenciális rivalizálás kezdete lehetne, ami a WTA Tour számára különösen jót tenne. Rybakina egy ágon szerepel Świątekkel (Maria Sakkari, valamint Caroline Garcia mellett), Sabalenka viszont csak a döntőben találkozhat Swiatekkel.
A következő hónapok egyébként különösen izgalmasnak ígérkeznek Świątek számára. 2022-ben minden idők egyik legjobb szezonját futotta a nők között, olyan szinten dominált a csajok között, amilyet Serena Williams óta nem nagyon lehetett látni. Sőt, igazából még Williams sem tudott megnyerni 37 mérkőzést zsinórban, az ő legjobb sorozata 2013-ban volt, akkor 34 győzelemig jutott, és mindössze négy(!) meccset veszített az egész szezonban. Azzal a sorozattal megnyert 11 tornát (köztük két Grand Slamet), a következő évben viszont ebből csupán két címet tudott megvédeni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/08/30/3441498.jpg)
Serena Williams
Fotó: Getty Images
Mivel Wimbledonig rengeteg pontot kell megvédenie a lengyel lánynak, a nyomás egyértelműen Świąteken van, aki Ausztráliában azt mondta, hogy igenis hatással van rá, hogy ő a favorit a tornákon. Dohában azonban nem tűnt úgy, hogy ez a nyomás különösebben zavarná, felszabadultan játszott, és olyan ütéseket mutatott be, amilyeneket nem sokan tudnak utána csinálni a mezőnyben.
„Tudtam, hogy mit rontottam el az Australian Openen, és az egész ausztráliai tartózkodásom alatt" - mondta Swiatek a múlt héten.
„Arra akartam koncentrálni, hogy az elvárásaimat egy kicsit lejjebb vigyem, és ne várjam el azt magamtól, hogy azonnal, és mindig tökéletesen fogok játszani."
Hát így állunk. Azt viszont elmondhatjuk, hogy ha maga felé nem is fogalmaz meg extrém elvárásokat, és még akkor is, ha szerinte nem is játszik tökéletesen, nagyon úgy néz ki, hogy Iga Świąteket idén is pokoli nehéz lesz megállítani.
A kanadai Leylah Annie Fernandez lesz Świątek első ellenfele a dubaji tornán kedden, aminek az eredményeiről az eurosport.hu-n folyamatosan beszámolunk.
Forrás: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)