Jannik Sinner válaszolt az őt identitása és a Davis-kupa-szereplés lemondása miatt kritizálóknak

Jannik Sinner idén is óriási szezont fut, és szinte hihetetlen mértékben dominálja a jelenlegi férfi teniszt Carlos Alcarazzal, most pedig címvédőként készül a torinói ATP-világbajnokságra. A hazájának szerzett büszkeség viszont nem mentesíti a néhol jogtalan belföldi kritikák alól. A világelső egy friss interjúban válaszolt.

Megható pillanat: Djokovic képtelen volt abbahagyni a sírást athéni nyitómeccse után

Videó forrása: SNTV

A párizsi fedett pályás Masters-torna megnyerésével, és persze azzal, hogy Alcaraz idejekorán búcsúzott a versenytől, Jannik Sinner visszavette a világelsőséget spanyol riválisától. Ezzel már csak egy versenye maradt a szezonban, a Torinóban rendezendő ATP-világbajnokság, mely vasárnap kezdődik. Az olasz szurkolók számára álomszerű befejezés lenne, ha szezonbeli hatodik tornagyőzelmét hazai pályán tudná megszerezni a verseny címvédője.
Sinner felkészülésébe viszont valamelyest belerondított az az olasz sajtóban kitört vita, amiről korábban az Eurosporton is beszámoltunk. A múlt hónapban az kavarta fel az állóvizet a játékos körül, amikor kiderült, nem fog részt venni az olasz csapattal a Davis-kupa bolognai fináléján, ahol szintén címvédőként fognak pályára lépni a hazaiak.
A döntése heves reakciókat váltott ki, egyes médiaszereplők, elsősorban a veterán újságíró, Bruno Vespa, olyan, helyenként felettébb ízléstelen nyilatkozatokat tettek, melyekben megkérdőjelezték a német anyanyelvű, dél-tiroli illetőségű Sinner Olaszország iránti hűségét. Párizs friss bajnoka egy Sky-nak adott interjúban reagált a kritikákra.
"Büszke vagyok arra, hogy olasz vagyok, boldog vagyok, hogy itt születtem, és nem Ausztriában, vagy bárhol máshol. Ez az ország sokkal többet érdemel, még annál is, amit én teszek."
- nyilatkozta a világelső. Sinner arról is beszélt, a sokféle helyi és regionális identitással rendelkező Olaszországnak össze kell tartania:
"Különbözőek a létesítményeink, az edzőink, a játékosaink, rengeteg különböző mentalitásunk van. Ez egyben az erősségünk is: egyesek szerint Dél-Tirol és Szicília teljesen más, de ez a mi szerencsénk is, a különbözőségeinkben van az erőnk. Mindenünk megvan ahhoz, hogy ott legyünk és versenyezhessünk a világ legjobbjaival, és véleményem szerint össze kell tartanunk, együtt kell maradnunk, és erőt kell adnunk egymásnak, hogy minél több trófeát nyerjünk és minél több büszkeséget szerezzünk, mert szerintem Olaszország ezt érdemli."
A négyszeres Grand Slam-győztes az interjúban kitért a Davis-kupa szereplés visszamondására is, ahol annak ellenére nem szerepel, hogy az elmúlt két kiadást megnyerte az olasz csapattal:
"A szezon végén, a sok nyomás, a lejátszott mérkőzések, az érzelmek közepette, mind egy győzelem, mind egy vereség után sokáig tart mindent összerakni. És különösen a szezon végén egy hét valóban hosszú idő nekünk, sportolóknak. Ha van egy plusz felkészülési heted a plusz szabadság mellett, akkor erősebben, motiváltabban, több energiával és mindenekelőtt nagyobb nyerni akarással állsz oda a felkészüléshez.
picture

Sinner és az olaszok a 2024-es Davis-kupa döntő után

Fotó: Getty Images

Minden nap teniszezünk, ezért érthető, hogy néha nincs meg az akarat. [...] Szóval számomra idén egy szemernyi kétség sem volt afelől, hogy ez volt a helyes döntés. A tavalyi év más volt: tavaly nem játszottam Párizsban, mert a Davis-kupában akartam szerepelni, és a csapatomban kicsit vissza is tartottak, de mondtam nekik, hogy mindenképpen játszani akarok. Méghozzá azért, mert 2023-ban, amikor nyertünk, megígértem Berrettininek, hogy a következő évben is ott leszek. Amikor ott volt, szurkolt nekünk, és nyertünk, megöleltem, és azt mondtam:
»Megígérem, hogy együtt nyerjük meg a következő Davis-Kupát, mert megérdemlitek, és egy hihetetlen csapat vagyunk.« és nyertünk is. De akkor már eldöntöttem, hogy 2025-ben biztosan nem fogok játszani."



Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés