Papírforma eredmények a Davis-kupa selejtezőjében

Az olasz férfi teniszválogatott Pozsonyban 3-2-re legyőzte Szlovákia csapatát a Davis Kupa selejtezőjében, így ősszel a sorozat csoportküzdelmében folytathatja. Vendégként győztek a belgák, a németek és a kazahok is.

Jannik Sinner hozta a kötelezőt

Fotó: Getty Images

Pozsonyban nyertek az olaszokUgyancsak idegenbeli győzelmével harcolta ki a szereplés lehetőségét a belga, a német, valamint a kazah válogatott. A tavalyi 18 csapatos döntővel szemben a csoportküzdelmekben ezúttal már csak 16 együttes lép pályára, ezek szeptember 14. és 18. között négy csoportban, négy városban csapnak össze. A mezőnynek a versenykiírás értelmében automatikusan tagja lesz a tavaly döntős orosz és horvát együttes, továbbá szabadkártyával Nagy-Britannia és Szerbia. A kvartettekből az első kettő jut a negyeddöntőbe, amelynek a küzdelmeit egy helyen bonyolítják le november 23-tól 27-ig. A selejtező vesztesei szeptemberben osztályozót vívnak a világcsoportban maradásért. Eredmények: Davis Kupa, selejtező: Koreai Köztársaság-Ausztria (Szöul) 3-1 Franciaország-Ecuador (Pau) 4-0 Spanyolország-Románia (Marbella) 3-1 Finnország-Belgium (Espoo) 2-3 Hollandia-Kanada (Hága) 4-0 Svédország-Japán (Helsingborg) 3-2 Norvégia-Kazahsztán (Oslo) 1-3 Argentína-Csehország (Buenos Aires) 4-0 Szlovákia-Olaszország (Pozsony) 2-3 Brazília-Németország (Rio de Janeiro) 1-3 Egyesült Államok-Kolumbia (Reno) 3-0 - az állás három mérkőzés után korábban: Ausztrália-Magyarország (Sydney) 3-2Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés