Kis túlzással ráígér újításokban az ATP NextGen világbajnokságára a csütörtökön rajtoló Davis-kupa döntő tornája.

Amíg ugyanis a két hete Milánóban Carlos Alcaraz sikerét hozó utánpótlás-verseny bevallottan kísérleti jelleggel vezetett be reformokat mind a lebonyolításban, mind a tornát övező körülményekben, addig a DK végjátéka “tesztüzem” nélkül ontja magából a reformokat. Néhány elszólás alapján pedig arra következtethetünk, hogy a jelenlegi formátum sem lesz hosszúéletű.
2019-ban egy több mint százéves lebonyolításba nyúlt bele az ITF, illetve helyesebben a tenisz nemzetek versengésének új jogtulajdonosa, a Kosmos Group. A korábbi évek egész évre elnyújtott, egyenes kieséses rendszerben zajló, majd az esztendő végén egy valódi döntővel záruló sorozatát ugyanis a Barcelona védője, Gerard Piqué által vezetett befektetési csoport egy tizennyolccsapatos megaeseménnyé duzzasztotta. Az ötletgazdák a reformot azzal a magyarázattal támogatták meg akkoriban, hogy így nagyobb figyelem hárul majd az eseményre, és többen lesznek érdekeltek a versenyben.
Davis Cup
Medvedev biztosította be az orosz csapat harmadik Davis-kupa-győzelmét
05/12/2021 18:48

Spanyol örömünnep 2019-ben

Fotó: Getty Images

A 2019-as madridi torna aztán, bár kétségtelenül színvonalas teniszt hozott, sok tekintetben maga volt a káosz. Az elhúzódó mérkőzések és az egyetlen helyszín miatt nem volt ritka, hogy egy párharc alig éjfél előtt kezdődött, és bőven a madridi hajnalban ért véget.
A spanyol győzelem a jelek szerint nem vakította el az ötlettel valóban mintha az űrből érkező Piquééket, hiszen 2021-ben a tizennyolc csapat immáron három helyszínen (Madrid mellett Innsbruck és Torino kapcsolódik még be) bonyolítja le a csoportkört, amelyet követően a legjobb nyolc már egyenes kieséses formátumban folytatja a küzdelmeket a madridi Caja Mágicában. Örömteli, hogy Belgium 2020 márciusi debreceni bravúros legyőzésével a Köves Gábor vezette magyar csapat is ott van a mezőnyben és a legnagyobbak ellen mutathatja meg magát. Fucsovics Mártonék az előttünk álló hétvégén Torinóban lépnek pályára előbb Ausztrália, majd Horvátország ellen.

Magyarország-Németország, Davis-kupa, 2019

Fotó: AFP

Az egyik legsikeresebb, tradícionális Davis-kupa-csapat, a francia válogatott kapitánya, Sebastien Grosjean már Innsbruckban nyilatkozva azonban egy újabb, általa igencsak ellenzett lehetséges újításról ejtett szót. Grosjean, aki maga is tagja volt a franciák 2001-ben győztes válogatottjának, brit kollégájára hivatkozva beszélt arról, hogy tudomása szerint a Kosmos Group fontolgatja a torna elköltöztetését 2022-ben. Az új helyszín pedig, korántsem keltve nagy meglepetést, az Egyesült Arab Emirátusok lenne. Nem meglepő a közel-keleti arab világ sportexportja, hiszen az utóbbi években a teljesség igénye nélkül a térség labdarúgó nemzeti kupadöntőknek, Afrikából átköltöztetett tereprali-versenyeknek, valamint profi boxmérkőzéseknek is otthont adott. Jól tudjuk, hogy a térségben nincsenek híján az anyagi erőforrásoknak, ezek pedig sokszor akár a sportszakmai szempontokat is felülíró erővel vonzzák a sporteseményeket szervező érdekcsoportokat.
Nem véletlen, hogy a minap egy dühös kommentelő az Amerikai Tenisz Szövetség (USTA) a csapat megérkezéséről hírt adó tweetjére a következőképpen reagált:
“Katasztrófa ez a lebonyolítás, és a tervek, miszerint az Emirátusokba viszik a tornát a jövőben, csak rontanak a helyzeten. Ebben is Haggerty keze van benne. A USTA minden vezetője távozzon a sportból!”
(David Haggerty a Nemzetközi Tenisz Szövetség jelenlegi-, valamint az Amerikai Tenisz Szövetség korábbi elnöke – a szerk.)
Csapata torinói sajtótájékoztatóján Grosjean elmondta, hogy még a párizsi ATP 1000-es torna idején találkozott a brit válogatott kapitányával, Leon Smith-szel, aki hozzá hasonlóan, a régi formátum feltétlen híve. Közös véleményük szerint a jelenlegi, semleges helyszínű lebonyolítás elhibázott, csakis üzleti szempontokat figyelembe vevő lépés, ami épp a Davis-kupa varázsát veszi el az eseménytől: a hazai vagy épp idegenbeli szereplés semmi mással össze nem hasonlítható jellegét.
“Azt hiszem itt lenne az ideje, hogy a játékosok és a szervezők közös asztalhoz üljenek, és megvitassuk, hogyan lehetne visszahozni a Davis-kupa korábbi lebonyolítását. Találnunk kell egy olyan formulát, ami lehetővé teszi a fordulók beillesztését a versenynaptárba, megteremtve a lehetőséget arra, hogy a legjobb játékosok is ott tudjanak lenni. Mindenkire szükség van ahhoz, hogy ez sikerüljön, lehetőleg még a 2022-es változtatások előtt.”
Kapitánya gondolatait visszhangozza a francia csapat veterán játékosa, Richard Gasquet is:
“A Davis-kupának 2-3 éven belül vissza kell térnie a régi rendszerhez, hogy visszahozza a korábbi szenvedélyét az eseménynek. A jelenlegi formátum fenntarthatóságát én egyszerűen nem látom életszerűnek.”
via Tennis Majors
Davis Cup
Villámgyorsan jutott Davis-kupa-döntőbe Oroszország
04/12/2021 15:34
Davis Cup
A horvátok nyerték a balkáni szuperrangadót, Djokovicék a pároson véreztek el
03/12/2021 21:41