Megvan a magyar Davis-kupa-válogatott ellenfele a szeptemberi osztályozóra

Nagy Zoltán kapitány együttese - amely 22. a nemzetközi szövetség világranglistáján - hatodik kiemeltként várta a csütörtöki sorsolást, és a nem kiemelt 12 ország közül a 35. helyen álló törököket kapta ellenfélként.

A magyar Davis-kupa-csapat öröme

Fotó: AFP

A két gárda első találkozóján a három győztes mérkőzésig tartó párharcra Magyarországon kerül sor szeptember 12. és 17. között.
"A papírforma és a játékosállományuk alapján verhető csapatról van szó" - mondta az MTI-nek Nagy Zoltán. "Kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is, az pedig külön öröm, hogy ismét itthon játszunk. A közeljövőben beszélünk majd a helyszínről és a borításról, ezzel együtt jó esélyünk van arra, hogy jövőre megint selejtezőt vívjunk a döntőbe jutásért" - tette hozzá.
A magyarok a múlt héten 2-1-es vezetésről 3-2-re kikaptak a francia válogatottól a DK tatabányai selejtezőjében, így osztályozót kell vívniuk. A győztes franciák ugyanakkor a finálé 16 csapatos csoportkörében folytatják szereplésüket, ugyancsak szeptemberben.
Tavaly hasonlóképpen alakult Fucsovics Mártonék idénye a Davis-kupában, ugyanis 3-2-re kikaptak az ausztráloktól a sydneyi selejtezőben, majd az őszi osztályozón 3-1-re verték Ukrajnát a háború miatt semleges helyszínen, Vilniusban.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés