A darts-vb bizonyítja, hogy mekkora ordas nagy kamu a tenisz csöndje

Más választás nem lévén, ezen a rézsün keresztül indultunk meg a tanítványaimmal a hátsó pályák egyikére, ahova az edzésünk volt kiírva. A verseny az elülső hat pályán zajlott, egyszerre játszottak valamennyin, és jó magyar szokás szerint a „lelátó” „megtelt” szülökkel. A mai napig meg tudom mutatni, honnan és hova szervált éppen ’Dezsőke’, amikor elhaladtunk az édesapja mellett.

A középső pálya volt az övé, tehát jó 30 méter biztosan elválasztott minket egymástól, és a köztünk lévő teniszpályán is játszottak. Apuka mégis szóvá tette, hogy miféle teniszedző vagyok én, vagy ahogyan ő fogalmazott, hogyan lehetek ekkora paraszt, hogy sétálgatok a lelátón, amikor éppen fontos mérkőzés zajlik.

Vajon nem ismerem a teniszetikettet?

Nem arra indulnék el, hogy mivel a három pályán párhuzamosan játszottak, így annak, hogy egyik pályán se legyen éppen labdamenet, a valószínűsége gyakorlatilag nulla, hanem arra, hogy akkor tudatosult bennem először, hogy ez a „silence please” szokás a teniszben, az, hogy mindenki tartsa vissza még a lélegzetét is, amikor valaki játszik, az mekkora ordas nagy kamu. Hogy mekkora színház az egész.

Nincs teniszpalánta a földön, aki ne úgy nőne fel, hogy a szomszédos pályán is játszanak, hogy ne menne el egy teherautó mellette a körúton néha, vagy éppen ne sétálgatnának nézők, szülők, edzők a pálya mellett, akár labdamenet közben is. Amíg felnősz – és utána még egy jó darabig – nem a Rod Laver Arenában játszol vagy a Philippe Chatrier-n, hanem kinn a 6-oson olyan körülmények között, ahol minden van, csak nem csend.

Nagyon magasszintű teniszmeccsek zajlanak szerte a világban olyan körülmények között, amire azok, akik csak a tévében követik a teniszt, rá se ismernének. ATP vagy WTA-tornán is simán előfordul, hogy a 3-as és a 4-es pálya között nincsen más, csak egy elválasztóháló, de még Grand Slam-torna selejtezőjében is rendeznek így meccseket. Ezeken a meccseken egészen egyszerűen mindenkinek át kell rágnia magát. Lehet, hogy 14-15 évesen lejátszod az első tornadöntődet valahol, ahol esetleg mind a 23 néző rád figyel, de csak akkor, ha megtanultad koncentrálni a figyelmedet arra, amire kell. Ami rád tartozik.

A szalonképes magyarázat szerint azért kell csöndben maradni minden labdamenet alatt, mert a tenisz olyan szinten precíz játék, hogy a legapróbb zaj is képes megzavarni a játékosokat, és emiatt akár hibázhatnak is. Mint ahogyan ugyanezért nem mukkanhat meg senki egy golfversenyen sem, amikor valaki éppen lendítéshez készül. Azzal, hogy mindkét játékban nagyon fontos tényező a precizitás, azzal vitatkozni nyilván nem lehet, azzal már sokkal inkább, hogy a mozdulat pontossága és a nézőtéri zaj nagysága áll-e valamiféle korrelációban egymással.

És itt most ne arra gondoljunk, hogy valaki szántszándékkal akar egy játékost akadályozni, csak azért, mert éppen a másiknak drukkol, mert ez minősített eset, amire nincsen semmiféle mentség vagy magyarázat semelyik sportágban. Nem arról beszélek, hogy valaki szándékosan out-ot kiállt a nézőtérről, lézerrel belevilágít valakinek a szemébe vagy vakuzik.

A normális természetes nézőtéri zajról beszélek, ami teljesen megengedett és elfogadott bármely más – magát kevésbé úrinak gondolt – sportágban. Még csak nem is olyan őrült buliról volna szó, amilyet az Alexandra Palace-ben láthatunk ilyenkor karácsony környékén a darts-vb idején, hanem arról, hogy ne kelljen perceket várni amiatt, hogy valaki még nem ült le a 22 ezres stadion legfelső sorában, amikor visszajött a büféből, vagy lehessen egyfajta természetes zsivaj, zaj, uram bocsá’ mozgás a nézőtéren.

Azt elvitatni, hogy a darts nagyobb mozdulatpontosságot követel, mint egy swing a golfban vagy egy adogatás teniszben, aligha lehet. Pillanatnyilag az egyetemes sportban sincsen semmiféle olyan mozdulat, amely nagyobb precizitást igényelne annál, minthogy valaki 180-at dobjon. Ha valaki ipari mennyiségben tud 180-akat dobálni mintegy 3000 – javarészt csatakrészeg – ordítozó nézővel a hátában, akkor talán képes lehet bárki szerválni egyet akkor is, ha nincsen síri csend a stadionban.

A golfban létezik egyetlenegy versenyen egyetlenegy lyuk, ahol minden megengedett. A phoenix-i PGA-torna 16-os lyukát Coliseumnak hívják, és ilyen dolgok történnek akkor, ha valaki egyből betalál.

Az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés: miért nem ilyen a golf mindig, miért nem ilyen a tenisz. Illetve: mi lenne, ha ilyen lenne?

Nyilván sokan úgy gondolják, hogy a labdamenetek alatti csend a sportág hagyományának része, olyan dolog, amit minden eszközzel meg kell védeni. De attól tartok, ugyanők ugyanezt gondolták akkor is, amikor bevezették a döntő szettekben a rövidítést a Grand Slam-tornákon, az idősebbek pedig akkor, amikor bevezették a tie-breaket egyáltalán. Minden változásnak megvannak az ellenzői, ebben semmiféle újdonság nincsen.

A kérdés inkább az, hogy a sportágnak volna-e valamiféle előnye, haszna abból, ha a nézők szabadabbak lehetnének a lelátókon a teniszmeccsek közben. Ha jobb lenne a hangulat.

Bármennyire is fáj ezt leírnom, ám sajnos egyértelmű, hogy a két sportág közül a darts az, amelyik felfelé ívelő pályán van, és a tenisz az, amelyik leszállóágban. A darts sikere mögé pedig nagyon nehéz nem belelátni azt a hangulatot, amelyet az Alexanda Palace nézői teremtenek egy-egy PDC-világbajnokság idején. Az egész miliő mágnesként vonzza a nézőket, akár a helyszínen, akár a tévé előtt. Ezzel szemben a tenisz elvesztette Federert, rövid időn belül el fogja veszíteni Nadalt, majd Djokovicot is. Rajongótábora folyamatosan öregszik, a televíziós nézettségi adatok finoman szólva is elgondolkodtatók.

Az, hogy valamit tenni kéne, az lassan mindenki számára egyértelmű, az azonban korántsem, hogy mit. Nyilván semelyik sportágnak sem jó, ha alapjaiban adja fel önmagát, mert akkor úgy járhat, mint az öttusa. Az azonban valószínű, hogy apróbb változtatások elkerülhetetlenek lesznek, még az olyan nagy hagyományokkal rendelkező sportágaknál is, mint amilyen a tenisz vagy éppen az atlétika.

Ilyen apróbb, ám adott esetben hasznos változtatás lenne a kötelező nézőtéri csend eltörlése. Nem hinném, hogy ettől még a teniszből kocsmasport lenne vagy valami ilyesmi, úgy érzem mindössze, hogy jobb lenne a hangulat. Valószínűnek tartom, hogy az, hogy labdamenetek közben szabadon mozoghassanak a nézők, nehezebben menne át, dartsban sem véletlen esnek azért kívül a nézők a játékosok látóterén, de a csönd, mint olyan, az nagyon idejétmúlt dolognak látszik.

Vagy éppen hallatszik. És azt hiszem, kicsit unalmas is.