„Kételkedtem benne, folytathatom-e egyáltalán a teniszt” – három top 10-est legyőzve szerezte meg a legnagyobb címét

Denis Shapovalov pályafutását megakasztotta egy makacs térdsérülés, a dallasi 500-as versenyen azonban korábbi önmagára emlékeztető játékkal győzött. A kanadai három top 10-est legyőzve ünnepelhetett újra tornagyőzelmet, ez ráadásul a karrierje legnagyobb címe, korábban csak 250-es versenyeken nyert.

Bautista Agut v Shapovalov - Australian Open highlights

Videó forrása: Eurosport

Shapovalov teljesítménye mindig is hullámzó volt, de a karrierje legjobb éveiben rendre akadt egy-két kiemelkedő versenye. 2019-ben bejutott a párizsi 1000-es döntőjébe, 2020 őszén top 10-es játékos lett a US Open-negyeddöntő és a római elődöntő után, 2021-ben elődöntőbe jutott Wimbledonban, a teljes potenciálját azonban nem sikerült tartósan kiaknázni.
Két évvel ezelőtt ráadásul meg kellett műteni a térdét, a rehabilitáció és a visszatérés pedig a vártnál is nehezebben alakult. Mivel 2023 második felében egyáltalán nem játszott, kicsúszott a top 100-ból is, és csak tavaly októberre sikerült visszaküzdenie magát. Az év végén azonban már pislákolt valami a régi fényéből, Belgrádban tornát nyert, és öt év után emelhetett újra trófeát a magasba.
2025 első hónapja viszonylag csendesen alakult, Dallasban azonban ismét nagyon elkapta a fonalat a kanadai teniszező. A torna második fordulójában legyőzte Taylor Fritzet, az elődöntőben Tommy Pault búcsúztatta, a döntőben pedig Casper Ruudöt múlta felül, vagyis három top 10-est is legyőzött.
"Ez hatalmas siker, és nem csak nekem, de az egész csapatomnak. Mindenki rengeteget dolgozott azért, hogy visszatérjek a versenyzéshez, és bízzak annyira a térdemben, hogy a legmagasabb szintemen teniszezzek."
Voltak pillanatok, amikor abban is kételkedtem, folytathatom-e egyáltalán a teniszt, ezért is jelent ez a trófea annyit. Hosszú ideig elképzelhetetlen volt, hogy ne nagy fájdalommal teniszezzek.
Shapovalov pár hónappal ezelőtt elkezdett dolgozni Janko Tipsarevićcsel, és mindketten nagyon elégedettek a közös munkával. A kanadai úgy érzi, sokkal tudatosabban és taktikusabban játszik.
"Számomra egyértelmű, hogy a játékomnak az agresszivitás az alapja, nekem kell irányítanom a labdameneteket, de igyekszem okosabban és több variációval játszani. Ehhez elengedhetetlen, hogy felépítsem az önbizalmam, és a Fritz elleni győzelmem után éreztem meg, hogy újra képes vagyok legyőzni a legjobbakat."
A kanadai teniszező a múlt heti győzelmével 22 helyet javított a ranglistán, és jelenleg a 32. helyen jegyzik - vagyis, ha így folytatja, a következő Grand Slamen jó eséllyel kiemelt lesz.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés