A Francia Doppingellenes Ügynökség korábbi vezetője szerint Jannik Sinner helyében ugyanezért a doppingügyért bárki más két-három évet kapott volna

Tévedett, aki azt hitte, Jannik Sinner doppingügyének vége. Pedig a négyszeres Grand Slam-bajnok letöltötte háromhónapos eltiltását, amit a klosztebol-ügy miatt kapott. Sokan a mai napig azt állítják, hogy a világelső túlságosan is enyhe büntetésben részesült, hisz egy rendkívül komoly szerről van szó. Szerintük ráadásul sok dolog a mai napig nem is tiszta.

Sinnernek szettlabdát kellett hárítania, de két játszmában továbbjutott Cincinnatiben

Videó forrása: Eurosport

Jean-Pierre Verdy, a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) korábbi vezetője például élesen bírálta a Jannik Sinner ügyében hozott döntést a La Dépéche című francia lapnak adott interjújában.
Verdy kritikával illette az eltiltás hosszát is, valamint a körülményeket is, ahogy az ügyet végül lezárták.
"Az eltiltás kifejezetten rövid volt, ha azt nézzük, milyen szerről van szó, illetve, ha azt, mi szokott történni más sportolókkal, ha ezzel az anyaggal buknak meg" – fogalmazott a korábbi francia doppingellenes főnök.
Bárki más ugyanezért két vagy három évet kapott volna.
"Általában egy harmadik félre fogják, és azzal védekeznek, hogy az illető nem tudott róla. Most a masszőr volt soron, ugyanaz a stratégia."
"Viszont ez az első alkalom, hogy egy ilyen eljárásmód alapján született döntés. Amennyire én tudom, példa nélküli, hogy a tiltott szerrel megbukott sportoló és a WADA közötti megállapodás alapján szülessen meg a határozat."
picture

Legnagyobb bravúrját a döntőre tartogatta a wimbledoni győztes Sinner, itt a bajnoki top 5!

Videó forrása: Eurosport

Verdy arról is beszélt, hogy ez az ügy, valamint az eljárásmód veszélyes precedenst teremthet. Hisz ez a lehetőség csak a nagy nevek számára áll fenn.
"Vajon ez az ügy precedenst teremt majd? Vajon mások is követik majd ezt az utat? Ne felejtsük azonban el, hogy ezt a lehetőséget csak a legjobbak vehetik igénybe."
Bár Sinner letöltötte a büntetését, a doppingügye hullámai nem csillapodnak. Sokan gondolják azt, hogy ezen ügy hatására a hírességek más elbírálás alá esnek majd, mint az átlag sportolók.
A dolog másik oldala ugyanakkor a mikrodózis kérdése. Amikor annyira kis mennyiségben találnak tiltott szert egy sportoló szervezetében, hogy az nem járhat teljesítményfokozó hatással. Az ügy ezen oldalát a WADA sem vitatta egy pillanatig sem Sinnernél.
picture

Jannik Sinner történelmi győzelme Carlos Alcaraz ellen Wimbledonban - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

A doppingellenes ügynökségek mostanság inkább azon dolgoznak, hogy ha ennyit fejlődött a technológia, hogy már ennyire kis mennyiséget is ki lehet mutatni a tesztelés során, akkor érdemes volna változtatni és máshol meghúzni a doppingvétség határát.
via Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés