Jannik Sinner legyőzte Marozsán Fábiánt a pekingi negyeddöntőben, a második szettben azonban a magyar játékos komolyan megnehezítette a dolgát
Publikálva 29/09/2025 - 21:39 GMT+2
Jannik Sinner két szettben jutott tovább Marozsán Fábián ellen Pekingben. Az elsőt simán hozta, a másodikban azonban breakhátrányból kellett visszajönnie. Ez volt az olasz 40. győzelme a szezonban és a hatodik torna, ahol elődöntőbe jutott. Marozsán szépen helytállt a második játszmában, az elsőben pedig nem tudott mit tenni, az olasznak ugyanis minden jött, amihez csak nyúlt.
Marozsán a második szettben megszorongatta Sinnert, de végül a volt világelső jutott tovább
Videó forrása: SNTV
Sinner brutális szervákkal és halálos ritörnökkel kezdte a meccset, úgyhogy Marozsánnak a négyszeres Grand Slam-bajnok nem nagyon osztott lapot.
Az olasz talán nem variálta olyan mértékben a játékot, mint az előző két meccsén, és egy picit mintha visszatért volna a jól bevált recepthez. A játéka azonban kifogástalanul működött és megállás nélkül hengerelt.
- „Dühös voltam magamra” – Alcaraz elmondta, mi hozta meg a győzelmet a tokiói elődöntőben
- „Ezek a kínaiak mindig köhögnek” – meccs közben fakadt ki az olasz teniszező, később elnézést kért
A második játszmára Marozsán feljavult, és ahogy az lenni szokott, ezzel egyidőben ellenfele egy kissé visszaesett, és hibák formájában homokszemek kerültek az olasz gépezetébe.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/29/image-f2187c6a-d81e-4054-9167-6aeebcd9bcab-85-2560-1440.png)
Alcaraz szetthátrányból fordított Ruud ellen, a világelső követte Fritzet a tokiói döntőbe
Videó forrása: SNTV
Marozsán breakelőnybe került és adogathatott is a játszma megnyeréséért. Ezt a fontos szervagémet azonban a magyar játékos sajnos semmire bukta el.
Bár a második szett nagy részében semmiféle panasz nem lehetett a játékára, a döntő pillanatokban megmutatkozott Sinner mentális fölénye.
Amikor igazán kellett, a második szett végén odatette magát, nem beszélve arról a mindent elsöprő játékról, amit az első játszmában a pályára tett. Az egyébként mindössze 26 percig tartott. Marozsán szervája ekkor iszonyatos nyomás alatt állt, ha nem ütötte be az elsőt, szinte esélye sem volt a pont megnyerésére.
A második játszma jóval küzdelmesebb volt. Marozsán 4:3-nál sikerrel hárított négy breaklabdát, majd saját bátor játékának és Sinner hibáinak is köszönhetően elvette az olasz szerváját.
Ezt követően azonban a korábbi világelső percei jöttek, ugyanis a következő 13 pontból 12-t ő nyert meg. Ezzel nem, hogy visszajött hátrányból, de meg is fordította a szettet és megnyerte a meccset is.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/08/image-562143de-967c-49cd-984a-85e699f69071-85-2560-1440.png)
Alcaraz és Sinner tarolt a 2025-ös US Openen, de volt egy pont, amit nem tudtak legyőzni
Videó forrása: Eurosport
"Ma küszködtem az adogatásommal, többször is volt 0-30. De azzal elégedett vagyok, ahogy mentálisan álltam a sarat" – mondta Sinner.
"Próbáltam agresszív lenni az alapvonalról és felmenni a hálóhoz, de mivel nagyon komoly tempó volt, ez eléggé nehéz volt. Elégedett vagyok azzal, ahogy küzdöttem."
Tudtam, hogy Marozsán egy olyan játékos, aki meccsen belül nagyon magas színvonalú időszakokat tud produkálni.
"El is jutott odáig, hogy adogasson a szettért, csak akkor hibázott néhányat."
A Marozsán elleni győzelme volt a 40. a szezonban. Ez a hatodik elődöntője zsinórban, a harmadik Pekingben és a tizenharmadik kemény pályán. Az idén, ahol elindult ezen a borításon, ott döntőbe is jutott.
Ahhoz, hogy ez az itt is így legyen, Alex de Minaurt kell legyőznie a legjobb négy között. Csak érdekességképpen, az ausztrál ellen 10-0 az olasz mérlege.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/09/07/image-b3d2d3d2-ab9e-494d-9d7e-1376f7b362db-85-2560-1440.jpeg)
Ezzel az Alcarazzal még Sinner sem bírt: varázslatos játékkal lett újra US Open-bajnok a spanyol
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés