Caroline Wozniacki édesanyaként is Grand Slamet nyerne, továbbvinné Serena örökségét

Caroline Wozniacki három év kihagyás után jelentette be, hogy folytatja profi pályafutását. Az alábbiakban a Vogue magazinban megjelent írásának magyar változatát olvashatjátok.

Hétéves voltam, amikor először teniszütőt fogtam a kezembe egy kis dél-koppenhágai klubban. A szüleim, a bátyám, Patrick és a barátai mindig betettek a mérkőzésvezető székébe, hogy bíráskodjak, de aztán persze sosem figyeltek arra, amit mondtam. Egy nap lemásztam a székből, és kijelentettem, hogy márpedig én játszani fogok.

Hosszú órákon át gyakoroltam a falnál, és hamarosan egész jól belejöttem. Apu mindig kért, hogy menjek, mert vacsoraidő van, de én folyton azt válaszoltam, hogy még nem vagyok kész. imádtam versenyezni, már olyan fiatalon is. Nem számít, mit csináltunk, lehetett szó társasozásról vagy sportról, én akartam lenni a legjobb. Győzni akartam.

Sportos család vagyunk. Anyu röplabdázott a lengyel válogatottban, apu pedig profi szinten focizott előbb Lengyelországban, majd Dániában is. Egy év múlva már simán vertem anyut teniszben, 10 évesen már jobb voltam a bátyámnál, aki akkor 14 volt. Ezen ő annyira bedühödött, hogy örökre abba is hagyta ezt a sportot, és helyette inkább profi focista lett. Aput sosem vertem meg, benne annyira ott van a versenyszellem, hogy mindig, amikor közel kerültem a győzelemhez, ő valahogy megtalálta az utat a győzelemhez, és le tudta zárni a meccset.

Három évvel ezelőtt, miután elértem mindent a teniszben, amit elérhettem, abbahagytam a játékot. Családot szerettem volna, szünetre volt szükségem. Fogalmam sem volt, meddig tart ez a szünet. De aztán tavaly év vége felé azon kaptam magam, hogy elkezdtem edzegetni. És amikor apu meglátogatott Floridában, rájöttem, hogy igénylem a tanácsait. Ütögettem úgy 20-30 percig, és egy ponton ránéztem és azt mondtam, ’Úgy érzem, jobban ütöm a labdát, mint valaha. Vagy ezt csak beképzelem?’

Amikor 10 évesen megnyertem az U12-es bajnokságot Dániában, a tévében egy riporter megkérdezte, hogy mik a céljaim, hogy csak örömből akarok-e játszani. Én ránéztem, egyenesen a szemébe, és azt mondtam, ’a legjobb akarok lenni a világon, Grand Slamet akarok nyerni.’ A mellettem álló szülők csak mosolyogtak, valami olyasmit sugallva, hogy ’milyen cuki kislány, és milyen őrült álmai vannak.’

Már akkor ott égett bennem a vágy, hogy bebizonyítsam, hogy tévednek. Hogy igenis képes vagyok olyan dolgokra, amiket nem is feltételeztek rólam. Dánia kis ország, és ott még soha senki nem nyert Grand Slamet. És akkor mi van? Én lehetnék az első, mindenkinek megmutathatnám, hogy lehetséges, és aztán más kissrácok is követhetnének.

Közben teljesen odavoltam Anna Kournikova öltözékétől. Annyira színes ruhái voltak, és annyira stílusosak. Könyörögtem a családomnak, hogy vegyenek már nekem is, de apu leültetett, és azt mondta, ’ez rengeteg pénzbe kerül. Ha tényleg akarod, meg tudom neked szerezni az Adidas dániai vezérigazgatójának a számát, mondd el neki, ki vagy, mit csinálsz, és kérd tőle a ruhát.’

A tízéves énem teljesen odavolt, hogy apu azt mondta, én hívhatom fel. Eltelt egy hét, apu hozta a számot, és mondta, hogy a vezérigazgató várja a hívásom. Tárcsáztam a számot, ő pedig a nagy, felnőttes hangján beleszólt.

’Halló. Miben segíthetek?’

Én mondtam, hogy ’helló, a nevem Caroline Wozniacki, teniszezem, és igazán jó vagyok. Úgy lettem országos bajnok, hogy az összes meccsemet 6:0, 6:0-ra nyertem. Világelső lesz belőlem, úgyhogy úgy gondolom, hogy ön ebbe a projektbe már most be akar szállni.’ (Nyilvánvaló, hogy az önbizalmam eléggé rendben volt.)

Ezután minden szezonban megkaptam az Adidas-katalógust, amelyből kedvemre válogathattam. A kedvencem a tengerészkék rövidnadrág volt, ujjatlan v-nyakú pólóval, amit Kournikova is viselt. Ezt kezdtem el hordani, meg azt az egyujjas ruhát, amit Martina Hingisen is láttam. Azt is imádtam, úgyhogy a mennyországban voltam.

Ezután megnyertem a dán felnőtt bajnokságot, majd 15 évesen wimbledoni bajnok lettem a juniorok között. Profi lettem, úgyhogy elkezdődött számomra az álom, amire mindig is vágytam. Öt évvel később pedig, 2010. október 10-én, elértem az egyik fő célom. Világelső lettem.

Amikor egy év múlva elvesztettem a világelsőséget, akkor értettem meg, mennyire ritka dolog volt, amit elértem. És persze nem is én lettem volna, ha nem akartam volna újból visszajutni a csúcsra. De másodszorra mindig minden sokkal nehezebb. Hisz ekkorra már mindenki tisztában van az erősségeiddel, a gyengeségeiddel, nem tudsz többé elrejtőzni. Nem volt más lehetőség, előre kellett lépnem.

Hosszú időbe telt, de amikor megnyertem az Ausztrál Opent 2018-ban, aminek nyomán ismét világelső lettem, az érzés teljesen más volt. Benne volt minden küzdelmem, hogy újra én legyek a legjobb. Ezzel, valamint azzal, hogy ott volt a családom, a legszebb álmom vált valóra.

Eszembe jutott a kislány, aki erről álmodott, és hogy mennyire büszke lenne a későbbi önmagára. Úgy éreztem, mindent elértem a teniszben, amit el akartam. Közben találkoztam Daviddel, életem szerelmével, összeházasodtunk, és azt terveztük, hogy családot alapítunk.

Aztán egy nap felébredtem, és nem tudtam kikelni az ágyból. Olyan iszonyú fájdalmaim voltak, hogy még a hajamat sem tudtam megfésülni. Miután végigjártunk öt-hat-hét orvost, kiderült, hogy egy krónikus gyulladásos betegségem, reumatoid arthritisem van.

A reumatológusommal úgy döntöttünk, hogy sétával, úszással és futással tartom mozgásban az ízületeimet. Különös gonddal figyeltem a folyadékbevitelemre, és gyulladáscsökkentő étrendre tértem át. A dolog nem volt egyszerű, de működött egészen addig, amíg el nem jutottam arra a pontra, hogy az egész folyamat már borzasztóan kimerítő volt a számomra. Minden apró részletre figyelni kellett az étkezésnél, a folyadékbevitelnél, ez összességében órákat vett igénybe minden egyes nap. Figyeltem, mennyi időt töltök a pályán, a konditeremben, hogy hogyan regenerálódom, és hogy miként utazom. Ekkor úgy éreztem, szünetre van szükségem.

2020 elején, még az Ausztrál Open előtt jelentettem be, hogy visszavonulok. A harmadik fordulóban kikaptam Ons Jabeurtől, és a stadionban mindenki a Sweet Caroline-t énekelte. Elöntöttek az érzelmek, egyszerre voltam boldog és szomorú. Ugyanakkor tudtam, hogy ez számomra a jó döntés.

David és én ezután utazgattunk Ausztráliában és Új-Zélandon, és még a Kilimanjarót is megmásztuk a szüleimmel és David anyukájával. A lengyelországi túrázáshoz pedig a bátyám is csatlakozott. Iszonyú hóvihar volt, úgyhogy különleges technikákra volt szükség, hogy ne fagyjunk meg. Életem leghihetetlenebb élménye volt.

Amikor beütött a Covid, David és én St. Louisban töltöttünk két hónapot, David innen származik. Ezután béreltünk egy kis házat egy dán szigeten. A karanténidőszakot ott vészeltük át a legjobb barátainkkal. Később pedig Koppenhága északi részén vettünk ki egy házat.

Hamarosan várandós lettem Oliviával, majd tavaly októberben a kisfiunk, James is megszületett. Szerencsére a betegségem enyhült a terhességeim alatt. Nagyon boldog voltam, ahogy David is. Minden tökéletes volt.

Sportolóként önző vagy. David is egyetértett velem, ő is tudta, hisz 12 szezont húzott le az NBA-ben. Ilyenkor teljes erőddel arra koncentrálsz, hogy a létező legjobb versenyző legyél, aki csak lenni tudsz. De aztán egy baba felforgatja az egész világodat. Már nem rólad, hanem a kis jövevényről szól minden. Az ő napi ritmusa a fontos, az ő mérföldkövei, az, hogy azt csináld, amire neki van szüksége. Ez az egész egy csoda, ami mindkettőnket megváltoztatott.

James születésig labdába sem ütöttem. Ekkor már több, mint két év telt el a legutóbbi meccsem óta. Nem tudom, mi változott, de amikor apu meglátott edzeni azon a napon, és azt mondta, ’úgy tűnik, most jobban élvezed’, rájöttem, hogy igaza van. Nyugodt voltam, örömet okozott, és valahogy mindent tisztában láttam.

Néhány héttel később, karácsony után, David, a gyerekek, apu és anyu is kinn voltak a parton. Olivia futkározott, én meg néztem a vizet, és egyszer csak odaszóltam Davidnek:

- "Jól ütöm a labdát.”

- "Igen, figyeltelek" – mondta.

- "Szerinted vissza kéne térnem?” – kérdeztem határozottan.

- "Őszintén, miért ne!? Csak egyszer élünk."

Úgyhogy játszani fogok a US Openen. Imádom New York hangulatát, egyszerűen nem tudok betelni vele. Ráadásul olyan jól teniszeztem ott hosszú éveken át. David a Knicksben játszott öt évig, és ő is szereti a várost. Montréalban kezdek majd, hogy felvegyem a ritmust, utána pedig irány New York. Ezután lesz néhány hónapom, hogy felkészüljek Ausztráliára, és jön a párizsi olimpia, ami szintén a célok között szerepel.

Hogy mennyi ideig fogok játszani? Egy-két vagy három évig? Nem tudom. De azt igen, hogy öt év múlva, amikor a gyerekek suliba mennek, már túl késő lesz.

Természetesen nagyon kell majd figyelnem a betegség miatt, hogy hogyan reagál a testem. De őszintén szólva eddig minden oké. A hosszú szünet úgy látszik, csodákat tett a regenerációs képességemmel, mentálisan pedig maximálisan friss vagyok. Nem rakok akkora nyomást magamra, persze tudom, ha kinn leszek a pályán, harcolni fogok.

A teniszben a meccsek néhány fontos ponton dőlnek el. És az, hogy nyersz vagy vesztesz, azon múlik, hogy miként reagálsz. Hogy felpuhulsz vagy kemény maradsz. Szerintem, amikor rájössz, hogy egész életedben ezekre a pillanatokra készültél, akkor keményen oda tudod tenni magad. Úgyhogy nem fogom majd magam vissza, és élvezni fogom.

Úgy gondolom, Serena nem kapja meg a kellő elismerést azért, hogy annyi GS-döntőt játszott Olympia születése után. A visszavonulása mindig is keserédes érzés lesz nekem, és sok más játékosnak is, mert ő rengeteget adott a női tenisznek. Kitaposta az utat sokunknak, megmutatta, hogy bármi lehetséges. Nőként erősnek kell lennünk, ki kell állnunk azért, amiben hiszünk, és nem szabad félnünk attól, hogy kimondjuk, ’lehetek a legjobb valamiben.’

Nagyon sok nővel beszéltem, akik feladták az álmaikat, mert a családjukkal akartak lenni. De mélyen legbelül ott van bennük a vágy, hogy csináljanak valami olyat, amit igazán, szenvedéllyel tudnának. Meg akarom nekik mutatni, hogy igenis van rá lehetőségük. Nem könnyű megtalálni a megfelelő egyensúlyt, de sikerülhet. Én szerencsés vagyok, hogy támogat a férjem, a szüleim és van egy dadánk is. Igenis lehetsz egyszerre nagyon jó családanya, és lehet közben karriered is, amiben szintén jó vagy.

A férfiaknak rendszerint nem kell visszavonulniuk, amikor családjuk lesz. Rogernek négy gyermeke is született, miközben játszott. Novaknak van kettő, Rafának is van egy, és Murraynek van négy. A nőknél azonban a dolog úgy néz ki, hogy vagy-vagy. Szeretnék részt venni abban, hogy ez megváltozik. Victoria Azarenka, Kim Clijsters és Serena is megmutatta, hogy anyaként is vissza lehet térni. Nem könnyű, de lehetséges.

Igen, a meccsek előtt majd feszült leszek, de ez rendben van. Hogy megnyerhetem-e a US Opent? Szerintem igen. Hogy megnyerhetem-e az Ausztrál Opent? szerintem igen. Ezért térek vissza. Meglátjuk, hogy alakul.

Szerintem ez egy nagyszerű történet. Szerintem ez csodálatos.