Volt, amikor Nadal edzője sem hitt a visszatérésben, most már csak egy dolog aggasztja

Ha minden jól alakul, tényleg csak néhány hét választ el minket attól, hogy élesben is láthassuk a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafa Nadalt a pályán. A spanyol teniszező az előző napokat Kuvaitban töltötte, ahol többek között Arthur Fils társaságában készült a 2024-es szezonra. Az első jelek pozitívak voltak, Nadal és a stáb is elégedett volt a mostani szintjével, az ausztrál versenyek előtt pedig lesz még ideje tovább csiszolni a formáján.

Carlos Moya az ATP-nek adott interjúban hosszabban is beszélt arról, mi minden történt a színfalak mögött a műtét után, hogyan tartották a lelket Nadalban, miért tartott ennyi ideig a felépülése, de arra is kitért, mit várnak tőle az előttünk álló szezonban.

Egy ilyen műtét után pihenésre van szükség. Sokkal bonyolultabb volt a beavatkozás, mint amire számítottunk. Csak a beavatkozás során jöttek rá az orvosok, hogy a vártnál sokkal kényesebb a helyzet. Nem mintha előtte ne lettek volna tesztek és vizsgálatok… De úgy tűnik, ez alapján nem kaptak teljes képet a problémáról, emiatt a felépülési idő is hosszabb lett.

Az is igaz viszont, hogy ha nincs a műtét, még nehezebb lett volna a gyógyulás. Mindig tudta, hogy vissza akar jönni, hogy a pályán búcsúzhasson el.

A műtétet követően másfél hónapig nem is láttuk őt, mert elment nyaralni. Közben a rehabilitációra is figyelt, már amennyire lehetett, tekintve, hogy Görögországban volt egy hajón. Augusztus végén kezdtünk el edzeni, de csak nagyon lazán. Hetente kétszer, legfeljebb húsz percet. Nagyon lassan haladtunk. Néha hátrébb kellett lépnünk, hogy aztán újra nekiveselkedjünk. Mindig nagyon óvatosak voltunk.

Természetesen az eleje nagyon kemény volt. Időnként elég nehéznek tűnt a helyzet, mivel nem javult az állapota. Mindig nyugodtak voltunk, mert végig kapcsolatban álltunk az orvosokkal, teszteket csináltattunk, hogy megbizonyosodjunk arról: a fejlődési ív teljesen normális.

Fokozatosan növeltük az intenzitást, mindvégig nagyon óvatosan követtük a tervet. Szem előtt kellett tartani a sérülés súlyosságát, illetve hogy milyen szakaszban tart a pályafutása; Rafa már nem húsz éves.

Apránként haladva sikerült fejlődnünk, a problémákat lassacskán megoldottunk, és most már tulajdonképpen készen áll, hogy szerencsét próbáljon Ausztráliában.

Igen. Egy ilyen műtétet követően… Tapasztalatból mondom: a beavatkozás mindig az utolsó mentsvár, hogy visszatérhess és a pályán vonulhass vissza. Úgy vágott bele, hogy tisztában volt a kockázatokkal, de ez volt az egyetlen esélye, hogy visszatérhessen.

Aztán hozzáláttunk a munkához, és másfél-két hónap edzés után láttuk, mennyire lassú a fejlődés. Azt persze nem tudtuk, hogy a vártnál lassabb-e, mert először kerültünk ebbe a helyzetbe. Az ember tele van kétségekkel. Vajon reagálni fog a teste? Elviseli majd a terhelést? Rengeteg kérdés merül fel ilyenkor. Messze nem volt rózsás a helyzet. Tekervényes, kanyargós út volt, rengeteg fordulattal.

Ebben nekem és a csapatnak is megvolt a szerepe. Amikor magamról beszélek, akkor igazából mindig az egész csapatra gondolok: tudtuk, hogy egy 37 éves emberrel állunk szemben, akinek van élete, családja, érdeklődési köre, érzése. Próbáltunk segíteni neki, megtenni azt, amit helyesnek gondoltunk, figyeltünk arra, hogy jól érezze magát és magabiztos legyen.

Néha hajtottuk egy kicsit, máskor a háttérbe vonultunk. Ez azon múlt, hogyan értékeltük a helyzetet egyik napról a másikra, milyen volt fejben és a motiváció tekintetében. Egyszer erre volt szüksége, míg a másik napon pont az ellenkezőjére.

Ebben a tekintetben nagyon megértő volt a csapat. Régóta ismerjük, és szerintem nagyon figyeltünk rá.

Azt kellett megoldani, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, mikor kell hajtani és mikor kell elengedni. Tisztában voltunk azzal, hogy óvatosnak kell lennünk. Mivel nagyon tisztel minket, mindig könnyű vele dolgozni. Ez nagyon fontos, de persze ettől még voltak nagyon nehéz napjaink is.

Semmi kétség. Voltak máskor is nehéz helyzetek, de most már látod, hogy az akkumulátor merülőben van. A sportolóknak is van szavatossági idejük, ő pedig minden egyes nappal közelebb kerül ehhez. Sosem tudod, mikor jön el pontosan ez a nap, vagy csak nagyon ritkán. Egyszerűen csak mész tovább. Szerintem ebből a szempontból mindannyiunkban voltak kétségek azzal kapcsolatban, hogy ott lesz-e Ausztráliában. Benne több, mint bárki másban.

Én is kételkedtem egy darabig. Volt, hogy azt éreztem, ez lehet a vége, esélytelen, hogy újra pályára lépjen. Ez volt a legnehezebb időszak mellette.

Senki sem állította, hogy a sport igazságos. Annyi nagyszerű játékos vonult vissza az évek során, de csak keveseknek adatott meg, hogy úgy fejezzék be, ahogyan azt akarták. Sampras talán a kivétel, aki így hirtelen eszembe jutott, mivel ő győzelemmel, a csúcson hagyta abba. Edberg is bejelentette előre, hogy az lesz az utolsó éve, amikor még nagyszerűen teniszezett és releváns volt. Biztosan többen voltak, mégsem jut eszembe két-három játékosnál több, akik tényleg úgy fejezték be, ahogyan azt megálmodták.

Nem egyszerű. Próbáljuk belé sulykolni, hogy ő is átlássa, de amikor a pályára lép, előtör belőle a versenyző állat. Fontos része a munkámnak és a csapat munkájának, hogy leállítsuk őt. Hogy megfékezzük őt a terhelés, a munkaórák és az intenzitás terén.

Mondok egy példát. Időről időre arra kérem, hogy szervezze meg az edzéseit. Ez egyfelől segít nekem abban, hogy lássam: mit szeret csinálni, mit tart értékesnek, vagy épp azt, hogy mit hiányol. Szóval ez elég nagy segítség. Most akkor kértem erre, amikor épp kezdett volna belelendülni, de ő azt felelte: „Carlos, inkább te csináld. Ha én állnék neki, akkor még tovább mennék. A fejem akarja, de nem hiszem, hogy a testem is készen áll már rá. Szeretném, ha inkább te csinálnád.”

Ez azt is elmondja, hogy készen áll mindent beleadni, 100%-ot nyújtani. Nyilvánvalóan ő is tudja, hogy még nincs csúcsformában, de lassacskán eléri. Ez is a munkánk része. Ezekben a napokban Kuvaitban edzett Fils-szel, és az az igazság, hogy nagyszerűen teljesített, sokkal jobban, mint azt várni lehetett. Rafa sem gondolta, hogy versenyképes lesz, most mégis azzal a meggyőződéssel távozik, hogy talán mégis az lehet.

Mindennek megvan a maga folyamata. Ahhoz, hogy elérd a legjobb formádat, folyamatosan növelned kell a nehézségi szintet is. Mint egy videójátékban. Azt gondolod, hogy nagyon jól megy, de aztán eljutsz a legnehezebb pályáig, és két perc után kiesel. Egy kicsit ilyen. Elindulsz az első pályán, a második pályán, legyőzöd a főellenségeket a végén, és mindig egyre nehezebb a feladat. Nálunk is egyre nehezebbé válik, de közben a te szinted is emelkedik. Úgy gondolom, megfelelő úton járunk.

Számomra egyértelműen a meccsterhelés. Ez a legnagyobb félelem. Rafa most vált az edzésekről, amik rendben mennek, a versenyszerű meccsekre. Lehetetlen ugyanazokat a körülményeket megteremteni edzéseken. Három nyert szettre menő meccseket játszani, a győzelmek után pihenni, majd két nap múlva visszatérni… Ezek a kétségek vannak most bennem, különösen a Grand Slamet illetően. Ha holnap kezdődne a torna, akkor valódi félelem lenne. De még mindig van egy hónap, előtte egy verseny Brisbane-ben, kemény edzések. Most csak arra gondolok, hogy olyan állapotba hozzuk, amivel el tudja viselni.

Egyértelmű, hogy a sorsolásnak nagyon fontos szerepe lesz a visszatérésében, kiváltképp, mert azt akarjuk, hogy meccseket játsszon. Sosem gondoltam, hogy Rafának szüksége van a ritmusra, mert túl jó ehhez, de a helyzet most egészen más. Azt akarjuk, hogy meccseket játsszon, hogy meg tudja nyerni azokat, hogy hozza ezt a szintet.

Nyilvánvaló, hogy mindig is a Roland Garros volt a kedvenc versenye, és ezen a téren semmi sem változott. Az is világos persze, hogy még van hat hónap hátra, és előbb fel kell mérnünk, milyen állapotban érkezik, milyen meccseket játszott, mennyire versenyképes. Rengeteg ismeretlen tényező van még, amiket csak idővel lehet tisztázni, az azonban egyértelmű, hogy a Roland Garros nagyon is foglalkoztatja őt, csakúgy, mint az egész salakpályás szezon, ami a kedvenc időszaka az évben.

Ezt mondtam: az adrenalin miatt nehéz elhagyni azt a sportot, ami ennyi időn át lekötött. Ő sem szeretné bezárni ezt az ajtót. Ha minden jól megy, ha tovább bírja, miért ne folytatná? Ha élvezi, jól érzi magát a pályán, szereti is csinálni, miért ne? De most még túl sok az ismeretlen ahhoz, hogy kijelentsük, mit fogunk csinálni egy év múlva. Bármi megtörténhet.

Igazából semmin sem csodálkozhatunk. Pozitív értelemben semmi sem lephet meg. Az az igazság, hogy elképzelhetetlen és földöntúli dolgokat láttam mellette. Miért ne? Még mindig Rafa Nadalról beszélünk, tudjuk, kivel dolgozunk.

Medvedev, illetve a Roland Garros ugyanabból a szezonból. Tudom, milyen állapotban érkezett meg, tudom, hogy érezte magát minden egyes meccsen, láttam, mi van benne és mit csinált. Nem tudom, nyert-e más a tenisz történetében olyan körülmények között Grand Slamet, ahogyan Rafa behúzta azt a Roland Garrost.

Forrás: ATP

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!