Bondár Annát a világranglistán 305. helyen álló amerikai teniszező győzte le a kantoni versenyen
Guangzhou Open - Bondár Anna nem jutott be a negyeddöntőbe a 275 ezer dollár (93,5 millió forint) összdíjazású kantoni kemény pályás női tenisztornán, miután két játszmában kikapott az amerikai Claire Liutól.
Rune szettelőnyről volt kénytelen feladni a stockholmi elődöntőt, le kellett segíteni a pályáról
Videó forrása: SNTV
A világranglistán 78. magyar játékos - aki még szombaton döntőt vívott a szintén kínai Csinanban rendezett challenger-versenyen - abszolút esélyesnek számított, hiszen riválisa csak a 305. a rangsorban.
Bondár rögtön brékkel indított, ám a következő játékban ő sem tudta hozni adogatását. Liu aztán 4:3-nál ismét brékelt, és innen behúzta az első szettet. A folytatásban 3:3-ig haladtak fej fej mellett, az amerikai játékos ekkor ismét elvette Bondár adogatójátékát. A magyar teniszező keményen harcolt, hogy visszajöjjön a meccsbe, ám hiába hárított három meccslabdát, és volt bréklabdája is, 1 óra 38 perc alatt kikapott és kiesett.
Eredmény, nyolcaddöntő:
- Claire Liu (amerikai)-Bondár Anna 6:3, 6:4
MTI
Kapcsolódó témák
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2209.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)