Közel két és fél órás csatában maradt alul Bondár Anna a csinani challenger-torna döntőjében
WTA 125 Jinan Open - A világranglistán 90. Bondár Anna nagy csatában kikapott a döntőben a kínai Csinanban rendezett, 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású, kemény pályás női challenger tenisztornán.
Rybakina nyerte a top 10-esek csatáját Ningpóban, versenyben maradt a WTA-döntőért
Videó forrása: SNTV
A magyar játékos - akit másodikként emeltek ki a szervezők - nem panaszkodhatott a sorsolására a kínai kikötővárosban, mivel eddig sorrendben az 540. helyen álló orosz Darya Astakhovával, majd a hazai közönség előtt szereplő Wei Sijiával (195.) és Ma Ye-Xin (198.), az elődöntőben pedig az indonéz Priska Madelyn Nugrohóval (323.) került szembe.
A döntő sem tűnt megoldhatatlan feladatnak, mivel szombaton egy másik indonéz, a karriercsúccsal 98. helyezett Janice Tjen állt a háló túloldalán, aki a torna harmadik kiemeltje.
Első találkozójukon a Hajdúszoboszló SE sportolója idegesen kezdett, s rögtön elvesztette az adogatását. A 28 éves Bondár Anna 4:5-nél adogatóként két szettlabdát hárított, de az öt évvel fiatalabb Tjen ezután kiszerválta a szettet. A folytatásban egy-egy brékkel jutottak el 5:4-ig, ekkor a magyar másodszor is elvette ellenfele szerváját, és bő másfél óra után kiegyenlített.
Kapcsolódó:
- Hiába volt Marozsánnak három szettlabdája Medvedev ellen, végül két játszmában kikapott az orosztól
- Erősen kezdett Fucsovics a stockholmi nyolcaddöntőben, de a korábbi bajnok végül búcsúztatta
Az utolsó felvonásban Bondár a legrosszabbkor, 4:4-nél veszítette el az adogatását, Tjen így a bajnoki címért szerválhatott, és a negyedik meccslabdáját már kihasználta. A finálé 2 óra 24 percig tartott, a magyar teniszező 8400 dollárral (2,8 millió forint) gazdagodott.
Bondár a negyedik fináléját vívta a második vonalnak számító challenger-szinten, s eddig két trófeánál tart: 2021-ben Buenos Airesben, tavaly pedig Hamburgban nyert, idén júniusban viszont alulmaradt a bari döntőben.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés