„Őrület volt, nem bírtam tovább” – Björn Borg-sztorik visszavonulásról, Federerről, Nadalról

Frissítve 14/05/2023 - 22:48 GMT+2

Sokként érte a teniszvilágot, amikor Björn Borg 26 évesen hirtelen visszavonult. Az ötszörös wimbledoni és hatszoros Roland Garros-bajnok azonban fellélegzett, úgy érezte, újra levegőhöz jut. Most mesélt a teniszsztár lét elviselhetetlen könnyűségéről, a McEnroe-val való első találkozásról, Federerről, Nadalról, és az egyetlen alkalomról, amikor szégyellte magát a pályán.

Björn Borg

Fotó: AFP

Normális életet akartam… Ez volt az egyik döntő ok, amiért bedobtam a törölközőt.

Björn Borg néhány könnyű anekdotával indította a Tennis Magazine-nak adott interjúját, először az 1980-as Roland Garrost és a Vitas Gerulaitisszel való kapcsolatát idézte fel. A litván származású amerikai élete első, és mint később kiderült, egyetlen Garros-döntőjét várta, miután egy borzasztóan szoros meccsen, öt szettben legyőzte Jimmy Connorst az elődöntőben.

„Én épp a magam elődöntőjére készültem Harold Solomon ellen, amikor Vitas odajött hozzám az öltözőben, megölelt, és azt mondta, ’Velem fogsz döntőzni, és nem Jimmyvel’. Le is győztem Solomont, és mivel Vitas és én jó barátok voltunk, együtt vacsoráztunk. Azt mondta nekem, ’Hé, haver, kemény meccsre számíthatsz holnap’. Boldog volt, hogy legyőzte Jimmyt és Garros-döntőt játszhatott.”

Internazionali BNL d'Italia

Djokovic: „Jó úton járok, hogy csúcsformában legyek a Roland Garroson”

egy napja

A döntőt aztán végül sima háromban Borg nyerte. Egy másik alkalommal, 1977-ben a svéd öt játszmában, döntő szett 8:6-ra verte Gerulaitist a wimbledoni elődöntőben.

„Nem sokkal később odajött hozzám, és azt mondta, ’Björn, ha edzőpartnerre volna szükséged, én itt vagyok’. Én meg azon gondolkoztam, hogy azt mondom neki, hogy ha nincs ennél jobb dolga, hát legyen. Csak nem értettem, miért nem utazik el inkább valahova vagy merül el a vereség miatti csalódottságban.”

Roland-Garros 1980. Vitas Gerulaitis étrillé en finale par son pote Björn Borg.

Fotó: Getty Images

Borg nevetve mesélte, milyen különlegesen jó barátja volt Vitas. Később aztán a svéd akaratán kívül, de utalt a Salakblog Podcast egy néhány héttel ezelőtti adására, amelyben Szántó Petra és Dani Bálint a győzelmet akaró és a vereséget elkerülni vágyó teniszezőkről beszélgettek. Mármint, hogy mindenkiben megvan mindkét tulajdonság, de az egyik mindig dominánsabb. Akkor Borg nem került szóba, most viszont ő maga inkább az utóbbi kategóriába sorolta magát.

"Amióta megszülettem, utálok veszíteni. Nem csak teniszben, tollasban és társasjátékokban is. De persze azért nyerni is szerettem mindig."

Amikor jött a kérdés, hogy szégyellte-e magát valaha a teniszpályán, Borg először nemmel felelt. Aztán kivárt, és csak beugrott neki valami.

„Á, emlékszem, egyszer Ion Tiriac és én párosoztunk Madridban Ilie Nastase és Tom Okker voltak az ellenfeleink. Jó meccs volt, még mérkőzéslabdánk is volt, a probléma az volt, hogy Tiriac elég vállalhatatlanul viselkedett. Annyira, hogy a mérkőzésvezető leléptetett bennünket. Valószínűleg ez volt az egyetlen alkalom, amikor leléptettek. És az egyetlen, amikor szégyelltem magam a pályán.”

Szóba került az első profi meccse is, amelyet 1972-ben játszott a US Openen. A meccs azért is extra volt, mert a nagy Roy Emerson volt az ellenfele, de azért volt itt más is.

Találd ki, ki volt az egyik labdaszedő srác azon a meccsen… John McEnroe! Ezt amúgy ő mesélte nekem évekkel később. Hihetetlen!

Björn Borg és John McEnroe Wimbledonban

Fotó: Imago

Kalandos volt az első Garros-győzelme 1974-ben. A trófeáig vezető úton Borg igazi bajnoki erényeket mutatott. Rögtön az első körben döntő szett 1:4-ről jött vissza úgy, hogy az ellenfélnek dupla berakelőnye volt. Aztán a döntőben Manuel Orantes ellen 0-2-ről fordított. Jöhetett tehát az ünneplés, pontosabban jöhetett volna, de 18 évesen ennek még nem igazán tudta megadni a módját. Vagy mégis?

„Abban az évben egyedül voltam Párizsban. Az egyetlen társaságot a svéd újságírók jelentették számomra. Az egyiküket, aki a barátom volt, megkérdeztem, hogy mit csináljunk. ’Győztem Párizsban, miért nem nézzük meg az Eiffel-tornyot?’ Felmentünk a tetejére, és kajáltunk egy jót, így ünnepeltük meg a győzelmemet.”

Borg tehát utált veszíteni, és a győzelmet sem vetette meg. Híresnek, népszerűnek lenni azonban nem szeretett. Egy ponton túl különösen nem.

Az emberek elkezdtek felismerni, fotókat, autogramokat kértek. Az elején ezt még élveztem, de hosszú távon kevésbé. Ezért vonultam vissza annyira fiatalon.

Bjorn Borg

Fotó: Eurosport

„A végén a dolog már elviselhetetlenné vált. A Garroson és Wimbledonban, amikor megérkeztem a szállodába, 100 ember várt rám. Amikor beléptem egy étterembe, ott volt 25 fotós körülöttem. Ki nem állhattam, normális életet akartam. Tudom, sokan azt mondják majd, megőrültem, de akkora cirkusz volt már körülöttem, hogy azt mondtam magamnak, ezt nem tudom tovább így folytatni.”

„Szerettem a teniszt, de az azzal járó életet már nem akartam. Ma is komoly a fennforgás a játékosok körül, ugyanakkor ők sokkal inkább védve vannak, mint mi voltunk. Az én időmben ez az őrület elviselhetetlen volt, úgyhogy ez volt az egyik döntő ok, amiért bedobtam a törölközőt.”

Borgot eleinte salakspecialistának tartották, még azután is, hogy 1976-ban először győzött Wimbledonban. Sokan akkor az időjárásra fogták a dolgot, hogy baromi meleg volt, magasabbra pattantak a labdák, ami segített Borgnak. A következő évben aztán megjött a hagyományos angol eső.

„Borzalmas volt. Minden nap esett. És miután a döntőben legyőztem Jimmyt, az emberek már arról beszéltek, hogy ez a srác tényleg tud füvön játszani.”

Abban az évben ezt megelőzően kihagyta a Garrost. Elment inkább az Egyesült Államokba, a World Team Tennis csapatversenyre. Most elmesélte, hogy ezt azóta megbánta.

„Az edzőm ragaszkodott hozzá, hogy Párizsba menjek. De én nem fogadtam meg a tanácsát, egyszerűen azért, mert nagyon sok pénzt ajánlottak. Ma úgy gondolom, rossz döntést hoztam, de akkor nagyon vonzott a pénz. Követtem azért a távolból a Garrost, és láttam, ahogy Guillermo [Vilas] megverte Brian Gottfriedet a döntőben. Azért fájt egy kicsit. De legalább hagytam Vilast nyerni. Haha.”

1981-ben visszavonult, amin a hozzá legközelebb állók is megdöbbentek. Igaz, az edzője, Lennart Bergelin érezte, hogy egy ideje már nem önmaga. Elvesztette a wimbledoni és a US Open-döntőt is McEnroe-val szemben, de ezeknek a vereségeknek nem volt igazán köze a döntéséhez.

„Lennart azt mondta, adjak még magamnak öt évet. Ha motivált lettem volna, nyerhettem volna még nagy tornákat, de nagyon nem voltam az. Nagyon rossz volt látni a csalódottságot a szemében.”

1991-ben vissza akart térni, utólag azonban úgy gondolja, elhibázott döntés volt ezt rögtön Monte-Carlóra időzíteni. Két évvel később azonban megtalálta a helyét abban a szenior versenysorozatban, amelyet Jimmy Connors indított útjára.

Borg elismerően beszélt Rafael Nadalról és Roger Federerről is. Azt mondta, a feleségével a spanyol szinte valamennyi meccsét látták.

Roger és Rafa egészen hihetetlenek. Valószínűleg ők minden idők legjobbjai.

Bjorn Borg remet la Coupe à Rafael Nadal - Roland-Garros 2008

Fotó: AFP

„Boldog voltam, amikor Rafa megdöntötte a rekordomat Párizsban, elképesztő a salakos tenisze. Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy ott lehettem velük a Laver-kupán.”

A fia, Leo sosem mondta neki, hogy teniszező akar lenni. Látta, ahogy játszik, és tudta, hogy az lesz belőle.

„Annyit tehetek, hogy támogatom őt. Nem csak a teniszben, bármiben. Nem vagyok az edzője, csak apaként vagyok jelen, úgyhogy ritkán fordul hozzám tanácsért. Az biztos, hogy nagyon jól kezeli a nyomást.”

Ahogy Borg az öregedést. Legalábbis igyekszik.

„Egy kicsit félek az öregedéstől, de végül is mindannyiunkkal ez történik. Nem, nem vagyok boldog, hogy elmúltam 60, és most már közelebb vagyok a 70-hez. De nagyszerű életem van, nagyszerű családom, de tagadhatatlan, az öregedés ijesztő számomra.”