Új edző, régi ambíciók – a korábbi US Open-bajnok 2023-ban visszatérne a csúcsra

Bianca Andreescu nehéz időszakon van túl azóta, hogy 2019-ben egy remek szezon végén megnyerte a US Opent. Sorozatos sérülései és mentális problémái megtörték a fejlődését, a tehetsége azonban változatlanul megvan ahhoz, hogy nagy dolgokat alkosson a teniszpályán. A világranglista 46. helyén álló kanadainak nagy céljai vannak 2023-ban: szeretne újra nagy trófeákért harcolni.

Bianca Andreescu

Fotó: AFP

A sérülések a mélybe taszították Bianca Andreescut, de mostanra talán túl van a nehezén.
Grand Slam, 1000-es, top 10. Eredményekben kifejezve ezek a 2019-ben US Open-címig menetelő Andreescu céljai, a 2023-as kívánságlista élén azonban egy dolog szerepel: egy sérülésmentes szezon. A kettő között nyilvánvalóan van összefüggés, hiszen a még mindig csak 22 éves kanadai kezében és fejében minden megvan ahhoz, hogy topjátékos legyen, a sérülések azonban rendre megkeserítették az életét.
Ez is szerepet játszott abban, hogy azok a játékosok, akiket 2019-ben még az ő sikere inspirált, mostanra beértek és a világ egyik legjobbjává váltak. Andreescu most őket is próbálja utolérni, de motiválónak tartja ezt a szerepcserét, szeretné bizonyítani, hogy a világelső Iga Świątekkel is képes felvenni a kesztyűt. A kanadai számára mindenesetre kalandosan indult a szezon: ugyanis a 6:0-ra elveszített első szett után 2:5-ről fordította meg a másodikat Garbiñe Muguruza ellen Adelaide-ben.
Mesélj egy kicsit a holtszezonról. Milyen volt?
Két hetet kivettem, előbb Portugália, utána Jamaica volt a cél. Portugália a pihenésről szólt, Jamaicában pedig önkéntes munkát vállaltam, mert úgy gondolom, ez segít a földön maradni. Találkoztam néhány nehéz sorsú gyerekkel. Teniszeztünk kicsit, olvastam nekik a könyvemből, adtam is nekik egy példányt. Ez volt az első alkalom, hogy ütőt fogtak a kezükbe. Nagyon boldog voltam, óriási mosolyt csalt az arcomra, mindig is bennem volt, hogy visszaadjak valamit a közösségnek.
Milyen üzenetet szeretnél közvetíteni a „Bibi’s Got Game” című könyveddel?
Tulajdonképpen a saját élettörténetemet írtam meg bizonyos mértékben, szerettem volna megmutatni, hogy mit tudsz tenni a nehéz helyzetekben. A rövid pályafutásom során néhányszor megéltem ilyesmit, és szerettem volna ezt elültetni a gyerekekben, mert úgy gondolom, hogy minden fiatalkorban kezdődik. Amennyiben ezt sikerült a fejükbe programozni, kis tudatalatti üzenetek formájában, az szerintem hasznos lehet. Nagyszerű visszajelzéseket kaptam, és ki tudja, talán egyszer a folytatását is megírom.
Mikor és hol kezdted el a felkészülést?
November végén Monacóban, utána Dubajba utaztunk.
Teljesen új csapat vesz körbe, amit Christophe Lambert irányít. Mik a tapasztalatok?
Nagyon elégedett vagyok a csapattagokkal. Mindannyian franciák, szóval a reményeim szerint fejlődik a franciatudásom idővel. Mindig azt mondtam Montréalban, hogy majd jövőre, vagy majd utána, hogy majd jobb leszek, de sosem jött be. Talán majd most. Egyébként azt gondolom, hogy remekül kijövünk egymással. Az erőnléti edzőm, a fizioterapeutám és az edzőm nagyon régóta ismerik egymást, szóval megvan közöttük a kémia, egyszerűen fantasztikus a kommunikáció. Folyamatosan nevetünk, ami remek.
picture

Bianca Andreescu a 2022-es US Openen

Fotó: Getty Images

Mire szerettél volna koncentrálni a felkészülés alatt?
Rengeteget dolgoztunk. Szerettem volna mindent kihasználni, mert tisztában vagyok vele, hogy a négy-négy és fél hét nem a legideálisabb. Elsőként mindenképpen tesztelni akartam az erőnlétemet, mert nagyon régen csináltam hasonlót. Most minden megvan tényszerűen, és érzem, hogy három hét alatt vékonyabb és erősebb lettem, nagyon várom már az új szezont.
Milyen információkat tudtok kinyerni ezekből a tesztekből?
Rád raknak egy oxigénmaszkot, ami lényegében megmondja, hogy mennyire erős a kardiovaszkuláris rendszered; ez volt a legkeményebb része, majdnem meghaltam utána. Aztán nyilvánvalóan az erőt mérik, mindenben - felsőtest, alsótest, vállizom, ilyesmi. Figyelembe veszik, hányszor tudtad megemelni a súlyokat, mennyit tudtál guggolni, és a legmagasabb számot tekintik maximumnak az ismétléseknél. Vagyis, ha négyet csináltál, akkor három perc pihenő után ismét négyet kell, és így építed az izmokat. A verseny közeledtével nyilvánvalóan lassít egy kicsit az ember. Sok megy rá, az biztos.
Érdekel ez a téma, vagy hagyod, hogy az erőnléti edződ foglalkozzon vele?
Félig-meddig. Néha túl tudományos, de szeretek új dolgokat tanulni, szóval foglalkoztat.
Mik a prioritások 2023-ra, milyen eredményben reménykedsz?
Egy újabb Grand Slam remek lenne, egy újabb 1000-es, illetve ha egészséges maradnék és végigjátszhatnám a teljes évet. Szerintem még nem volt olyan évem, amikor minden versenyre el tudtam menni, amire akartam. Azt hiszem, hogy ez most a prioritás. Aztán az, hogy újra top 10-es játékos legyek, mert úgy gondolom, azon a szinten vagyok.
picture

Serena Williams és Bianca Andreescu

Fotó: AFP

Azt érzed a pályán, hogy közel van a top 10-es cél?
Nagyon más az edzés, mint a valódi meccs. Mindig azt mondom, hogy az edzésen fantasztikusan érzem magam, de aztán jönnek a meccsek, és ez néha megváltozik egy kicsit. Remélhetőleg a szezon elején kiderül, hogy valóban oda tartozom-e. Mentálisan tudom, hogy igen. Abban bízom, hogy erőnlétileg és taktikailag is összeáll.
Mennyire figyeled a csúcson lévő lányokat, Iga Świąteket vagy Ons Jabeurt? Segít, ha megnézed, ők hogyan dolgoznak? Inspirálnak téged?
A verseny egyértelműen inspirál és motivál. Látva azt, hogy Iga nálam is fiatalabb, de már háromszoros Grand Slam-bajnok. Oda szeretnék eljutni. Azt akarom legyőzni. Persze barátságos módon. Mert az a helyzet, és ezt azért néhány játékostól személyesen hallottam, hogy én is inspiráltam őket 2019-ben. Most egy kicsit felcserélődtek a szerepek, de ez igazából tetszik.
Nagyszerű azt látni, hogy Ons, Paula Badosa betörtek a top 10-be, és kiválóan teljesítenek. Mert a nőknél más játékosokat látunk, miközben a férfiaknál azt éreztem, mintha mindig ugyanazok lettek volna. Most már náluk is változik a helyzet, ez egészen biztosan jót tesz a játéknak.
Forrás: WTA
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés