Rengeteg Grand Slam-győztes idénye ért véget valamilyen mentális vagy fizikális probléma miatt. Velük a pár hónapos pihenést követően mindenképp számolni kell a nagy versenyeken.


Naomi Osaka

Australian Open
Halep búcsúzott az Australian Opentől, Medvedev egy szettet vesztett
17 ÓRÁJA
2021 pontosan úgy indult a japán számára, ahogyan azt megálmodta: fantasztikus játékkal megnyerte az Ausztrál Opent, karrierje során második alkalommal, négyre növelve ezzel a GS-győzelmei számát. Innentől kezdve viszont a szezonja nem a győzelmekről (vagy legalábbis nem a pályán aratott sikerekről szólt), hanem a mentális problémák elleni küzdelméről – ezzel akarva-akaratlanul az egész témakör arca lett.
Minden a Garroson kezdődött, ahol már a verseny előtt bejelentette, hogy a problémáira való tekintettel kihagyja a kötelező sajtótájékoztatókat, majd miután kizárással fenyegették, visszalépett a tornától. Néhány kemény pályás versennyel próbálkozott még az év során, de Tokióban és a US Openen is korán búcsúzott, azóta pedig a felépülésre helyezte a hangsúlyt. Rövidesen kiderül, elegendő volt-e ez az időszak, hogy ismét a kiegyensúlyozott, szinte verhetetlen Osakát lássuk a pályán.

Sofia Kenin

Az amerikai 2020-ban váratlanul nyerte meg az Ausztrál Opent, legalábbis abban az értelemben, hogy korábban major-versenyekről a nyolcaddöntő volt a legjobb szereplése. Melbourne-ben azonban kijött neki a lépés, és egy ragyogó menetelést követően, amely során a világelső Ashleigh Bartyt is legyőzte, megszerezte karrierje első GS-győzelmét. A lendületét azonban nem vihette tovább, hiszen jött a járvány, és egy jó fél éven keresztül nem rendeztek versenyeket.

Sofia Kenin

Fotó: Getty Images

Voltak jó pillanatai az újraindítást követően is, a Roland Garroson – ismételten kicsit váratlanul – döntőt játszhatott, azonban nem bírt az ellenállhatatlanul teniszező Iga Świątekkel. Idén pedig minden rosszul sült el, Kenin formája nem volt az igazi, az Australian Openen könnyek között beszélt arról, mennyire rosszul viseli a nyomást. Szezonja idejekorán véget ért, Wimbledonban lábsérülést szenvedett, majd a US Openről lemaradt, mivel pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Simona Halep

Halep a tőle megszokott kiegyensúlyozott teniszt hozta 2021-ben is, míg a salakpályás szezonban elszenvedett vádlisérülése véget nem vetett az idény érdemi részének. A román – főleg az esélyesek korai búcsújával – az egyik legnagyobb favorit lett volna a Roland Garroson, Wimbledonban pedig (még a 2019-es győzelme miatt) címvédőként állhatott volna rajthoz. Végül azonban hiába utazott el Londonba, kénytelen volt visszalépni, és csak a kemény pályás versenyeken próbálkozott a játékkal.
Most, hogy Halep ismét egészségesen várja a szezont, minden adott, hogy beleszóljon a nagy trófeákért folytatott küzdelembe, és akár már Ausztráliában kijöhet neki a lépés, ahol hagyományosan jól szokott játszani. Bár a legnagyobb esélye még mindig salakon lehet a győzelemre, azzal, hogy az ő esetében legkevésbé valószínűnek tűnő GS-címet behúzta, igazából mindegyik versenyen számolni kell vele.

Serena Williams

Az amerikainak évről évre kevesebb esélye van, hogy megszerezze a 24. Grand Slam-címet, utolérve ezzel Margaret Court rekordját. A konkurencia – különösen a kemény pályás versenyeken – folyamatosan erősödik, az amerikainak ráadásul egy súlyos sérülésből visszatérve kellene végigvernie a mezőnyt. Serena azóta nem lépett pályára, hogy Wimbledonban combhajlítóizom-szakadást szenvedett, emiatt kihagyja a 2022-es Australian Opent is.
Az idei rossz emlékek ide vagy oda, Williamsnek változatlanul Wimbledonban lehet a legnagyobb esélye a végső sikerre, ahol sokkal kevésbé kiegyensúlyozott a női mezőny, és a világelső Bartyt, valamint Kvitovát leszámítva nem találni olyan játékost az élmezőnyben, aki ezen a borításon érezné legjobban magát. Serena tehát várhatóan a füves pályás versenyre fogja időzíteni a formát, és ha ott nem jön össze a győzelem, a US Openen még mindig belehergelheti őt a közönség egy nagy menetelésbe.

Bianca Andreescu

Amilyen lendülettel végigsöpört 2019-ben a mezőnyön a fiatal kanadai, annyira nem találja a helyét azóta a pályán. Ennek persze több oka van, mindenekelőtt a sérülések nehezítették meg a dolgát, a 2019-es WTA-vb csoportkörében összeszedett térdsérülése nagyon lassan gyógyult, emiatt a teljes 2020-as szezon kiesett a számára. Azóta pedig – a kisebb fizikai problémák mellett – mentálisan is komoly akadályokba ütközött.

Bianca Andreescu

Fotó: Getty Images

Folyamatos sérülései megtépázták az önbizalmát, a járvány és az azzal járó intézkedések – például a karantén vagy a távolságtartási kötelezettség – szintén megviselték őt mentálisan. Éppen ezért úgy döntött, hogy az Australian Opent kihagyja 2022-ben is, és egy későbbi versenyen próbálkozik a visszatéréssel. Andreescunál az a fő kérdés, mennyire bírja a teste a megpróbáltatásokat, és vissza tudja-e szerezni a korábbi félelem nélküli attitűdjét, mert ha igen, pokoli nehéz lesz megállítani.

Jennifer Brady

A 2020-as leállásnak nem csak vesztesei, de nagy nyertesei is voltak, Jennifer Brady közéjük tartozott. Az amerikai korábban éveken keresztül ingázott a top 100 és a top 50 között, azon a nyáron azonban látványosan jó formába lendült, főleg az erőnlét és a lábmunka terén lépett előre. Ennek egy US Open-elődöntő lett a végeredménye, néhány hónappal később Melbourne-ben pedig az első GS-döntőjét is lejátszotta, ám Naomi Osaka mindkét esetben megállította őt.
Brady folyamatos és rohamos fejlődésének a sérülések vetettek véget, az Australian Open-finálé óta nyolc versenyen indult, négyszer az első fordulóban búcsúzott, két alkalommal feladta a meccsét, az egyiktől pedig visszalépett. Az amerikai augusztus óta egyetlen mérkőzést sem játszott, és egy darabig még nem is lép pályára, ugyanis az ausztrál túrát is lefújta, de, ha maga mögött tudja hagyni a problémákat, a női mezőny egyik legjobb tenyeresével rendelkező játékosát nem lehet leírni.
Akikre még figyelünk: Amanda Anisimova, Donna Vekić, Dayana Yastremska
Csak a teljesség igénye nélkül hoztunk pár nevet, akik valamiért gyengébben teljesítettek az előző idény(ek)ben. Anisimova fejlődését a családi tragédia állította meg, a tehetsége azonban vitathatatlan, és a US Openen látottak alapján továbbra is rengeteg minden van a teniszében. Vekić a sérülését követően visszatérhet a legjobbja közelébe, Yastremska pedig az eltiltását maga mögött hagyva ismét teljes erővel figyelhet a játékra.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Australian Open
Tsitsipasra brutál nagy meccs vár, Čilić és Felix miatt pedig muszáj lesz hajnalban kelni
TEGNAP 17:03
Australian Open
Két GS-győztesre, Čilićre és Swiatekre is komoly meccs vár az Ausztrál Open harmadik körében
21/01/2022 17:15