Az Australian Openen megsérült 24-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovic a vártnál előbb térhet vissza
Novak Djokovic a negyeddöntőben legyőzte Carlos Alcarazt az Australian Openen, az elődöntőből azonban csak egy szettet tudott lejátszani Alexander Zverev ellen. A mérkőzést sérülés miatt fel kellett adnia, ezt követően ki kellett hagynia a Davis-kupa-hétvégét, és úgy tűnt, akár több hónapos kényszerpihenő is várhat rá.
Djokovic v Zverev - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Jött azonban egy váratlan fordulat, amelyről a szerb sajtó számolt be.
Novak Djokovic a Carlos Alcaraz elleni Australian Open-negyeddöntő során sérült meg, ápolni kellett, a combját be is kötötték, ám a meccset végül négy játszmában megnyerte.
Ezt követően a szerb elővigyázatosságból kihagyta az elődöntő előtti edzéseit, hogy ne terhelje túl a combját.
Vállalta az Alexander Zverev elleni összecsapást, és nem is mozgott különösebben rosszul, ennek ellenére a 7:6 arányban elvesztett első szett után feladta a mérkőzést.
- "Sokkolt az ügy" – visszatért a dopping miatt eltiltott teniszező, a Netflix filmet csinál róla
- Az emberek vágynak az új Federerre, de nem lesz még egy belőle
Mivel sokan kétségbe vonták a sérülését, Djokovic a visszalépését követően közzétette a hajlítószakadásáról készült MRI-felvételt.
"Úgy gondoltam, itt hagyom ezt valamennyi ’sérülésszakértőnek’" – írta a közösségi oldalán.
Az első hírek arról szóltak, hogy Djokovicra több hónapos kihagyás vár, és csak a salakszezonra térhet vissza áprilisban.
A szerb Sportal azonban megszellőztette, hogy a 24-szeres Grand Slam-bajnok akár már heteken belül visszatérhet a pályára.
"Djokovic sérülése a napi terápiáknak és kezeléseknek köszönhetően helyrejött, és két héten belül már láthatjuk is őt a touron. Ott lesz Dohában, ahogy korábban is tervezte."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/01/21/4087792-82893488-2560-1440.png)
Djokovic v Alcaraz - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
"Novak megkapta a zöld jelzést az orvostól, úgyhogy a következő napokban szépen fokozatosan elkezdi majd az edzéseket, hogy készen álljon a dohai kihívásokra. A jó hír, hogy ez a szakadás nem volt olyan súlyos, mint a két évvel ezelőtti, ezért kevesebb idő is elég volt a gyógyuláshoz."
Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (Android – Apple)!
A teljes felépülés hasonló sérüléseknél általában négy-nyolc hét, de Djokovic speciális eset, írta a szerb oldal.
"Novak az előző sérüléséből is a vártnál gyorsabban épült fel, szerencsére most is ez volt a helyzet."
A dohai torna február 17-én kezdődik, és várhatóan rajthoz áll Jannik Sinner, Carlos Alcaraz és Daniil Medvedev is.
via tennis365
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)