Sinner domináns játékkal lenyomta Sheltont, Zverev ellen védhet címet az AO döntőjében

A címvédő és világelső Jannik Sinner három játszmában verte az amerikai Ben Sheltont az Australian Open második férfi elődöntőjében. Az eredmény viszonylag sima eredményt mutat, ugyanakkor nem volt ez egy könnyű meccs az olasz számára. A vasárnapi fináléban a harmadik Grand Slam-döntőjére készülő Alexander Zverev lesz majd az ellenfele.

Sinner v Shelton - Australian Open highlights

Videó forrása: Eurosport

Jannik Sinner három szettben verte Ben Sheltont, vasárnap címet védhet az Australian Openen.
Idegesen kezdte a mérkőzést a világelső, ami az eredményben is megmutatkozott, hisz azonnal elvesztette az adogatását. Viszonylag gyorsan rendezte a sorait, és 3:2-re már ő vezetett. Fölénybe azonban nem igazán tudott kerülni, sőt, 5:5-ös állásnál Shelton ismét lebrékelte őt.
Sinner megint azonnal visszajött a szettbe, amivel kiharcolta a rövidítést. Ott már ő dominált, esélyt sem hagyott az amerikainak, így bő 70 percnyi játék után szettelőnybe került.
Az olasz rögtön brékkel nyitotta a második játszmát, és bár nem könnyen, de mellé tette a saját adogatását is, ami azt jelezte, hogy az idegességet szépen lassan elkezdte levetkőzni.
Ez az érzésünk tovább erősödhetett, mivel egyre inkább nyílt az olló, és pillanatok alatt 4:0 lett Sinner javára. Az olasz innen már rutinból megoldotta, és 2-0-s szettelőnybe került.
picture

Jannik Sinner, Ben Shelton

Fotó: AFP

Sheltont ápolni kellett a harmadik szett előtt, ennek ellenére nem kezdte rosszul a játszmát, hisz hozta a szerváit, Sinner adogatásainál pedig többször is eljutott bréklabdáig. A lehetőségeivel azonban nem tudott élni, a fontos pillanatokban rendre a világelső volt a jobb.
A kihagyott helyzetek sora megbosszulta magát, és végül Sinner volt az, aki el tudta venni ellenfele adogatását. Az amerikai elvesztette a hitét a végére, így a világelső 7:6, 6:2, 6:2-vel továbbjutott, és megvédheti címét a vasárnapi döntőben.
Az első elődöntőt Novak Djokovic feladta, miután elvesztette az első játszmát, így onnan Alexander Zverev került a döntőbe.

  • A legfrissebb híreink, a legjobb videóink egy helyen – töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés