„Ha legyőz 6:1, 6:1-re, ő a világ legjobbja” – Osaka elmondta, hogyan tudott felállni a padlóról

Naomi Osaka bosszúturnéja tovább folytatódott, Caroline Garcia után Karolína Muchovának is visszavágott egy tavaly elszenvedett vereségért. A japán nagy bajban volt az első szettben, ennek ellenére pozitív maradt, és hitt abban, hogy sikerülhet a fordítás. A második játszmában sikerült is a saját oldalára billenteni a meccset, és egy újabb kőkemény, háromszettes meccsel továbbjutott.

Folytatódik az Osaka-bosszúturné: visszavágott a US Openért Muchovának

Videó forrása: Eurosport

Nem túlzás azt állítani, hogy Osakában hagyott némi tüskét a tavalyi US Openen lejátszott mérkőzésük.
"Hihetetlenül nehéz ellene játszanom. Lezúzott a US Openen, amikor a valaha volt legjobb ruhámban játszottam. Annyira csalódott voltam. Iszonyat dühös voltam, de most megkaptam a kis bosszúmat" – mondta nevetve a japán.
A mérkőzést Muchová kezdte jobban, az 5:0-s roham után még az is benne volt a pakliban, hogy kiütés lesz a nap legjobban várt meccséből.
"Erre nem igazán készültem. Igyekeztem a jelenben maradni, távol tartani a negatív gondolatokat. Az eredmény egy kicsit drámainak tűnt, de voltak kulcspontok, amikkel megnyerhettem volna egy-két játékot. Próbáltam ezt mondogatni magamnak."
"Az első szett után pedig azt mondtam magamnak, hogy innentől minden egyes pontért harcolni fogok. Ha legyőz 6:1, 6:1-re akkor ő a valaha volt legjobb játékos" – mondta a japán arról, mi járt a fejében az egyoldalú kezdés után.
Osaka elárulta: a 6:1-re elveszített első szett után is úgy érezte, van esélye Muchová ellen.
picture

Folytatódik az Osaka-bosszúturné: visszavágott a US Openért Muchovának

Videó forrása: Eurosport

"Az egész meccsen hittem magamban. A találkozó után elmondtam Patricknak, mennyire hálás vagyok, hogy elmentünk Aucklandbe, mert ott is játszottam néhány kemény háromszettest. Az ottani tapasztalatok nagyon sokat segítettek."
A japán médiának egy kicsit bővebben is kifejtette, mire volt szükség a fordításhoz.
"Egy kicsit jobban kellett hinnem magamban. Az első szett után azt mondtam magamnak: úton vagy kifelé, de azért próbáld meg az ajtó elé tenni a lábad.
Azt mondtam magamnak, hogy üssem keményen a labdát, mert ez a játékom. Nem habozhatok és hagyhatom, hogy nyomást helyezzen rám a pályán. Ezt igyekeztem a szerváimnál is szem előtt tartani. Azt gondoltam: nem kontrollálhatod ezt a pontot, de tekinthetsz rá úgy, mint egy lehetőségre.
Szerintem bevállalósabban játszottam, az első szettben egy kicsit túl óvatos voltam."
A négyszeres Grand Slam-bajnok egészen brutális sorsolást kapott, Muchová előtt ugyanis Caroline Garciával játszott, a következő körben pedig a szülés után egyre jobb formába lendülő Belinda Bencic vár rá.
"Ismertek. Én imádom ezeket a helyzeteket. Imádok erős ellenfelekkel játszani. Szerintem ezeken a meccseken tudok a legjobban teniszezni. Ha körről körre erősebb ellenfeleket kapok, akkor egyre érdekesebbé válik a verseny, mert szinte már olyan érzés, mintha két titán csapna össze. Úgy gondolom, a nézők is szeretik ezeket."
Osaka formajavulásában szerepet játszik, hogy most szemmel láthatóan jobb erőnléti állapotban van, mint az előző szezonban bármikor.
picture

Noami Osaka v Caroline Garcia - Australian Open highlights

Videó forrása: Eurosport

"Remélem. 12 hónap elég hosszú idő" – felelte arra a kérdésre, ő is úgy érzi-e, hogy jobban felkészült erre a tornára, mint a tavalyira. "Képzeljétek el, ha most azt mondanám, lassabb lettem azóta. Egyértelműen úgy érzem, hogy fittebb vagyok. Nem fárasztanak el a háromszettes meccsek, pedig most már játszottam párat."
Osaka a Bencic elleni mérkőzésről nem akart hosszabban beszélni, de pár mondatban azért kitért az ellenfelére.
"Tudom, hogy egy hihetetlenül kemény játékos. Rengeteget küzd. Nem mondanám, hogy együtt nőttünk fel, de régóta ismerjük egymást a tourról. Elég menő, hogy most már ő is anya, és ő is visszatért. Úgy tűnik, jól megy neki. Ez alapján azt mondanám, hogy szórakoztató meccs lesz."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés