Novak Djokovic és Aryna Sabalenka is remekelt az Ausztrál Open harmadik fordulójában, búcsúzott Marozsán Fábián.
Amíg csütörtökön szinte minden meccs szoros és élvezetes volt Melbourne-ben, addig
a pénteki partik többsége sima lett. Ahogy aznap még elég jó idő volt Budapesten, e sorok írásakor meg szakad a hó.
Ha volt is olyan időszak, amikor Aryna Sabalenka maximalistának tartotta magát, ez a leírás már nem érvényes rá. "Régen is ilyen voltam” - mondta az Australian Open címvédője, miután a koncentrált erő lélegzetelállító bemutatójával 6:0, 6:0-val lesöpörte a pályáról a 28. kiemelt Lesia Tsurenkót, és bejutott az AO negyedik fordulójába.
"Most csak próbálok az egyszerű játéknál maradni, és nem próbálom tökéletessé tenni azt, mert amint elkezdesz próbálkozni a tökéletességgel, minden elromlik. Próbálok elégedett lenni azzal, amim most van” – tette hozzá Sabalenka.
Pedig a világranglista második helyezettjének továbbjutásának módja a torna második hetére közel áll a tökéletességhez. A korábbi két meccsén mindössze hat játékot veszített a fehérorosz, pénteken pedig egyet sem.
"Elégedett vagyok azzal a szinttel, amit játszottam. Örülök, hogy túljutottam ezen a fordulón. Meccsről meccsre koncentrálok, próbálom a legjobbamat nyújtani és a lehető legjobban felkészülni minden egyes mérkőzésre” - említette Sabalenka, akinek mindössze 52 percre volt szüksége a pénteki győzelemhez.
A selejtezős Ella Seidel és Brenda Fruhvirtova elleni hasonlóan gyors sikerek és a mostani után a tavalyi AO-bajnok még három órát sem töltött a pályán idén Melbourne-ben. Sabalenka a negyeddöntőbe jutásért Amanda Anisimovával játszik majd.
Lesia Tsurenko v Aryna Sabalenka - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Jannik Sinner is sima győzelmen van túl, miután a 26. helyen kiemelt Sebastian Baez ellen 6:0, 6:1, 6:3-ra nyert, és bejutott a negyedik körbe.
"Jó teniszt játszottam” - mondta a negyedik kiemelt. Sinner mindössze tíz pontot veszített az adogatójátékaiban, 1 óra 52 perc letudta a partiját a Margaret Court Arénában, a borult égbolt alatt.
"Imádtam a mai körülményeket, mert nem volt szél és nem sütött a nap. Remekül éreztem a labdát, jó döntéseket hoztam, és minden esélyemet kihasználtam. Nagyon boldog vagyok" - tette hozzá Sinner. Az olasz 34 nyerőt ütött, míg riválisa 13-at. Köszönetet mondott a szurkolóinak is.
"Most háromszor játszottam délben, Olaszországban éjjel 2 óra van ilyenkor, szóval köszönöm azoknak is, akik otthonról néztek. Jelenleg eléggé koncentrált vagyok, és a pályán is nyugodt” - nyilatkozta.
Sinner zsinórban harmadszor jutott be a 16 közé Melbourne-ben, vasárnap pedig a 15. helyen kiemelt Karen Khachanov lesz az ellenfele.
Jannik Sinner v Sebastian Baez - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Marozsán Fábián négyszettes vereséggel
búcsúzott a harmadik fordulóban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A 12. helyen kiemelt amerikai
Taylor Fritz 2 óra 24 perc alatt 3:6, 6:4, 6:2, 6:2 arányban nyert ellene.
A magyar teniszező az
Eurosportnak
elmondta, elégedett a teljesítményével, előzetesen aláírta volna ezt a forgatókönyvet. Marozsán úgy érzi, tudja, miben kell még sokat fejlődnie, hogy jobban bírja a topjátékosok elleni meccseket, annak viszont örült, hogy ki tudta használni a sorsolását.
3. Runde: Fritz siegt nach Rückstand - Highlights
Videó forrása: Eurosport
"Ahhoz, hogy az ilyen kiemelt játékosok ellen legyen esélyem, hogy végig szoros legyen az állás, és az én oldalamra billenjen a mérleg egy picit, ott úgy gondolom, hogy sokkal jobb szerva kell, hogy kiegyensúlyozottabb játékom legyen, és akár könnyebb pontokat tudjak megnyerni a szerváim mögött.
Ebben ma szerintem nagyon gyenge voltam. Egy ilyen topjátékos ellen ezt nem engedhetem meg magamnak, vagy hogy rossz szervaszázalékom legyen, egy kicsit lassabban mozogjak, és tompább legyek. Sajnos ez ma így sikerült. Ettől függetlenül boldog vagyok, mert sikerült nyernem egy szettet Taylor Fritz ellen, aki jelenleg tizenkettedik a világon, és jóval több tapasztalattal rendelkezik, mint én.
Azt is hozzátenném, hogy nyertem két mérkőzést a mai meccsem előtt, mind egyéniben, mind párosban. Sikerült kiemeltet búcsúztatnom, úgyhogy én eddig pozitívan látom ezt az egész ausztrál túrát” – nyilatkozta Marozsán.
Marozsán harmadszor játszott Grand Slam-főtáblán, és a harmadik fordulóig jutott, míg Fritz a 30. GS-versenyén indult, és 2022 után másodszor került a legjobb 16 közé az Australian Openen. Marozsán szombaton párosban folytatja, Fucsovics Mártonnal.
Marozsán: Amit ma csináltam, az nem volt jó, nagyon feküdt Fritznek
Videó forrása: Eurosport
Coco Gauff egyre nagyobb lendületet vesz a Melbourne Parkban, pénteken 6:0, 6:2-re ütötte ki honfitársát és gyerekkori edzőtársát, Alycia Parksot. Ő az ötödik tinédzser 2000 óta, aki 10 egymást követő mérkőzést nyert major-tornán, csatlakozva Serena Williamshez, Svetlana Kuznetsovához, Maria Sharapovához és Iga Świątekhez.
"Igazából csak azt próbáltam csinálni, amit mindenki más ellen: mélyen tartani a labdát, megnyitni a pályát, megpróbáltam őt minél jobban megmozgatni. Nem hiszem, hogy ma a legjobb teniszét játszotta. Tudom, hogy amikor a legjobb formáját hozza, akkor nagyon nehéz ellene játszani. Nagy szervája van, amit nagyon tisztelek, jó játékkal is rendelkezik. Ha tovább dolgozik, akkor ő is a legjobbak közé fog kerülni" – értékelt Gauff.
Az US Open címvédője továbbra is veretlen az új szezonban, és 8-0-ra növelte győzelem/vereség mérlegét. Idén mindössze egy szettet veszített. Gauff a lengyel Magdalena Frech-kel találkozik majd legközelebb.
Alycia Parks v Coco Gauff - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Mirra Andreeva látványos, 6:0, 6:2-es KO-ja kedvence, a világranglista 6. helyén álló Ons Jabeur felett az Australian Open első hetének egyik legnagyobb sztorijának bizonyult. Ilyen fiatalon, és egy mérföldkövet jelentő eredmény után érthető lett volna a visszaesés.
Egy darabig úgy tűnt, hogy pénteken Diane Parry ellen pontosan ez volt a helyzet. Andreeva 6:1-re elveszítette az első szettet, majd a harmadikban 1-5-ös hátrányba került. Meccslabdát is hárított, mielőtt nagy fordítást bemutatva 1:6, 6:1, 7:6-ra legyőzte volna a franciát.
A 16 éves orosz mesebeli sorozata tehát folytatódott, ő mégis két lábbal a földön maradt.
"Nem hiszem, hogy ez nagy dolog. Úgy értem, negyedik kör, igen, 16 éves vagyok, talán egy kicsit újdonság. Őszintén szólva nem hiszem, hogy valami elképesztő dolgot csináltam. Csak próbálok meccset nyerni, próbálok küzdeni” - mondta Andreeva, aki a múlt héten repesztett be a top 50-be.
"A negyedik forduló még semmiség. Talán ha megnyerek egy Slamet, amihez még három mérkőzést kellene hoznom. Nagyon nehéz hét meccset nyerni egymás után. Nem hiszem, hogy valami hihetetlen dolgot csináltam. Van még időm rá, remélem!” - folytatta az orosz.
3. Runde: Teenie-Sensation siegt nach 1:5 im Dritten - Highlights
Videó forrása: Eurosport
A címvédő Novak Djokovic az első kanyarban 4 óra 1, a másodikban 3 óra 11 percet töltött a pályán, Dino Prižmić és Alexei Popyrin ellen is veszített egy-egy szettet. Tomas Martin Etcheverryt viszont már elintézte három játszmában, 2 óra 28 perc alatt 6:3, 6:3, 7:6 arányban.
Tehát kevesebb időt töltött a pályán, mint a korábbi meccsein, és a játéka is feljavult. Kezd íve lenne a világelső teljesítményének, ami nem jó hír a riválisainak.
"Nagyszerű mérkőzés volt, azt hiszem. A legjobb teljesítményemet nyújtottam eddig ezen a tornán. Nyilvánvalóan elégedett vagyok azzal, ahogyan az egész meccsen játszottam, különösen az első két szettben.
Ő fokozta a tempót, a harmadik szettben valószínűleg egy vagy két szinttel feljebb emelte a tenisze színvonalát, és fej-fej mellett haladtunk. A tie-breakben megtaláltam a megfelelő ütéseket, a megfelelő szervákat, és le tudtam zárni” - mondta Djokovic a pályán adott interjújában.
Történelmi tie-break, döcögő Djokovic, őrületes ötszettesek: soha rosszabb első napokat
Videó forrása: Eurosport
Az Eurosport szakértőjének, Barbara Schettnek pedig így nyilatkozott:
"Az első két fordulóban nem játszottam a legjobban, boldog vagyok, hogy most viszont ment. Etcheverry elég jó formában volt, két nagyszerű játékost győzött le simán korábban, három játszmában Andy Murray és Gaël Monfils személyében.
De ma megtaláltam a ritmust, és ezzel elégedett vagyok. Mindig azt várom, hogy jobban játsszak, próbálom pozitívan szemlélni az eseményeket. Azt mondtam magamnak, hogy igyekszem még jobb lenni, és ez most sikerült."
A szerb következő ellenfele a Ben Sheltont óriási, 4 óra 46 percen át tartó meccsen meglepetésre öt szettben legyőző Adrian Mannarino lesz. A 35 éves francia mindhárom eddigi melbourne-i mérkőzése öt játszmában dőlt el, nem irigyeljük a rá váró feladat miatt. A francia drukkerek megint elképesztő hangulatot varázsoltak a Kia Arenába, ki is dobta nekik az összes törülközőjét balkezes kedvencük.
Az viszont biztos, hogy Djokovic ellen nem fogja bedobni a törcsijét.
Mannarino stuns Shelton in five-set thriller - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Csatlakozz
az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!