„Sinner hihetetlen munkát végzett” – így látták a döntőt az új Australian Open-bajnok edzői
Publikálva 29/01/2024 - 12:29 GMT+1
Jannik Sinner sikere az egész csapat, sőt az egész ország győzelme, amely a következő nemzedéket is inspirálhatja, mondta az Australian Open-döntő után Simone Vagnozzi. Az olasz szakembert nem érte váratlanul a győzelem, mivel közelről látta, mennyire keményen dolgozik a tanítványa, és ami még fontosabb: ennek a melónak a pályán is látható nyoma volt az előző hetekben, hónapokban.
Watch: Top 5 points from Sinner and Medvedev's Australian Open final epic
Videó forrása: Eurosport
Jannik Sinner kétszettes hátrányból fordítva megszerezte pályafutása első Grand Slam-címét. De hogy élték ezt meg a pálya széléről az edzői?
Két évvel ezelőtt, egy fájdalmasan sima vereség után Jannik Sinnerben elhatározássá érett a gondolat, hogy új fejezetet nyisson rövid pályafutásában. Hét év közös munka után szakított Riccardo Piattival, azzal az edzővel, aki 13 éves korában felkarolta őt, és aztán profi teniszezőt faragott belőle, majd Simone Vagnozzi vezetésével teljesen új csapatot épített maga köré. Nyugodtan mondhatjuk, hogy bejött a húzás, vasárnap ugyanis magasba emelhette első Australian Open-trófeáját.
„Hihetetlen mérkőzés volt” – mondta a döntőről Vagnozzi. „Daniil remekül kezdett, igen agresszíven teniszezett. Akkor kezdett el változni a helyzet, amikor 5:1-nél Jannik visszabrékelt, feljött 5:3-ra, majd fogadóként labdája volt az 5:4-hez. Daniil egy kicsit visszavett, talán beütött a fáradtság a hosszú tornát követően. Onnantól kezdtünk el egy kicsit hinni, mert a második szett 5:1-ig eléggé nehéznek tűnt a helyzet.”
„Tudtuk, hogy agresszíven fog játszani, agresszívebben, mint ahogyan normál esetben teniszezik, de nem gondoltuk volna, hogy ilyen sokáig fenn tudja tartani ezt a szintet” – tette hozzá Darren Cahill, aki Lleyton Hewitt, Andre Agassi és Simona Halep után újabb teniszezőt segített GS-győzelemhez. „Egyetértek azzal, hogy a visszabrék után láttuk meg először a fényt az első két játszma során. Ez neki is reményt adott a harmadik szett elején.”
„Még így is azt gondolom, hogy voltak olyan adogatójátékok, amikben hihetetlen munkát végzett Jannik. Nagyon fontos volt, hogy tartsa a szerváját, mivel Daniil nagyszerűen adogatott. Voltak olyan szakaszai a meccsnek, amikor hatból öt első szervát beütött minden egyes játékban. Ilyenkor nehéz őt lebrékelni. Amennyiben elbuktuk volna a szervánkat a harmadik szett elején, kemény dolog lett volna onnan visszakapaszkodni.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/01/26/3873241-78697748-2560-1440.png)
Novak Djokovic v Jannik Sinner - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Cahill végtelenül szerényen nyilatkozott, amikor szembesítették azzal a ténnyel, hogy már a negyedik különböző játékossal nyert Grand Slamet. Szerinte ez a siker elsősorban Vagnozzi érdeme, és a meccs közben is ő próbálta célba juttatni azokat az észrevételeket, amik segíthettek Sinnernek a meccs megfordításában. Az ausztrál azt is hangsúlyozta: csak úgy nyerhette meg ezt a döntőt Sinner, hogy megvoltak a válaszai Medvedev teniszére, és hitt is magában.
„Simone személyében a legjobb edző van mellettem, akivel valaha is dolgoztam. Hihetetlen munkát végez. Minden ehhez hasonló pillanat különleges. Amikor a játékosod olyan nagyszerű eredményt ér el, mint a mai napon Jannik, az az egész csapatnak csodálatos érzés. Ez a mostani annyiban más, hogy nagyon közel állnak egymáshoz a csapattagok. Az olasz srácok összetartóak. Keményen melóznak, de közben jól szórakoznak, élvezik egymás társaságát.”
A 22 éves olasz edzői nem győzték dicsérni Medvedevet, aki zseniális stratégiával állt ki a döntőre, és amíg bírta erővel, makulátlanul végre is hajtotta azt. A szervái élesek voltak, az alapvonalról agresszíven teniszezett, szinte teljesen kivéve az ütőt az olasz kezéből. Az első két szett során gyorsabban ütötte a labdákat, mint Sinner, a lapos és tempós labdákkal pedig rendre hibára tudta kényszeríteni az ellenfelét.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/01/26/3873664-78706208-2560-1440.jpg)
Halbfinale: Zverev vergeigt 2:0-Führung gegen Medvedev - Highlights
Videó forrása: Eurosport
„Daniil megjárta a poklot ezen a versenyen azzal, amilyen fizikai erőpróbának vetette alá magát” – fogalmazott Cahill. „Nem gondoltam volna, hogy le fogja győzni Zverevet, mégis képes volt behúzni valahogyan. Volt pár meccs, amikor sarokba szorították, de ő hajtott tovább, az utolsó labdamenetig harcolt. El sem tudom képzelni, hogy érzi most magát fizikálisan. Valószínűleg mindene fáj. Szóval nemcsak azért érdemel dicséretet, ahogyan ma játszott, de a mentalitása miatt is.”
Vagnozzi elmondta, természetesen hatalmas siker ez az egész olasz tenisznek, egyben (a Davis-kupával együtt) hatalmas visszaigazolás az egész rendszernek. „Ez tíz évvel ezelőttről indult, nem? A szövetségünk rengeteg versenyt szervez, hogy a fiatal játékosok közelebb maradhassanak az otthonukhoz. Sokat teniszezhetnek, anélkül, hogy szórniuk kellene a pénzt, mert mint azt tudjuk, ez nehéz része ennek a sportnak, különösen a fiatalok számára.”
„Darren szép dolgokat mondott rólam, de szerintem Olaszországnak nagyon jó kultúrája van, sok exjátékos edzőnek állt. Ez segít a fiataloknak. Jannik példája, vagy a múltból Matteo Berrettini sikerei is hatással vannak a többi eredményre. Marco Cecchinatóval dolgoztam, amikor elődöntőbe jutott a Roland Garroson. Az elődöntője után Matteo is hinni kezdett abban, hogy képes hasonlóra, azóta döntős volt Wimbledonban, két Grand Slamen pedig elődöntős.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/01/28/3875545-78743828-2560-1440.png)
Jannik Sinner v Daniil Medvedev - Australian Open highlights
Videó forrása: Eurosport
Cahill ezt követően azt is hozzátette, hogy az olasz tenisznek női vonalon is voltak kiemelkedő eredményei. „Valóban, ott volt például Francesca Schiavone sikere” – bólintott rá Vagnozzi. „Többnyire a férfiakról beszéltem, de a nők sikerei is fontosak voltak.”
Vagnozzi szerint számítani lehetett arra, hogy előbb vagy utóbb Sinner hasonló sikerekért küzdhet, az alapján pedig, ahogyan az előző hetekben, hónapokban fejlődött, végképp nem meglepetés a győzelme. „Szerintem eléggé biztosak voltunk abban, hogy Jannik képes erre, nem? Fontos volt az előző év is, amikor egymást követő meccseken megverte Carlost és Daniilt. A torontói győzelem szintén fontos volt, mivel az az első 1000-es sikere.”
„Hiszem, hogy az lehet” – felelte Cahill arra a kérdésre, Sinner lesz-e a tenisz új szupersztárja. „Szerintem már most is van néhány belőlük. Carlos és Jannik nagyon hasonlóak abból a szempontból, mennyi izgalmat hoznak a játékukkal, milyen a személyiségük, és mennyire kedvelhetőek. Hihetetlen, mennyire hasonlóak a pályán kívül. Nagyon kedvelik egymást, igen barátságos a rivalizálásuk. Mindkettejüket feldobja, amikor egymással teniszeznek. Nem emlékszem unalmas meccsükre.”
„Szerintem van pár igazán jó személyisége a tenisznek, és nagyon fontos, hogy továbbra is nyerjenek. Fontos, hogy megcsinálják azt, amit ma Jannik megcsinált, bebizonyítsák ennek a fiatal generációnak, hogy ők a végsőkig harcolnak. Nevet akarnak szerezni maguknak, amit ma Jannik megtett. Carlosnak többször sikerült már, a wimbledoni meccs, amelyen legyőzte Novakot, egyszerűen különleges teljesítmény volt. Most az a feladatunk, hogy továbbra is formában tartsuk.”
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés