Novak Djokovicot a szabályok értelmében három évre kitiltották Ausztráliából, amikor idén januárban visszavonták a vízumát. Ennek ellenére az ausztrál sajtó szerint van rá esély, hogy ott legyen az év első GS-tornáján.
Tavaly ilyenkor már bőszen találgatták a nemzetközi sajtóban, mi lesz Novak Djokovic sorsa, indulhat-e majd az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az országban végig vasszigorral léptek fel a covidjárvány terjedése ellen, így nem meglepő módon azt követően, hogy a védőoltások széleskörben elérhetőek lettek, csak az oltott emberek számára bocsátottak ki vízumokat. Ettől csak nagyon indokolt, orvosilag igazolt esetben lehetett eltérni.
Djokovic a védőoltást nem vette fel, viszont egy korábbi koronavírus-fertőzésére hivatkozva, különengedéllyel elindult Ausztráliába, ahol egy végeláthatatlanul hosszú jogi procedúra vette kezdetét. Az akkori világelsőt előbb előállították a hatóságok, utána viszont egy bírói ítélet nyomán mégis beléphetett az ország területére. Ezt követően Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter visszavonta a vízumot, így Djokovic kénytelen volt elhagyni az országot.
Tel Aviv Watergen Open
Djokovic önbizalmat szerzett a tel-avivi sikerével, amely Wimbledon óta az első tornagyőzelme
12 ÓRÁJA
A törvények értelmében a kitoloncolással egy hároméves kitiltás is járt, így elméletben a szerb teniszező legkorábban 2025-ben kaphatna vízumot. A gyakorlatban azonban valamelyest más a helyzet, mivel ezt a törvényt elsősorban az illegális bevándorlókkal szemben szokták alkalmazni – ami nyilvánvalóan teljesen más, mint Djokovic esete. Az ausztrál Herald Sun értesülései szerint az új ausztrál kormány el is tekint ettől a büntetéstől, és a szerb 2023-ban visszatérhet az országba.
A 2022-es választásokat követően új kormány került a hatalomra, vagyis azok, akik Djokovic kitiltásáról döntöttek, nincsenek már tűzközelben. Az új bevándorlásügyi miniszter, Andrew Giles pedig a Herald Sun szerint úgy döntött, visszavonja a hároméves eltiltást, ha a teniszező hivatalos kérvényt nyújt be. Amennyiben igaznak bizonyulnak ezek a hírek, a szerb várhatóan benyújtja a szükséges dokumentumokat, és ott lesz a mezőnyben a 2023-as versenyen.

Djokovic és Medvedev az Australian Open döntőjében

Fotó: Getty Images

Ausztráliában az előző hónapokban rengeteget lazítottak a koronavírussal kapcsolatos szabályokon, nemrég egy amerikai úszót, Michael Andrew-t annak ellenére engedte be a Duel in the Pool nevű versenyre, hogy nem rendelkezett védőoltással. Andrew egyébként a tokiói olimpián is oltatlanul vett részt (ahol csak erősen ajánlották, de nem tették kötelezővé a védőoltást), és a 4x100-as vegyesváltóval aranyérmet szerzett az amerikai csapat színeiben.
Andrew ügye a korábbi esetek fényében okozott némi felzúdulást az országban, Djokovic szempontjából azonban egyáltalán nem rossz hír, ez ugyanis megnyithatja az Ausztráliába vezető utat az oltatlan sportolók előtt. Bár a járvány terjedése még változtathat ezen, jelenleg tulajdonképpen korlátozás nélkül lehet Ausztráliába utazni: a hatóságok a védőoltást és a negatív teszteredményt sem írják elő.
A szerb teniszező az idén a négyből csak kettő Grand Slam-tornán vehetett részt, Ausztráliát követően – de legalább botrányoktól menetesen – az Egyesült Államok területére sem léphetett be. 2023-ban azonban várhatóan teljesebb lesz a versenynaptára (bár az amerikai versenyek továbbra is kérdőjelesek), így újult erővel szállhat harcba azért, hogy ő legyen minden idők legeredményesebb teniszezője.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Tel Aviv Watergen Open
Djokovic nyerte a tel-avivi tornát
TEGNAP - 17:37
Tenisz
Djokovic még reménykedik, hogy ott lehet az ATP finálén
TEGNAP - 15:16