Chris Evert – „Fogadnék is rá, hogy Ash Bartynak meglesz a karrier Grand Slam” – Legends’ Voice
Eurosport
Frissítve 28/01/2022 - 23:46 GMT+1
Szombaton Ash Barty és Danielle Collins néz majd egymással farkasszemet a 2022-es Australian Open döntőjében. De tekerjünk vissza 40 évet az időben, amikor is egy háromszettes klasszikust játszott két legenda, Chris Evert és Martina Navratilova. A találkozó Chris javára dőlt el, amellyel Melbourne-ben az első, összességében a 13. Grand Slam-címét szerezte meg, és teljesítette karrier Grand Slamet.
Legends’ Voice rovatunk legelső részében Chris Evert felidézte 1982-es győzelmét, beszélt a Martina Navratilovával kialakult rivalizálásáról, és a női tenisz jelenéről is megosztotta gondolatait.
40 évvel ezelőtt az Australian Open még egy egészen más torna volt. Kezdjük ott, hogy a Kooyong Stadion füves pályáján zajlott, úgy 8 kilométernyire a Melbourne Parktól. Akkoriban karácsony után pár héttel rendezték a tornát, ami azt eredményezte, hogy sok játékos inkább otthon maradt.
Nem tulajdonítottak akkora jelentőségek a Grand Slameknek, mint manapság, a ’80-as évek elején nagy erőket mozgósítottunk a kezdeti fázisában lévő WTA Tour támogatására, vagyis a WTA-versenyeken ugyanaz a mezőny szerepelt, mint a Grand Slameken.
Úgy emlékszem, hogy a 18 éves pályafutásom során csak hatszor indultam el a versenyen, de persze ha ebben a korszakban játszanék, nyilvánvalóan sokkal többször szerepelnék, mert manapság nagyra értékelik a major-győzelmeket.
Az én időmben mindenki Wimbledonban akart nyerni, ma viszont mindegyik Slam hasonló értékkel bír. Valószínűleg az előző 10-20 évben az Australian Open fejlődött a legtöbbet. A happy Slam! Mindenki nyugodt, a játékosok pedig kedvelik az itteni közönséget.
Az 1982-es döntő jelentős győzelem volt a számomra, különösen azt követően, hogy egy évvel korábban Martina döntő szett 7:5-re legyőzött a fináléban. Minden alkalom, amikor legyőztem őt füvön, elég különleges volt. Az ő játékát szinte erre a borításra szabták, és több Grand Slamet nyert rajta, mint bárki más. Ő a valaha volt legjobb női füves pályás játékos, szóval nagy kihívás volt ellene teniszezni, a győzelemhez mindig többre volt szükség az A-játékomnál.
A ’80-as évek elején elég kiegyenlített volt a rivalizálásunk, a felvezetés tehát feszült volt. Mindig háromszettes meccseket játszottunk, oda-vissza mentek a párharcok, és ez sem jelentett kivételt. Ebben azonban volt egy csavar: ő volt a világelső, és az előző két füves pályás Grand Slam-döntőnkben megvert, így egyértelműen én voltam a kevésbé esélyes.
Azzal, hogy egy érában voltunk, kihoztuk a legjobbat a másikból. Mindig felpörögtem, és izgatottan vártam a meccseinket, már a pályára lépés előtt tudtuk, hogy mennyire jó ez – nem csak nekünk, de a tenisznek és azon belül a női tenisznek. Az a tény, hogy eltérő stílusunk volt – ő agresszíven szerva-röptézett, én az alapvonalról voltam stabil – további adalékot jelentett. Hoztuk magunkkal a rajongóinkat, akik közül sokan a tenisz világán kívülről érkeztek, ezzel tulajdonképpen kibővítettük a tenisz közönségét.
A női tenisz jövője kapcsán három nagyszerű forgatókönyvet látok:
- Egy domináns játékos, amelyhez elég Serenára nézni. Annyira domináns volt, annyit adott a női tenisznek, hogy a tévés nézettség szárnyalt, amelynek ő volt az egyik indikátora.
- Kialakul egy olyan rivalizálás, mint amilyen köztem és Martina között volt – mindkettőnek megvan a saját tábora, ami izgalmassá teszi.
- Jön egy csomó tehetség, és mi csak ámulunk, hogy mégis ki fogja megnyerni.
Jelen állás szerint a harmadik verzió felé tartunk, ami azt jelenti, hogy nehezebb elérni a naptári Grand Slamet.
Ez nem szükségszerűen rossz a tenisznek, cserébe nagyobb jelentőséget ad a sikernek. A karrier Grand Slam hatalmas dolog. Leveszi rólad a terhet. Ha megvan a kettő, rámész a harmadikra, amikor azt is megnyerted, akkor már gyűlölnéd úgy befejezni, hogy a négyből csak három van meg. Rá kell menni az utolsó, megfoghatatlan negyedikre, teljessé téve a sort. És akkor válsz teljes bajnokká.
Ha fogadnom kellene valakire a mai mezőnyből, akinek ez sikerülhet, az Ash Barty lenne, mert sokoldalú a játéka, nagyszerűen védekezik és támad. Wimbledonban bizonyította, hogy nagyszerű a gyors borításokon, a Roland Garroson pedig, hogy a lassú pályákon is kiváló, szóval a két szélsőség között is jó lesz.
Most egy picit nehezebb, mert sokkal nagyobb a felhozatal. A mi időnkben az egyik top 4-es nyerte a Grand Slamet, manapság viszont inkább a top 30-ból valaki. Vagy nézzük meg Emma Raducanut a US Openen! Szóval azt, aki ebben az érában megcsinálná mind a négyet, még jobban tudnám csodálni.
Chris Evertet az Instagramon (@chrissieevert) és a Twitteren (@chrissievert) követhetitek.
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés