Elena Rybakina boldog és büszke a megnyert Australian Open-döntő után; mindig is hitt benne, hogy újra a legjobb lehet
Publikálva 31/01/2026 - 16:35 GMT+1
Elena Rybakina a szenzációs utolsó játékainak köszönhetően a maga javára fordította az Aryna Sabalenka elleni döntőt, így ő emelhette a magasba a győztesnek járó trófeát az Australian Openen. A kazah játékosnak ez a második major-győzelme, aminek köszönhetően hétfőtől a harmadik helyen áll majd a világranglistán.
Rybakina eszement fordulatok után, a világelső Sabalenkát legyőzve nyerte meg az Australian Opent
Videó forrása: Eurosport
Elena Rybakina hatalmas fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy az Australian Open döntőjében legyőzte a világelső Aryna Sabalenkát.
A korábbi wimbledoni bajnok némiképp visszafogta az érzelmeit, de természetesen boldog volt és büszke arra, amit elért. A sajtótájékoztatón elemezte egy kicsit a döntőt és elmondta, mit jelent számára ez a győzelem.
Egészen hihetetlen ez a számomra. Nagyon büszke vagyok és boldog
– fogalmazott Rybakina. "Nagyon kemény csata volt, nem számítottam arra, hogy meg tudom fordítani. Megvoltak az esélyeim, de Aryna nagyon kemény ellenfél, úgyhogy örülök, hogy most az enyém lett a trófea."
"Jól emlékszem az előző döntőnkre. Nagyon bízott az ütéseiben, sok kockázatot is vállalt, tehette, hisz a második szervája is majdnem olyan jó volt, mint az első."
"Tudtam, hogy ha most lesznek esélyeim, akkor muszáj lesz kockázatot vállalnom, és nem szabad belemennem hosszú ütésváltásokba, bízva abban, hogy majd hibázik."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/31/image-ade3cec8-8c20-45de-b14d-ad26eb3837da-85-2560-1440.jpeg)
Rybakina hatalmas utolsó szettet játszott Sabalenka ellen, övé az Australian Open-trófea
Videó forrása: Eurosport
A döntő pikantériája volt, hogy ott ült a stábjában Stefano Vukov. A vele kapcsolatos ellentmondásokról itt írtunk korábban.
"Nem igazán gondolkodtam ezen, hisz sok nagy tornát nyertünk már együtt, többek között a tavalyi WTA Finalst is. Hálás vagyok az egész csapatnak a közös munkáért. Nagyon jól felkészültünk együtt. Remélem, a szezon hátralévő részében tudom tartani ezt a szintet, sőt, még előre is tudok lépni."
Ezek a cikkek is érdkelhetnek:
- "Ilyen a tenisz!" Sinnernek nagyon fáj a vereség, de egyáltalán nem érte váratlanul Djokovic játéka
- What a time to be alive – Djokovic meghajlította a teret és az időt, történelmi döntő előtt állunk
"Aryna és Iga kemény ellenfelek. Régóta hozzák a kiváló eredményeket, és borzasztóan kiegyensúlyozottak. Örülök, hogy én is visszatértem erre a szintre, remélem, ezt tartani tudom majd végig a szezon során. Sok kemény meccsem volt itt. Örülök, hogy ki tudtam használni a lehetőségeimet és a végén a magam javára fordítottam a döntőt."
Mindig is hittem abban, hogy vissza tudok kerülni erre a szintre.
"Sokan azt hitték, nem szerzek már nagy címeket, nem játszok már nagy döntőket, de örülök, hogy a kemény munka végül kifizetődött. A csapatom mindvégig támogatott engem. Amikor nem voltam a legjobb állapotban, ők akkor is mellettem álltak. Amikor jönnek a győzelmek a topjátékosok ellen is, elkezdesz hinni magadban, nőni kezd az önbizalmad."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/29/image-db9f7730-8571-4e2e-9cd3-f4ade00d2add-85-2560-1440.jpeg)
Sabalenkához hasonlóan Rybakina is szettveszteség nélkül jutott döntőbe az Australian Openen
Videó forrása: Eurosport
"Teljesen más érzés, mint Wimbledon volt, hisz akkor életemben először jutottam messzire egy GS-tornán. Emlékszem, az akkor nagy stresszes volt, alig tudtam aludni már a negyeddöntő előtt is. Elleptek az érzelmek és a gondolatok."
"Az érzelmek végső soron hasonlóak, hisz a győzelem az győzelem, de valahogy mégis más. Itt például már végig jól aludtam a meccsek között."
Az edzőm mindig azt kérdezi: mert végül is mi a legrosszabb, ami történhet? Az, hogy veszítesz, de aztán a következő héten úgyis lesz alkalmad bizonyítani.
"Tudom, hogy sok Grand Slam van még előttem. Úgyhogy inkább fókuszált voltam, és nem annyira stresszes."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/29/image-87259b7d-006e-40b9-b58a-de610e0feff3-85-2560-1440.png)
Az első GS-döntőjére még várnia kell, de a nap pontját Svitolina húzta be - Top 5
Videó forrása: Eurosport
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/4387.png)
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2236.png)
4
6
4
6
4
6
Hirdetés
Hirdetés