Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Becker szerint ne csodálkozzunk, ha Nadalt játékosként már nem látjuk Ausztráliában

Nánási Antal

Frissítve 19/01/2023 - 10:32 GMT+1

Fizikai és lélektani szempontból egyaránt fájó vereséggel búcsúzott a 2023-as Ausztrál Opentől Rafael Nadal, aki a szerdai második fordulós mérkőzésénn három játszmában szenvedett vereséget Mackenzie McDonaldtól. A címvédő a második szett közepétől komoly fájdalmakkal küszködve játszott, feladni azonban több ok miatt sem akarta a mérkőzését.

Australian Open: Nadal - McDonald - a mérkőzés legjobb pillanatai

Az Eurosport szakértője szerint könnyen elképzelhető, hogy aktív teniszezőként most láttuk Ausztráliában utoljára a spanyol bajnokot.
Az első kiemelt, világranglista második helyett Rafael Nadal kiesésével a teljes ausztrál nyílt teniszbajnokság eddigi legmagasabban rangsorolt játékosa, nem mellesleg a bajnoki cím védője búcsúzott el a tornától. Azt már a sorsolás ismeretében tudhattuk, hogy egyszerű dolga semmiképpen sem lesz a spanyolnak, ha címet akar védeni, mint utóbb kiderült, végül Jack Draper legyőzése volt az egyetlen komolyabb teszt, amivel meg kellett birkóznia.
Mackenzie McDonald ellen ugyanis kibabrált vele a teste, a második szett során összeszedett csípősérülése olyan mértékben gátolta a mozgását, hogy Grand Slam-szinten ez bárki ellen végzetesnek bizonyult volna. Ráadásul a világranglista 65. helyezett amerikai teniszező, főleg az első szettben, talán élete legjobbjával rukkolt elő, Nadalnak így esélye sem volt a továbbjutásra.
picture

Rafael Nadal

Fotó: AFP

“Szerettem volna anélkül tovább játszani, hogy fokozzam a bajt. A mérkőzést mindenképpen be akartam fejezni, címvédőként nem szerettem volna feladni a találkozót. Így jobb is, még ha vesztettem is. Gratulálok az ellenfelemnek!” – nyilatkozta a mérkőzést követően a tőle megszokott hallatlan sportszerűséggel és a másik iránti feltétlen tisztelettel a 22-szeres GS-győztes legenda.
“Rafa talán a tenisz történetének valaha volt legnagyobb versenyzője és küzdője.” – ezek pedig már az Eurosport Ausztrál Open-szakértőjeként dolgozó Boris Becker szavai, aki a csatorna német adásában elemezte Nadal kiesését.
Ha a mérkőzése után ő térdre borul, majd a stadiont elhagyva hosszan integet a lelátó felé, az számomra egyértelmű üzenetet közvetít.
“Egy földrengéssel ér fel a kiesése. Nagyon sokat és sokszor beszélgettünk a generációváltásról, ami most épp a szemünk előtt zajlik. Roger Federer már befejezte, és rengeteg a kérdőjel Rafael Nadal körül is.
Biztos vagyok benne, hogy Párizsban játszani fog, de azt nem tudom, hogy Ausztráliába visszatér-e még valaha. Épp ezért addig kell őt megünnepelnünk, ameddig még látjuk játszani.”
picture

Rafael Nadal | Open Australia 2023

Fotó: Getty Images

Emlékezetes, hogy Nadal a 2022-es Wimbledoni teniszbajnokság Taylor Fritz elleni negyeddöntőjében is megsérült, a mérkőzést azonban akkor, még stábjának tanácsára sem adta fel. Azt a találkozót végül megnyerte, az ott összeszedett sérülés azonban tulajdonképpen a szezon második felére harcképtelenné tette, hiszen azt követően a US Openen három mérkőzés, valamint a világbajnokságon egy tét nélkül Casper Ruud elleni találkozó kivételével nem nyert mérkőzést, és eleve kevés versenyen szerepelt.
Most annyiban (is) bonyolultabb a helyzete, hogy a szezon elején szedte össze ezt a sérülést, aminek mértéke egyelőre csak annyiban ismert, hogy akár hat-nyolc hét is lehet a kihagyás, így nem lennénk meglepve, ha emiatt az európai salakszezonig már nem is látnánk játszani. Azonban épp ez a sérülés szólhat újabb érvként amellett, hogy talán tényleg utoljára készüljön fel a legnagyobb versenyekre kedvenc borításán, és Párizsban, akár egy nagy eredménnyel, tényleg elbúcsúzzon szeretett sportágától.
picture

Rafael Nadal

Fotó: Getty Images

Boris Becker egyébként nem győzte dicsérni a spanyol mentalitását és sportemberi nagyságát:
“Rafa soha nem keres kifogásokat. Most sem akart lejönni a pályáról, nem futamodott meg, nem adta fel a mérkőzést. Ő egy igazi példakép minden fiatal játékos számára, akik a vereség okát másban keresik, a tükörbe viszont nem néznek bele.
A vereség, akárcsak a győzelem, ugyanúgy miattad következik be.
Nagyon gyors felépülést kívánok Rafának, remélem, hogy mihamarabb újra jó állapotba kerül, mert én személy szerint még nagyon szeretném látni teniszezni.”
Forrás: Eurosport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés