Djokovicnak a korábbi döntői adnak önbizalmat, Tsitsipas gyerekkora óta erre a pillanatra várt

Novak Djokovic-Stefanos Tsitsipas döntőt rendeznek 2023-ban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A kilencszeres bajnok szerb az elődöntőben három sima szettben búcsúztatta Tommy Pault, míg a görög játékos Karen Khachanovot ejtette ki négy játszmában. A mérkőzést követően mindketten kitértek a vasárnapi döntőre, Djokovic pedig az apjával kapcsolatos hírekre is reagált.

Novak Djokovic

Fotó: AFP

Stefanos Tsitsipas-Novak Djokovic döntőt rendeznek az Australian Openen.
Kiegyensúlyozottság szempontjából mindig is az Australian Open volt Stefanos Tsitsipas legerősebb Grand Slam-tornája, most pedig már a legjobb eredmény tekintetében is az. A görög teniszező két évvel ezelőtt még a Roland Garroson játszhatott döntőt, most pedig Melbourne-ben is megküzdhet a győzelemért. Az ő szempontjából kevésbé jó hír, hogy a túloldalon ezúttal is Novak Djokovic áll majd, akit Ausztráliában szinte képtelenség legyőzni.
„Pár órán belül kiderül, mi lesz az eredmény. Egyelőre annyit mondhatok, hogy ez egy nagy lehetőség a számomra, nagyon sokat jelent, hogy bejutottam a döntőbe. Ez volt a legelső Grand Slam-tornám a juniorok között, és az a tény, hogy most ott vagyok a férfiaknál a fináléban, legalább annyira fontos, mint a legelső lépéseim. Igyekszem megragadni a lehetőséget, és megfelelően felkészülni a nagy napra” – fogalmazott Tsitsipas.
„Jól megy a tenisz, remekül érzem magam a pályán. Nem találok kivetnivalót vagy negatívumot abban, amit csinálok. Még ha nem is működik, akkor is nagyon optimista és pozitív vagyok a végkimenetel szempontjából, mindegy, ki áll a túloldalon. Ez korábban hiányzott belőlem. Az a hit, hogy képes vagyok erre a teljesítményre. De ez most bőven elég, minden egyes nap erre törekszem. Még ha esetleg nem is úgy megy, ahogyan szeretném, akkor is 110%-ot adok.”
Tsitsipas egy vasárnapi győzelemmel nem csak a karrierje első Grand Slam-címét gyűjtené be, de mellé a világelsőséget is. „Amikor gyerekként néztem a tévét, azt mondtam magamnak, hogy egy napon oda szeretnék eljutni. Azt az érzést szeretném megteremteni magamnak. Tudtam, hogy nagyon hosszú út vezet odáig. Vannak bizonyos lépcsőfokok, amiket teljesíteni kell, hogy valami ilyesmiért harcolhass a pályán.”
Karen Khachanov sorozatban második Grand Slam-tornáján jutott el az elődöntőig, ami akkor is pozitív dolog, ha egyik alkalommal sem került igazán közel a döntőhöz. Az orosz teniszező a harmadik szettben hatalmasat küzdött, előbb visszajött a brékhátrányból, majd a tie-breakben mérkőzéslabdákat is hárítva kiharcolta a folytatást. Khachanov úgy érzi, bőven van mire büszkének lennie az előző két hétből.
„Mindig meg kell tanulnod a leckét, begyűjteni a tapasztalatot, továbblépni, fejlődni, elgondolkozni azon, mit hibáztál el, vagy miben volt jobb az ellenfeled. A tenisz nem olyan, mint a többi sport, itt sajnos nincs döntetlen. Az egyik srácnak nyernie kell. Azt mondanám, ez volt sorozatban a második GS-elődöntőm, emelt fővel távozhatok. Néhány napot pihenek a családommal a következő versenyig, utána viszont a csapattal átbeszéljük a konkrét szituációkat, és, hogy mi mindenen kell dolgoznunk.”
A másik elődöntő a várakozásoknak megfelelően még simábban alakult, Djokovic szinte egyáltalán nem adott esélyt Tommy Paulnak. A szinte szó használata is csak az első szett miatt indokolt, amelyben a szerb 5:1-re vezetett, az amerikai azonban kétszer visszabrékelt és kiegyenlített. Djokovic azonban így is behúzta 7:5-re a játszmát, onnantól kezdve pedig már csak három játékot engedélyezett az ellenfelének.
„Természetesen nagyon elégedett vagyok, hogy újabb Grand Slam-döntőben vehetek részt. Ezt képzeltem el és ebben bíztam, amikor Ausztráliába utaztam: szerettem volna újra harcban lenni az Australian Open-trófeáért. Azt gondolom, a tapasztalat, hogy voltam már ebben a helyzetben korábban is, segít. Mint ahogyan az a tény is növeli az önbizalmamat a vasárnapi meccsre, hogy sosem veszítettem még el Australian Open-döntőt.”
„A munkát ugyanakkor be kell fejeznem a pályán. Tsitsipasszal fogok játszani, aki remek formában van, élete egyik legjobb teniszét játssza. Biztos vagyok benne, hogy nagyon motivált lesz az első Grand Slam-cím megszerzésében. Elég jól ismerem a játékát, ő is az enyémet. Sokszor játszottunk, különböző borításokon. Volt egy Grand Slam-döntőnk is salakon, noha az a Roland Garros pár éves történet.”
Djokovic természetesen az édesapjával kapcsolatos kérdéseket sem kerülhette el. Srdjan Djokovic a fia Andrey Rublev elleni mérkőzését követően szerb szurkolókkal fotózkodott, köztük egy olyan férfival, aki orosz zászlót tartott a kezében és az ukránok elleni háború szimbólumaként elterjedt z-betűt viselte a pólóján. Bár az önmagában rengeteg kérdést felvet, hogyan juthatott el a helyszínre, ahova elvileg nem lehet orosz zászlót vinni, az is tény, hogy Srdjan Djokovic szavait rosszul fordították, amire egy szerb újságíró is felhívta a figyelmet.
„Mindenki láthatta, mi történt tegnap. Sajnálatos, hogy a történtek félreértelmezése ilyen szintre jutott. Sokat beszéltünk a tornaigazgatóval, a médiával és mindenki mással. Hatással volt rám is. Egészen tegnap estig nem is tudtam róla. Természetesen nem tetszett, amit láttam. Az apám, az egész családom, saját magamat is beleértve, több háborút átéltünk a ’90-es években. Ahogyan az apám közleményében is olvasható volt, ellenezzük a háborút, semmilyen háborús erőszakot nem támogatunk.”
Tommy Paul a mérkőzést követően elmondta, a meccs hangulatát imádta, a végkimenetele viszont „szívás volt.” Az amerikai külön kiemelte, hogy Djokovic nagyon magas színvonalon játszott, és az elejétől kezdve megakadályozta, hogy az előzetesen kieszelt taktikát alkalmazni tudja ellene. Paul azt is hozzátette, hogy szeretne építeni a mostani sikerére, újra bizonyítva azt, hogy képes messzire jutni egy nagy versenyen.
„Szerva-röptézni is akartam, de egyszer sem jött össze. Elég nehéz, mert az első szerváimat egész jó százalékban beütöttem. Ő viszont az első adogatásokat is visszaküldte az alapvonalra, én pedig automatikusan védekező helyzetben voltam. Aztán, amikor semmi-harminc az állás a saját adogatásodnál, nehéz arra gondolni, hogy most akkor megyek szerva-röptézni. Rövidíteni is akartam, de olyan hosszan ütötte a labdát, hogy nem volt rá esélyem.”
„Szerettem volna nyesésekkel variálni a tempót, de aztán az első három nyesésbe belehibáztam. Mondom rendben, akkor inkább rendesen megütöm a fonákot, ma nem megy úgy a nyesés. Úgy értem persze, hogy ezeket ő nem engedte, mert annyira jól játszotta a saját teniszét” – magyarázta Paul, aki az első szett végére is kitért. „Eljutottam 5:5-ig. Aztán nem nagyon emlékszem a folytatásra. Csak arra, hogy a következő hat vagy hét játékot elveszítettem.”
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés