Tsitsipas nem képes úgy akarni a győzelmet, mint amennyire Djokovic akarja a történelmet

Novak Djokovic azzal a tudattal készülhet a tizedik Ausztrál Open-döntőjére, hogy az előző kilencet megnyerte. Ráadásul az ellen a Stefanos Tsitsipas ellen lép majd pályára, aki ellen a legutóbbi kilenc meccsét behúzta. Már ez a két adat is masszív favorittá teszi a szerbet, a helyzet azonban az, hogy ennél sokkal több szól mellette. Gyakorlatilag minden.

Stefanos Tsitsipas vs Novak Djokovic

Fotó: Eurosport

A kérdés tehát sokkal inkább az, vajon miben bízhat Stefanos Tsitsipas.

Az egyik Djoko-fan haverunk - mert nekünk ilyenünk is van – azt mondta, hogy Novak Djokovic akár az apját is a felküldhetné a pályára, Stefanos Tsitsipas akkor sem tudná megnyerni a döntőt.
Ez az állítás nyilvánvalóan erős túlzás, azonban jól mutatja, milyen szinten dagadnak most a mellek a 21-szeres Grand Slam-bajnok szerb háza táján. Tegyük hozzá, teljes joggal.
Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy érdekes fordulat lenne, ha ma valóban Srdjan sétálna ki a Rod Laver Arenába, de nem Stefanos, hanem a papa, Apostolos állna ki ellene. A két, szájkaratéban meglehetősen erős fater végre megmutathatná, mit tud a pályán, más kérdés, hogy a jelenlévő közel 15 ezer embert ez aligha érdekelné.
Mivel tényleg úgy véljük, szinte minden Djokovic mellett szól, ezeket – a teljesség igénye nélkül - egy hosszú felsorolásban letudjuk, hogy aztán rátérjünk azokra a dolgokra, amelyekbe szerintünk Tsitsipas esetleg kapaszkodhat.
Nole kilencszeres bajnok, nem veszített döntőt Melbourne-ben, sőt 27 meccs óta veretlen a tornán, legutóbb 2018-ban kapott ki. Amikor öt éve Hyeon Chung megverte őt a negyedik fordulóban, Tsitsipas még épphogy csak benn volt a 100-ban a világranglistán. (Ezt azért emésztgesse mindenki egy kicsit…) A szerb a tavalyi Párizs Masters döntőjében kapott ki legutóbb, azóta 16-meccses győzelmi szériában van.
picture

Stefanos Tsitsipas és Novak Djokovic

Fotó: Eurosport

Még saját magához képest is iszonyatosan motivált, amiben benne lehet a tavalyi kitiltása is. Brutálmód felkészült, talán a valaha volt legjobb Djokovicot látjuk fizikálisan és mentálisan is. Az önbizalma az egekben; nincs olyan forgatókönyv a fejében, hogy kikaphat. Végtelenül eltökélt, minden idők legjobbja akar lenni, amihez számára Ausztrália az egyik legfontosabb állomás. Tsitsipas ellen 10-2 a mérlege, a legutóbbi kilenc meccsüket megnyerte, utoljára még a covid előtt, 2019 őszén kapott ki tőle.
Djokovic tehát hatalmas favorit, beérheti Rafael Nadalt a GS-rangsorban, de ahogy ő is mondta, „a munkát még be kell fejezni a pályán”. Ez pedig sosem könnyű, olykor még neki sem az. De mi lehet vajon Tsitsipas esélye?

Az egymás elleni Grand Slam-mérleg

A 10-2 az 10-2, és a 9-0 is 9-0, mégis azt kell mondjuk, az egymás elleni mérlegben, és főleg a GS-mérlegben azért van tartalék a görög számára.
Eddig kétszer meccseltek major-tornán, mindkétszer a Roland Garroson, és a szerb mindkétszer csak öt szettben tudott győzni.
Ott volt először a 2020-as elődöntő, ahol Tsitsipas 0-2-ről kiegyenlített, de, menetközben elfogyott, így a döntő játszmát végül simán bukta. Ennél még fontosabb talán a 2021-es döntő, ahol a görög 2-0-ás szettelőnyben volt a szerbbel szemben, aki azonban visszajött és fordított; 6:4 lett a döntő játszma a javára. Azt is tegyük viszont hozzá, hogy Tsitsipas az elődöntőben Alexander Zverevet verte egy ötszettes csatában… Ki tudja, ha frissebb, megnyerte volna azt a Garrost.
Most azonban a fáradtság nem lehet faktor. Volt ugyan egy ötszettese a görögnek Jannik Sinner ellen, de annak már majdnem egy hete, az már nem szabad, hogy számítson.
picture

Novak Djokovic és Stefanos Tsitsipas

Fotó: Quentin Guichard

Az ütőképesebb(?) fonák

Tsitsipas nyilván elsősorban az adogatás-tenyeres kombinációra támaszkodik majd, fontos azonban kiemelni, hogy mintha a fonák is egyre inkább fegyver volna a kezében. Lehet, hogy csak a lassabb labdák miatt van így, mindenesetre a kevésbé sebezhető fonák több lehetőséget is adhat a számára.
Egyrészt biztosabban adhatja vissza Djokovic kickszerváit, így jobban partiban lehet a szerbbel fogadóként. Másrészt jobban jöhet ki a hosszabb labdamenetekből, sőt, a jobb, biztosabb fonák több lehetőséget adhat neki a röptézésre, a pontok rövidítésére is.

Djokovic rejtélyes hajlítósérülése

A szerb még Adelaide-ben szedte össze a sérülését, mely azóta kisebb-nagyobb mértékben hátráltatja őt. A torna elején többször mutatta, hogy nincs rendben, párszor bicegett, néhányszor ápolni is kellett, a második hétre azonban mintha meggyógyult volna.
Maga Djokovic azonban azt nyilatkozta, hogy nem lehet tudni, hogy a sérülése belobban-e, és ha igen, mikor a torna folyamán. A szerb hajlítója tehát esélyt is adhat a görögnek, ám a fegyver visszafelé is elsülhet. Fontos tehát Tsitsipas számára, hogy bármi történjék is a pályán, neki úgy kell tekintenie Djokovicra, hogy a szerb egészséges, mint a makk.
picture

Stefanos Tsitsipas és Novak Djokovic

Fotó: Getty Images

A hite

Muszáj hinnie abban, hogy nyerhet. Eszébe kell, hogy jusson, hogy két éve, a Garros döntőjében, amikor pedig fizikálisan hátrányban volt vele szemben, majdnem megverte. Hogy majdnem megverte két hónapja a Párizs Masters elődöntőjében is, csak döntő szett tie-breakben kapott ki tőle.
Jobban hinni a győzelemben, mint Djokovic, az persze nem egy vastag esély. De alakulhat úgy a meccs, hogy a hite segíti át a nehéz időszakon, és teremti meg számára az esélyt a győzelemre.

(Az akarata)

Alapesetben azt is mondhatnánk, hogy az a teniszező, aki az első GS-címéért küzd, biztosan jobban akarja a győzelmet, mint az, aki a huszonkettedikért.
Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy valószínűleg senki sem képes úgy akarni a győzelmet, mint amennyire Djokovic a történelmet.
És ez alól Tsitsipas sem kivétel.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés