Fog-e Grand Slam negyeddöntőt nyerni Rublev valaha, ha agyonverik egyben, és csak pörgeti a telefonját?

A hangulatuk kontrasztja pontosan megfelelt a biztoskezű győzelem és a kilátástalan vereség közti különbségnek.

Látszólag legalábbis. Az őket képernyőn keresztül követő milliókhoz érkező képek alapján. Andrey Rublev azonban egy másik képernyőt nézett. Tulajdonképpen mindegy, hogy melyik appot, mert a tech-óriások által konstruált összes művilág ugyanazt váltja ki az agyban: dopamint.

A dopamin az agy egyik jutalomfalatkája, amivel az evolúció rá tud minket beszélni, hogy magunknak vagy a fajunknak hasznos dolgokat is csináljunk néha. Kellemes löketet kapunk belőle evés, ivás, vagy szex után, és ez ösztönzi az idegrendszert tanulásra és edzésre, minthogy szellemi vagy sportsiker után a dopamin-szint emelkedése az, amit az agymonitorozás előtt tízezer évvel az emberi nyelv örömnek nevezett el.

A Szilícium-völgy óriáscégei a világ szinte minden pénzéből, másfél évtized alatt megtalálták a módját, hogy dopaminnal járjon a telefonnyomkodás. Ami a felhasználónak közel semmilyen haszonnal nem jár, az emberiségnek pedig inkább káros – mint azt látjuk. Ellenben a részvényeseknek jövedelmező.

A lelkiismeretfurdalásuktól űzött kísérleti pszichológusoknak, neurobiológusoknak meg sem tiltja senki, hogy cikkekben, interjúkban és dokumentumfilmekben beszéljenek arról, hogy az egész bolygót a telefonjához lehet láncolni a megfelelő ritmusban és tálalásban felugró, érdekesnek tűnő hírecskékkel, képekkel és videókkal. A dopamin hatása ugyanis független attól, hogy tudunk-e róla, tehát nyugodtan el lehet mondani, és olyan erős, hogy úgyis csak nagyon kevesen tudnak ellenállni a függőségnek.

Mint ahogy Rublev sem. Hosszú Katinka mondta az elsőtől az utolsó percig és grammig beosztott életrendjére, hogy 400 vegyes olimpiai aranyból egy van a világon. Aki azt meg akarja nyerni, nem élhet úgy, mint mindenki más. A hétből hét Grand Slam-negyeddöntőt elvesztő Rublev első lépésként a legjobb négybe akarna mostmár eljutni, tehát kicsit nagyobb a kínálat, de legalább ennyivel nagyobb a tolongás is. És most szerdán versenyhátrányba került.

Lejött a pályáról, felült a spinningre, és feloldotta a telefont. Amint elkezdte pörgetni, dopaminnal küldte meg az agyát. Jutalommal; pontosan ugyanazzal mint Djokovicét a győzelem ténye. Mindkettejük idegrendszere azt hallotta: amit most csináltál, jó volt! Erősítsd meg a gondolatpályákat, amikre szükséged volt hozzá!

El lehet talán képzelni olyan vesztes meccset, ami után ez nem is rossz üzenet. De Rublev Djokovictól kapott verése biztosan nem tartozik ide. Pont hogy a gondolatpályái bizonyultak alkalmatlannak. Nyilván rosszabb teniszező, mint Djokovic, de nem az ütésekkel volt az elsőszámú gondja: majdnem minden labdamenet megnyerésére mutatkozott esélye. Gémet mégis csak olyat nyert, amire Djokovicnak tulajdonképpen nem volt szüksége.

Ha hagyta volna, hogy átmossa az idegeit a vereség fájdalma, azzal tett volna egy lépést, hogy átalakuljon a Grand Slam-végjáték tétjéhez való viszonya. Még csak pszichológust sem kell fizetnie hozzá; az évmilliárdnyi evolúció gondoskodik a nagyjáról. Utólag akármennyire is elemzik ki majd a meccset, arra elszalasztotta az esélyt, hogy az érzelemvilágát – ami mindennél inkább okozhat tökéletlen ütésválasztást – megváltoztassa. Sőt, a dopaminnal inkább megszilárdította.

Ahogyan százakkal megesett már, hogy Djokovic megsemmisítette őket, úgy minden emberrel, hogy a fájdalmat dopaminnal tusolja el. Maradva a sportolóknál, állítólag voltak olyanok is a történelemben, akik egy vereség után erre szakosodott lányokhoz fordultak. Ha egy pillanatig úgy teszünk, mintha hinnénk a mendemondáknak: ez a dopamin-forrás ha erkölcsösebbnek nem is, még mindig célszerűbbnek látszik a telefonpörgetésnél. Mint ballépés, kizárólag mélyítheti a válságot; nagyobbat taszajt a sportolón a vereségtől elfelé.

Azt persze egyáltalán nem mondom, hogy Rublev bárcsak ment volna kurvázni, mintsem instázni. Pusztán csak sajnálom, hogy a korunk gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy a világ egyik legfontosabb sportágának stabilan az egyik legjobbja még komolyabb sportolóvá szenvedje magát. Abban azért lehet bízni, hogy ilyen Dosztojevszkij-regénybe illő ábrázattal nem születhet senki véletlenül, azaz Rublev megtalálja az érlelő kínt, majd egy Grand Slam-elődöntőt is.