Szörnyű botrány lehet Novak Djokovic Ausztrál Open-indulásából!

Mert mint oly sok mindent a teniszben az elmúlt fél évtizedben, ezt a történetet sem fogja tudni senki anélkül értelmezni, hogy elengedje a preferenciáit, hogy felülemelkedjen azon, hogy ő éppen kinek drukkol. És a legszebb az egészben az, hogy még ezt is meg lehet érteni. Az, hogy mindhárman 20 Grand Slammel állnak pillanatnyilag, az, hogy a legtöbben a GOAT-ságot a megnyert Grand Slamek számával azonosítják majd, az olyan szinten emeli meg a tétet, hogy még ez is érthetővé válik.

Az Ausztrál Open ugyanúgy egy üzleti vállalkozás, mint bármely más nagy teniszverseny a világban, és Craig Tiley, a verseny igazgatója pontosan úgy viselkedett, mint ahogyan bármely más versenyigazgató viselkedett volna a helyében, bármely más sportágban. Minden követ megmozgatott, hogy a versenyének a valaha volt legnagyobbját, a kilencszeres bajnokot elvigye a tornájára, és megteremtse a lehetőségét annak, hogy Novak Djokovic esetlegesen pont náluk, az ő tornájukon előzze meg Nadalt és Federert, és szerezze meg a 21. Grand Slam-trófeát.

Ez már tavaly is jól látszott, amikor a legjobbak egészen más körülmények között karanténozhattak, mint a többiek. Mindez nyilván nem volt fair, de ez nem is volt szempont talán sohasem. A szempont mindig is a siker volt. Mindenben. Így nyilván a versenyrendezésben is. Éppen ezért Craig Tiley alighanem megtette volna ugyanezt Nadalért vagy Federerért is. Ugyanúgy harcolt volna azért, hogy ők is ottlegyenek a tornán, amennyiben ez szükséges.

Hogy körülöttük miért nem alakulnak ki sosem ilyen kellemetlen történetek? Hogy miért elképzelhetetlen, hogy ennek a történetnek más alanya legyen. Hogy miért nem gondolja azt senki sem, hogy ugyanez megtörténhetett volna akár Nadallal vagy Federerrel is?

És itt most nem arra gondolok, hogy miért vannak ők beoltva, és Nole meg miért nincs - bár az is teljesen egyértelmű, hogy ez sem lenne elképzelhető semmilyen más felállásban hármójuk relációjában - hanem arra, ahogyan ezt a történetet Novak Djokovic az elmúlt másfél évben kezelte. Ahogyan viselkedett. Ahogyan megszólalt. És ahogyan hallgatott. Amikor hallgatott.

Mert hát, azért legyünk őszinték, nagyon kevés olyan mondata, megnyilvánulása volt ebben az időszakban, ami ne ment volna teljesen szembe mindennel, amit az emberiség java része jelenleg ebben a témában gondol.

Mert az is egyértelmű - ha más nem, a US Open döntője óta -, hogy Novak Djokovic mennyire szomjazza a szeretetet. Hogy mennyire szeret szeretve lenni. És mégis felvállalja, hogy megint kifütyüljék, hogy megint azon csámcsogjanak, amit tett, vagy nem tett, hogy adott esetben úgy vegye át tizedik trófeáját Melbourne-ben, egyben a 21. Grand Slamjét, hogy a fél stadion pfujol.

Ez az, amit nehéz érteni, nem pedig azt, hogy miért lehet ott.