Micsoda legenda! Két hónappal ezelőtt, bokaműtétje után még pályafutása is kétséges volt – aztán eljön Ausztráliába, és a legjobb teniszét játssza
– nyilatkozta Rafael Nadalról a hatszoros Grand Slam-győztes Boris Becker, a német Eurosport Matchball Becker című műsorában, aki szerint a torna két legjobb formájában lévő teniszezője jutott a döntőbe.
Való igaz, tavaly decemberben még nem tűnt úgy, hogy Nadal döntőbe juthat egy Grand Slam-tornán, helyzetét a műtét mellett még a koronavírus-fertőzés is nehezítette. Ennek ellenére az évet egy melbourne-i tornagyőzelemmel nyitotta, majd itt is eljutott a döntőig. Becker szerint azonban ez most más. Az elmúlt fél évben Novak Djokovic 21. Grand Slam-győzelmének lehetőségéről volt szó, most azonban hirtelen a spanyolon ez a teher.
Tenisz
Több mint ezer pontot ver üldözőire Medvedev a világranglista élén, Djokovic továbbra is hatodik
TEGNAP 08:51
„Nem hinném, hogy Nadal gondolt volna 21. címre még az elődöntő előtt” – mondta Becker. „Ebből a szempontból ő sokkal harmonikusabb Novaknál. Talán azt gondolja, boldog, hogy játszhat még, és hogy itt van. De ez most meg fog változni. Rafának kettőt kell(ene) aludnia a döntő előtt, és biztos vagyok benne, hogy most sokkal többször eszébe jut. De hát Rafa egy abszolút szupersztár, fogja tudni kezelni ezt.”

Medvedev stílusán még csiszolni kell

Természetesen szóba került Daniil Medvedev heves reakciója is a székbíró ellen a pénteki elődöntőben. Az orosz ugyanis rendkívül élesen kritizálta, és „kismacskának” nevezte Jaume Campistolt, miután Stefanos Tsitsipast feltételezhetően coachingolta édesapja a lelátóról.
„Egyértelmű, hogy átlépett egy határt” – értékelte a látottakat Justine Henin hétszeres Grand Slam-győztes teniszező. „Senkitől nem fogadhatjuk el, hogy így beszéljen egy bíróval, aki még csak olyan nagy hibát nem is követett el. Persze igaza lehetett, de a stílus megengedhetetlen. Túl messzire ment. Meg kellene büntetni ezért, és ez meg is történhet.”

Ilyen, amikor Medvedevnél is elgurul a gyógyszer és ordítva “lekiscicázza” a bírót

A kommunikációra Boris Becker is felhívta a figyelmet. Szerinte Nadal már kiérdemelte a neki járó tiszteletet az évek alatt, és ez a meccs utáni nyilatkozatainak is köszönhető. Medvedev azonban leginkább őszinte, ami jó, de nem mindig ilyenkor. Mindemellett a német szerint egyre többek kedvence most már ő is, különösen harcos mentalitása miatt.

Mats Wilander: nem erre számítottam!

Az Eurosport állandó szakértője és teniszarca, a hétszeres Grand Slam-győztes Mats Wilander is úgy látja, a két legjobb formában lévő teniszező jutott a vasárnapi döntőbe. Ez azonban őt némileg meglepi.
„Korábban nem gondoltam volna, hogy Rafa Nadal ott lesz a két legjobb között. Daniilt és Zverevet vártam, aki azonban nem hozta a formáját, ráadásul Novak kiesésével pedig a felső ágon azért könnyebb volt Nadalnak is” – mondta. Ez pedig némileg összhangban is van azzal, amit még a torna előtt az Eurosport.hu-nak nyilatkozott.
Wilander egyébként hosszú, maratoni csatára számít, ami inkább az orosznak kedvez. Fontos, hogy ki fogja tudni elkerülni a csapdahelyzeteket, különösen, amikor a mérkőzés már a negyedik órában jár. A spanyol esélye a variációk váltogatásával és agresszívabb játékkal nőhet.

A svéd szerint ez a párharc sokban hasonlít a Djokovic-Nadalhoz, azzal a különbséggel, hogy az orosz „kétszer annyi Novak.

„Úgy értem, a fizikai jelenlétben; hosszabb léptek és karok, messzebb áll az alapvonaltól, és nagyobbak a szervái. Ettől még biztos vagyok abban, hogy Rafának sokkal kevésbé stresszes Daniillal játszani, mint Novakkal. Persze Rafa valószínűleg annyira örül annak, hogy meg kell oldani ezt a problémát, hogy Daniillal játsszon, mint amennyire te örülnél” – mondja Wilander a riporternek.
https://i.eurosport.com/2022/01/18/3291261.png
Abierto de Tenis Mifel
Papírforma Mexikóban - Medvedev két szettben hódította el a trófeát
07/08/2022 07:16
National Bank Open
Veszélyben a US Open? Nadal kihagyja az egyik legfontosabb felkészülési tornát
05/08/2022 13:36